Négy tő szabadon

Az ENSZ Bécsben közzétett jelentése szerint két évvel ezelőtt világszerte 585 ezren haltak meg drogfogyasztás miatt, ebből hetvenezren az Egyesült Államokban.

Bódy Géza
2019. 07. 08. 16:21
null
Forrás: MTI/EPA/Bob Pearson
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Riasztó jelentést tett közzé Bécsben az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) a kábítószer-fogyasztásról. Két évvel ezelőtt világszerte 585 ezren haltak meg drogfogyasztás miatt, ebből hetvenezren az Egyesült Államokban. Ez a szám folyamatosan emelkedik 2009-hez képest, ugyanis a kábítószerezők aránya harminc százalékkal bővült, mára pedig járványmértéket öltött a szakértők szerint. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának statisztikájából az is kiderül, hogy 2017-ben világszerte 271 millió ember használt valamilyen élvezeti cikket, s ez az arány a 15–64 éves korosztálynak a több mint öt százaléka. Ennek megfelelően nőtt azok száma is (30-ról 35 százalékra), akik már orvosi kezelésre szorulnak. Szintén döbbenetes a jelentés szerint, hogy a Föld lakosságából 54 millió ember már legalább egyszer kipróbálta az ópiumot.

A rendszeresen drogozók egyharmada Dél-Ázsiából kerül ki, de az USA-ban, illetve Nigériában is egyre többen vannak azok, akik nem elégszenek meg valamilyen könnyűdroggal, mint például a marihuána, az LSD vagy a hasis, netán partidroggal, mint például a speed vagy a Gina vagy az ecstasy. Szomorú az is, hogy a világ börtönei közül csupán 11 országban van olyan intézmény, ahol egyszer használatos tűhöz lehet legálisan hozzájutni a fertőzésveszély elkerülése érdekében, hiszen a kábítószer úgyis kiiktathatatlan a zárkák falai közül.

A világon a legnagyobb kereslet a kokainra van, így egyre több kokacserjét termelnek, legfőképp Kolumbiában, ahol közel húsz százalékkal több „üzem” működik, mint 2016-ban. A vizsgált időszakban közel kétezer tonna – 25 százalékkal több, mint korábban – került piacra a dél-amerikai kokacserje leveléből kivont, tudatmódosító és ellenőrizhetetlen mellékhatású szerből. Ennek megfelelően a lefoglalt mennyiség is elérte a történelmi szintet: világszerte 1275 tonnára csaptak le a hatóságok. A legnagyobb felvevőpiac Észak-Amerika, illetve Európa, ám világszerte több mint 18 millió főre teszik azok számát, akik rendszeres, azaz heti szintű fogyasztónak számítanak.

A listavezető továbbra is a cannabis, azaz a marihuána. Az ENSZ szerint e könnyűdrogot fogyasztók felvevőpiaca mára 188 millió fősre duzzadt. Ellenben ez a legmegosztóbb, hiszen egyre nagyobb vitát vált ki a szer legalizálásának ügye. Ezzel kapcsolatban érdekes statisztikát tett közzé az Euromonitor, amelyből az derül ki, hogy a törvényes cannabispiac összértéke mintegy 166 milliárd dollárra nőhet 2025-ig.

A jelentés szerint a fogyasztókat kiszolgáló nagyvállalatok előállnak majd a saját termékeikkel, illetve összefognak kisebb vállalkozásokkal, amelyek már rendelkeznek a megfelelő szakértelemmel. Ez a becslés azt feltételezi, hogy újabb területeken történhet meg az engedélyezés.

Például Amerikában, ahol most még a feketepiac forgalma eléri évente az ötvenmilliárd dolláros értéket. A legnagyobb növekedés Kanadában, az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Dél-Amerika egyes részein várható. Ezen területek közül egyedül Uruguay legalizálta teljes mértékben a cannabist, Kanadában csak néhány formája lett törvényes 2018 októberében, ahol szabad, ott lakásonként négy tő növény tartható. Nyugat-Európában és Dél-Amerika többi részén a legalizációs törekvések viszont elenyészők. Az Euromonitor összefoglalója szerint a „zöld jelzés” először a különböző fogyasztási termékek piacán jelenik majd meg, mint például a csomagolt ételeknél, az üdítőitaloknál, a cigarettánál és az alkoholtartalmú italoknál.

Ezek után érdekesség, hogy míg az utóbbi időben, Hollandiában csupán egyetlen, orvosi célú marihuánatermesztési engedélyt adtak ki, addig Kanadában 133-at osztottak ki eddig, és egyre-másra épülnek futballpályányi méretű üvegházak.

Azaz a közhiedelemmel ellentétben már messze nem a „vidám süteményeiről” is népszerű Hollandia a cannnabisparadicsom.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.