Lőrések és kilátások

A vérbe fojtott szabadságharcunk után épült Citadella a Habsburg-elnyomás szimbólumaként él bennünk. Erődként, amely fenyegetően figyel a fővárosunk fölé magasodó sziklákról. Pedig soha nem vetették be ellenünk, sőt valójában nem is lett volna erre alkalmas. A vitatott fellegvár egy kormánydöntés értelmében új életet kezdhet.

Makovecz Imre a számára hiteltelen Szabadság-szobor elbontása mellett nemzeti panteon megvalósításáért szállt síkra Fotó: Teknős Miklós

Nem sok szép fekvésű nagyváros létezik a világon, amelynek belvárosa fölé egy 130 méter magas természetes kilátó emelkedik. Száz turistából kilencvenöt fel is küzdi magát a Gellért-hegy tetejére, itt azonban a panorámán, a Szabadság-szobron és a lezárt erőd mellett sorakozó néhány árudán kívül semmiféle idegenforgalmi attrakció nem várja. Hogy miért nem találunk 1899 óta fellegvárunknak megfelelő szerepet, azt aki nem magyar, aligha fogja megérteni.

A napfényes júliusi délelőttökön máskor bábeli nyelvzavar zsongja be a Citadella környékét, most csendesen susognak a levelek, csak néhány gerle turbékol az erőd lőréseinek hűvösében. Kevesen tudják, hogy a Kelen-hegy már azelőtt szent hely volt, hogy Gellért püspököt a lázadó pogány törzsfő, Vata emberei lelökték a szikláról. A Tabán felőli lejtőn végzett ásatások kiderítették, hogy itt Kr. e. IV. századtól egy sánccal védett kelta település létezett. Amikor a Római Birodalom impériumává tette Pannóniát, a behódoló kelták Aquincumba költöztek át, azonban a III. századig megmaradt itt az általuk és a rómaiak által egyaránt tisztelt istenség, Iuppiter Teutanus szentélye.

– Pontosan hol, azt talán majd a hamarosan kezdődő ásatások kiderítik – mondja bizakodva Deák Zoltán építészmérnök, a Várkapitányság műemlékvédelmi szakértője. Mint mondja, levéltári források említenek egy török palánk­erődöt, melynek nyomaira az erőd 1851-es építésekor bukkantak. – Ők is – mint mindenki más – elsősorban katonai megfigyelőhelyként használták a hegyet, hiszen innen belátható a pesti síkság egészen a Gödöllői-dombságig, továbbá a Duna vonala mindkét irányba, valamint a budai hegyvidék jelentős része is. Amikor 1686-ban az egyesült nemzetközi keresztény haderő visszafoglalta Budát, II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem a Gellért-hegy Tabán felőli oldalára állíttatta fel ostromütegeit. Feljebb nem tolhatta, mert a korabeli ágyúk lőtávolsága csak ezt tette lehetővé. Buda 1849-es felszabadításakor Görgey tábornok tüzérsége viszont már a hegytetőről tudta lőni a várat, amire persze jött az osztrák választűz is. Ekkor sérült meg a híres Csillagda, amelyet József nádor kezdeményezésére építettek 1815-ben, és nem kisebb méltóságok jelenlétében avattak fel, mint a Szent Szövetség három uralkodója: I. Ferenc József osztrák császár és magyar király, III. Frigyes Vilmos porosz király és I. Sándor orosz cár. A csillagvizsgáló korának csúcstechnikáját képviselte, és Buda egyik legfőbb ékességének számított.

Deák Zoltán rámutat a Citadella belső udvarának egy füves részére, ahol emléktábla jelzi a két henger alakú, mozgatható kupolájú torony és a köztük lévő kutatóépület helyét. Az 1849-ben megsérült obszervatóriumot egy ideig az 1851-ben köré épülő Citadellán belül próbálták üzemeltetni, de a katonaság és a tudomány társbérlete halva született ötletnek bizonyult, és a csillagdát 1867-ben végül elbontották. A Citadella negatív megítélése azonban nem erre vezethető vissza. Sokkal inkább egy látszólag jelentéktelen, ám Haynau tábornagyra nagyon is jellemző gondolatmenetre. A napóleoni háborúk után kialakult hadmérnöki doktrína szerint a várakat lőtávolságon kívül elhelyezett, egymást fedező, masszív és nagy tűzerővel rendelkező erődök láncolatával lehet elfoglalhatatlanná tenni. Ilyen erődrendszer valósult meg Linz, majd az 1850-es években Komárom körül, és hasonlót képzeltek el Buda köré is. Utóbbinak csak az első eleme valósult meg, ez a Citadella. Amikor Haynau az uralkodónak szóló előterjesztésében igyekezett érvelni a nem olcsó erőd szükségessége mellett, indokként felhozta, hogy egy esetleges újabb magyar rebellió esetén a Citadellából tüzet lehetne nyitni Pestre, így míg a magyarok a házaikat oltogatnák, addig se támadnák a birodalmi erőket.

Makovecz Imre a számára hiteltelen Szabadság-szobor elbontása mellett nemzeti panteon megvalósításáért szállt síkra
Fotó: Teknős Miklós

A szakértő szerint ezt a politikusoknak szánt érvet még maga Haynau sem gondolhatta komolyan, hiszen a Citadella keleti, azaz Pest felé néző oldalán egyetlen ágyúállás sincs. Ami van, az keskeny puskalőrés. Az ágyúk számára épített félköríves torony a Citadella északnyugati végén kapott helyet, ahonnan tűzerejét csak a számításba vehető egyetlen támadási sávra tudták volna összpontosítani: a Gellért-hegy enyhe emelkedésű, akkoriban csupasz északi és nyugati lankái felé.

