Leszámolás az illúziókkal

Kivételes várakozás előzte meg a Vígszínház új évadjának első bemutatóját. Elővételben elfogyott majdnem minden jegy már az októberi, sőt a novemberi előadásokra is.

Osztovits Ágnes
2019. 09. 19. 12:06
null
Carpe diem! A világirodalom egyik leghíresebb regényét álmodta színpadra ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kivételes várakozás előzte meg a Vígszínház új évadjának első bemutatóját. Elővételben elfogyott majdnem minden jegy már az októberi, sőt a novemberi előadásokra is. A világirodalom egyik leghíresebb regényét álmodta színpadra ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián. A színház vezetése bízott a sikerben, és bízott ifjú tehetségeiben, másként aligha bocsát a rendelkezésükre ötven szereplőt, ifjú sztárokat és remek táncosokat, húsztagú zenekart, pazar jelmezeket (Pusztai Judit) és színpompás díszletet (Pater Sparrow).

Ifj. Vidnyánszky Attila színészként már lenyűgözte a közönséget (a szakmát is), több előadást a vállán vitt (Hamlet, A diktátor), akárcsak alkotótársa, Vecsei H. Miklós (Miskin herceg, Nemecsek). Már szerződtetésük előtt tudni lehetett, hogy ők bizony nem érik be egy-egy nagy ­alakítással, színházat akarnak teremteni, álmodni, írni, rendezni. Az általuk létrehozott Sztalker Csoport többször is bizonyított, de a MITEM-en bemutatott Woyzeck után a nemzetközi színházi szakma is áradozott tehetségükről, eredetiségükről, dinamizmusukról.

Carpe diem! A világirodalom egyik leghíresebb regényét álmodta színpadra ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián
Fotó: Dömölky Dániel/Vígszínház

Nem kétséges, hogy a Vígszínház okosan kockáztatott, és eddig nyert. Ezek a még mindig harminc alatti művészek nem egyszerűen jó előadásokat hoztak létre, s alázatosan alkalmazkodtak a társulat igényeihez, hanem felfrissítették a Víg és a Pesti Színház közönségét. A fiatalok körében trendi lett a Szent István körútra vagy a Váci utcába jegyet váltani. És csodák csodájára nem maradt el a törzsközönség sem: az idősebb generáció is magáénak tekinti ifj. Vidnyánszkyékat.

Ezek után nem meglepő, hogy A nagy Gatsby – az utóbbi évek talán leglátványosabb és legdrágább produkciója – szabad utat és minden támogatást megkapott. Az irodalmi alapanyag – a regényt eddig hatszor filmesítették meg, legutóbb Leonardo DiCaprióval a címszerepben – eleve sikert ígért, még akkor is, ha az alkotók hangsúlyozták, nem az amerikai elveszett nemzedék mindössze negyvennégy évet élt, legendás alkotójának, F. Scott Fitzgeraldnak a szövegét viszik színre, hanem a mű nyomán készítettek el egy mai színpadi változatot.

Ha Georg Büchner Woyzeckje esetében ez az elgondolás bevált, miért ne jönne be most is? Miért ne lehetne arról beszélni, hogy a mindent egy lapra, a tiszta, egyszeri szerelemre feltevő Jay Gatsby ma is magányra, bukásra, halálra van ítélve? Hogy ma is csak a mának él a fiatalság, ma is jelmezekbe bújik, álarcot ölt, nem kíván a dolgok mélyére nézni. Carpe diem! – hirdetik a tévéműsorok, a reklámok, a szórakozóhelyek – eredményesen.

A rejtélyes múltú Jay Gatsby mindent megtesz, hogy kortársai szórakozási igényeit kielégítse, és alkalmi, sokszor ismeretlen vendégei élnek a felkínált lehetőséggel. Nem kíváncsiak arra, mire fel a nyitott palota, miért folyik a pezsgő éjjel-nappal, miért játszik fáradhatatlanul a zenekar.

