Nagy borok a semmiből (2.)

Tarjánba gyakran járt Rezeda Kázmér, az okok mind kapcsolatban álltak barátokkal, eledelekkel, italokkal, olykor vadászatokkal. Tarjánban volt az Öreg Favágó Kocsmája – kitűnő sváb konyhával.

Tarjánban történt a második eset. Mármint amikor Rezeda Kázmér semmiből jött nagy borokkal találkozott. Tarjánba gyakran járt Rezeda Kázmér, az okok mind kapcsolatban álltak barátokkal, eledelekkel, italokkal, olykor vadászatokkal. Tarjánban volt az Öreg Favágó Kocsmája – kitűnő sváb konyhával. Rezeda Kázmér már beszámolt ottani tapasztalatairól egyszer, egy kifejezetten elragadtatottnak nevezhető írásában. A minap ismét Tarjánban kóborolt, amennyiben persze Ernő barátja háza és az Öreg Favágó közötti út megtételét kóborlásnak lehet nevezni. De ha a kristálycukorral ízesített és betűtésztával dúsított paradicsomleves nevezhető ételnek, a „szülessen több gyerek!” program pedig nácizmusnak, úgy ez a séta is nyugodtan nevezhető kóborlásnak, mert hát végül az is megtörtént már, hogy megkérdezték az öreg székelyt, a János bácsit, ivott-e már rossz pálinkát. „Hát már hogyne ittam volna!” „És milyen volt?” „Jó…”

Úgyhogy kóborolt Rezeda Kázmér, és punktum.

Ráadásul ez a kóborlás másképpen is alakult, mivel Ernő egyszer csak váratlanul így szólt.

– Gyere, felmegyünk a szőlőbe, ülést tart a Bacchus Bortársaság.

Rezeda Kázmér erősen elcsodálkozott ezen, mert sok mindenre gondolt volna Tarján kapcsán, sváb bálra, teuton fatörzsnyűvő versenyre, de a Bacchus Bortársaság rendes közgyűlésére talán utoljára. Hát ha egyszer ülést tart a tarjáni Bacchus Bortársaság, akkor bizony ott a helyünk – dörmögte, és nem volt ebben szemernyi cinizmus sem, hanem inkább egy jókora halom kíváncsiság. Felmentek (kóboroltak!) a szőlőhegyre, és benyitottak a gyűlésnek otthont adó présházba.

Már ott ült az egész társaság, vagy húsz tarjáni gazda, ki társaságba tömörült, a Bacchusba. Rezeda Kázmért és Ernőt leültették az egyik asztal végére, mert éppen kezdődött az éves beszámoló, amelyet a társaság elnöke tartott. Kedves, szimpatikus ember állt fel, és választékos magyarsággal belefogott a beszámolóba, de bármennyire választékosan is, mégis akcentussal beszélt. Rezeda Kázmért pedig fölöttébb érdekelte, vajon miért beszél akcentussal a Bacchus Bortársaság elnöke, Tarjánban, a szőlőhegyen.

Meg is kérdezte Ernőtől.

– Azért, mert katalán – válaszolta Ernő nagyjából úgy, mintha a tepertős pogácsa hollétéről rántotta volna le a leplet.

– Katalán?

– Az hát. Úgy hívják, hogy Marc de Santa Maria Gomez.

És ez is úgy hangzott Ernőtől, mint a Kovács János. Talán látszódhatott Rezeda Kázmér arcán a megdöbbenés, ugyanis az egyik szomszédja odasúgta:

– Van itt a faluban valami műanyag-feldolgozó spanyol üzem. Amikor azt beindították, a Gomezt küldték ide igazgatónak Barcelonából. Beleszeretett egy tarjáni lányba, elvette, és esze ágában sincs hazamenni. Itt telepedtek le. S akkor már ő lett a társaság elnöke. Jó gyerek…

No, hát akkor végre helyükre kerültek a dolgok, de arra sajnos nem jutott idő, hogy Rezeda Kázmér hosszabban elmerüljön a tarjáni katalán elnökségének mögöttes filozófiájában, ugyanis megkínálták pálinkával.