A 220 méter hosszú, 46–60 méter széles fellegvárat 1850-ben Emanuel Zitta altábornagy, osztrák hadmérnök stratégiai elképzelései szerint, Ignaz Weisz mérnökszázados tervei alapján kezdték el építeni hatvan löveg és 270 katona számára. A sóskúti és tardosi faragott mészkőből rakott, négy méter vastag falak 12–16 méter magasak. A lapos építmény tetején eredetileg földhányás volt hivatott elnyelni a felülről becsapódó lövedékeket – mint ahogy ez a komáromi erődökön máig megfigyelhető. Az egyetlen bejáratnál, illetve belül, az ágyútoronynál száraz árkok fölött átívelő csapóhidak voltak, melyek falba épített fém alkatrészei ma is megvannak.

Az erőd tüzéreinek csupán egyetlen alkalommal akadt dolguk, amikor díszlövéssel üdvözölték a császár születésnapját. A katonailag már a születése pillanatában idejétmúlt építményt a hadsereg 1899-ig használta. Ekkor más laktanyákkal együtt a főváros birtokába adta a bécsi hadügyi tárca, persze nem ingyen, jelentős külterületi ingatlanokkal fizettek érte. Átvétele után az elöljárók – a pesti nép lelkes helyeslése mellett – bontatni kezdték, de miután utánaszámoltak, hogy mennyibe is kerülne az irdatlan mennyiségű követ elszállíttatni, leálltak vele.

A magára hagyott Citadellát először bűnözők vették használatba, később rendőrlakásokat alakítottak ki benne. A második világháború alatt a honvédség légvédelmi figyelőállásaként hasznosult. Budapest ostromakor már egy kisebb német alakulat védte, amely a végsőkig ellenállt, mígnem végül a kitörés napján, 1945. február 11-én kora délután, véres közelharcban foglalta el a Citadellát a szovjet gyalogság – hozzájuk átállt magyar önkéntesekkel az oldalukon.

A falak kívül-belül máig magukon viselik a harcok nyomait éppúgy, mint a különböző időszakokban itt szolgáló katonák bevéséseit. A háború utáni években a szovjet megszállók használták, majd amikor 1956 után visszakerült magyar kézbe, és műemléki védettséget kapott, megpróbálták az idegenforgalom szolgálatába állítani. A Citadella közepén álló légvédelmi harcálláspont épületéből kis szuvenírboltot fabrikáltak, oldalára pedig szögletes betonvitrineket sorakoztattak a matyó babák és csipketerítő-kínálat bemutatására.

A három részből álló Citadella legjelentősebb része a félköríves, belső udvaros, négyszintes ágyútorony. Belépve nehéz dohszag csapja meg az orrunkat. A bejárattal szemben az 1961-ben létesült turistaszálló portája fogad, jobbra-balra nyíló boltíves folyosókról pedig a volt ágyútermek sorakoznak Buda felé néző lőréseikkel. E hatalmas helyiségek leginkább sokágyas olcsó hálóteremként voltak használatban. Az egykori ágyúállások fölött, a mennyezeten még mindig ott vannak azok a gyűrűk, amelyek a megrepedt ágyúcsövek cseréjét szolgálták. Egy szinttel feljebb a szálloda egykori Panoráma éttermébe jutunk, ahonnan a falak nem éppen műemlékbarát áttörése révén zavartalan kilátás nyílik a városra.

A kilencvenes években az egész szálloda a különféle termeivel kétes hírű diszkóvá lényegült át. A Citadellát bérleményként használó, üzelmei okán a bűnügyi sajtónak rendszeresen témát, a bíróságoknak feladatot adó nagyvállalkozót végül az állami vagyon kezelője csak karhatalmi segédlettel tudta kiebrudalni a Citadellából, 2014-ben.

Az évtizedek során a fellegvár hasznosításával kapcsolatban rengeteg ötlet merült fel, legutóbb a Lechner Tudásközpont ötletpályázata mozgatta meg a szakmai fantáziát. Felmerült már kilátótorony, Disneyland, luxusstrand, szabadtéri színház, mindenféle idegenforgalmi funkció. Makovecz Imre a számára hiteltelen Szabadság-szobor elbontása mellett egy nemzeti panteon megvalósításáért szállt síkra. Úgy fest, ezúttal az ötletbörze elmarad. A tervezett kiállítás révén végül szabadságküzdelmeink emlékhelye lesz elnyomásunk egykor közutálatnak örvendő szimbóluma.

Siklóval vagy anélkül

Kiemelt kormányzati beruházásként, állami költségvetési forrásból újul meg a Gellért-hegyi Citadella és környezete. A néhány hete meghozott kormánydöntés szerint a méltatlan állapotban lévő, a turisták elől jórészt elzárt világörökségi helyszín műemléki rekonstrukcióját Fodor Gergely kormánybiztos irányításával a budai várban hasonló munkát végző Várkapitányság Nonprofit Zrt. bonyolítja le – tájékoztat Kőrösi Gábor, a szervezet kommunikációs és marketingigazgatója. A 2022-ig tartó első ütemben az erőd épületére és környezetének rendezésére koncentrálnak. Megújul a Citadella és a Szabadság-emlékmű környezete, valamint a falak és a belső udvar, majd a 2023-ig tartó második ütemben megtörténik az ágyútorony belső helyreállítása és az állandó kiállítás létrehozása. Az ehhez szükséges tartalmi munka egy jelenleg alakuló, történészekből és más szakterületek képviselőiből álló testület feladata lesz. A Hegyalja utat a Rác fürdővel és a Citadellával összekötő sikló megépítése lehetővé tenné a turistabuszok kitiltását a Gellért-hegyről. A Várkapitányság a sikló megépítését támogatná, de az nem a társaság hatáskörébe tartozik – összegzi a kommunikációs igazgató.