Mert Lorántffy Zsuzsanna kertjei nemcsak híresek voltak, de a lélek állapotáról küldöztek érvényes jelentéseket. A fejedelemasszony a fejedelemség aranykorában nemcsak a Sárospatakon lévő kertjét műveli következetes elhivatottsággal, és nemcsak „gyönyörködik kertében” – másutt is híresen plántált kertjeiről tudunk. Tanulságos a névsor: Borsiban van pompás kertje, aztán a fejedelmi központban, Gyulafehérvárott, és Porumbákon is. Utóbbiról annyit, hogy Porumbákon jeles üveghuta működik évszázadokon át (ott fújják a csudás pincetokokat is) – egy másik nagyasszony, Bornemisza Anna gazdasági naplójából tudjuk, hogy az 1680-as év elején „lábos poharakat, százat” kap Porumbákról – aztán „lictariumnak való csészéket, hetvent, üvegtálacskákat hatvanötöt, égett bornak való üveget ötvent, sutus palaczkot tizenegyet, kihez maguk adnak ónat” s így tovább. Fogarason, Görgényszentimrén, Munkácson, Előmálon is kertet művel – a Bethlen Gábor által épített, később szökőkúttal ellátott fehérvári függőkert, a giardino pensile országos hírű csoda volt, amely épp az öreg Rákóczi György alatt és Lorántffy Zsuzsanna keze által válik tökéletessé – hogy majd 1658-ban, épp a harmincéves háború után a tatárok dúlják fel, és a fejedelmi székvárossal együtt radírozzák le a föld színéről.