Kért Rezeda Kázmér, birset. És akkor megtörtént a második csoda. Olyan, de olyan pálinkát kapott Rezeda Kázmér a poharába, hogy kicsordult a könnye. Fülöp Tamás pálinkája volt az. Amelyből aztán még többfélét meg kellett kóstolni, ugyanis tizenkétféle pálinkát palackoz Fülöp Tamás. Megérdemli, hogy felsoroljuk mindet: Irsai Olivér szőlőpálinka, tokaji sárga muskotály szőlőpálinka, korminszőlő-pálinka, paphegyi őszibarack-pálinka, vilmoskörte-pálinka, paphegyi kajszibarack-pálinka, fertődi zamatos málnapálinka, paphegyi lepoticaszilva-pálinka, szabolcsi gálaalma-pálinka, Cydora Robusta birspálinka, cigánymeggypálinka, izabellaszőlő-pálinka.

E tiszteletet parancsoló sorból a paphegyi kajszi aranyérmet nyert az Onga–Lillafüred-mustrán, míg az őszibarack ugyanott ezüstöt, s az ilyesmire méltán lehet büszke a gazda. Rezeda Kázmérnak ízlett is mindkettő, de ő a málnáért és a birsét rajongott elsősorban.

– Negyvenkét fokosra készítem – dünnyögte a gazda, és Rezeda Kázmér megemelintette nem létező kalapját, s persze eszébe ötlött mindjárt az is, hogyha ugyanez a beszélgetés Erdélyben zajlana, akkor a 42 fok emlegetése után ez lenne a folytatás: nem a lázadra voltam kíváncsi, kicsike barátom, hanem a pálinkádra!

De szerencsére most Tarjánban vagyunk, és ez így jó. Ezt meg is beszélték Fülöp gazdával, mialatt a katalán elnök lassan a beszámoló végére ért, s ha már szóba került Erdély, akkor Rezeda Kázmér még megkérdezte Fülöp gazdát, tudja-e, miért nem jó medvével beszélgetni. „Hát azért, mert gyakran félbeszakít” – hangzott a válasz, és a katalán elnök rosszallóan vetett feléjük egy pillantást, mert még volt néhány gondolata.

És akkor felmerült, hogy le kellene kísérni a pálinkát valamiféle borral.

Rezeda Kázmérral szemközt ült egy gazda, akkor még ismeretlen, de jóarcú ember, s az ő borából csurrant Rezeda Kázmér poharába. Beleillatolt Rezeda Kázmér a poharába, és érezte, itt most megint csoda van készülőben. És egy olyan, de olyan Muscat Ottonel töltötte el zamatával egész valóját, hogy percekre megszűnt minden egyéb, a katalán elnök kedves, akcentusos beszéde éppúgy, mint a tarjáni szőlőhegy januári ridegsége, és napfényes Itáliává vagy – legyünk stílusosak

– Katalóniává változott a világ. Hoffmann Nándor gazda borát itta Rezeda Kázmér, s az is kiderült, hogy Hoffmann uram úgy harmincféle borral foglalatoskodik, közöttük olyan kényes kisasszonyokkal, mint a cserszegi, a cabernet sauvignon, s olyan rátarti uracskákkal, mint a zweigelt vagy a merlot.

Egy kicsivel kényelmesebben ült attól fogva Rezeda Kázmér, s leheletnyi mosollyal jelezte Ernőnek, kicsit később fognak továbbindulni a Favágóba. Mert amikor nagy borok tűnnek elő a semmiből, férfiembernek dolga van. S e dolog elől nem lehet elfutni.

– Maradunk, Kázmér?

– Maradunk, Ernő.

És maradtak.