A lelkük mélyén lenézik a szinte soha nem mutatkozó házigazdát, Gatsbyt, s minden ócska pletykát elhisznek róla. Igazából nem kíváncsiak arra, hogy mi rejlik a lelke mélyén, hogy miért szórja a pénzt esztelen mulatságokra.

Egyetlen embert érdekel ez a furcsa színjáték, az egykori katonatársat, a Gatsby szomszédjában álló kis faházban meghúzódó Nicket, aki a történetet lejegyzi és elmeséli. A történet szerteágazó, de lényegében egészen egyszerű. Kiderül, hogy Gatsby csak és kizárólag azért tartja fenn a méregdrága palotát és itatja, táncoltatja a sokszor hívatlan vendégsereget, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisyt. Hátha egyszer átjön a szemközti villából az időközben férjet talált, kisgyereket nevelő fiatalasszony, és rádöbben, hogy ő volt az igazi szerelem.

Daisy, akit férje rendszeresen megcsal, nem tud dönteni. Imponál neki Gatsby forró szerelme, de marad a kényelmes házasságban. Pláne, hogy egy éjszaka Gatsby mellett ülve az autóban halálra gázolja férje szeretőjét. Hagyja, hogy Gatsby magára vállalja a bűnt és később a büntetést. A kínos „incidens” után férjével elköltözik a városból. Ennyi volt a szerelem. Gatsbyt a halálra gázolt asszony férje bosszúból agyonlövi. Daisy, ahogy a népes társaság egyetlen tagja sem, a temetésre nem megy el, még egy szál virágot sem küld a ravatalra.

Vecsei H. Miklós, a szövegkönyv írója a regény valamennyi szereplőjét átmenti a színpadi változatba, mindenkinek megvan a maga drámája. Tomnak, Daisy férjének is, Jordan Bakernek, Daisy barátnőjének és Nick szerelmének, Tom vérbő szeretőjének és az asszony együgyűen gondolkodó benzinkutas férjének, de az óriási színpadi kavalkádban nincs ideje a nézőnek, hogy alaposan megismerje őket. Nincs egyetlen pillanat, amikor csak az ő drámájuk kerülne a középpontba.

A regényben is így van, de a könyvet az olvasó le tudja tenni, hogy kibogozza a szálakat, s rájöjjön a tettek mozgatórugóira. Itt a közönség egy idő után elfárad, s feladja az összefüggések keresését, átadja magát a látványnak, a táncnak és a zenének.

Az előadás műfaji megjelölése: zenés parti. Nem musical, fülbemászó betétdalokkal, hanem egy újnak hirdetett műfaj, ahol a prózai szöveg szinte észrevétlenül kúszik át énekbe, hol csak rappelésbe, hol operai magasságokba. A történet szerint a dzsesszkorszakban járunk, így a dallamok is innen eredeztethetők. Kovács Adrián, a fiatal zeneszerző, Vidnyánszkyék állandó munkatársa végig dinamikus muzsikát komponált, és gondosan ügyelt arra, hogy a dalok ne keljenek önálló életre, ne legyenek túl érzelmesek. (Legalább két dal még így is sláger lehet.)

Ifj. Vidnyánszky Attiláról eddig is tudtuk, hogy a rendezés minden csínját-bínját ismeri, hogy bátran kockáztat, hogy remekül bánik a színészekkel, az azonban, amit itt mutat, ahogy könnyedén bevonja a nézőteret is az előadásba, ahogy figyel a mozgásra, a zenére, ahogy a hatalmas színpadi masinériát mozgatja, egészen rendkívüli. A színészek és muzsikusok pedig szívvel-lélekkel segítik.

(A nagy Gatsby. F. Scott Fitzgerald regénye nyomán írta Vecsei H. Miklós, a zenét szerezte Kovács Adrián, a dalszövegeket Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila írta. Rendezte: ifj. Vidnyánszky Attila. Vígszínház. Bemutató: 2019. szeptember 7.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.