Nyolcadik csapás

A Kelet-Afrikában tomboló vándorsáskahadak 2019 végén Kenya északi részén kezdték meg pusztításukat, majd megindultak Dél-Szudán, Etió­pia és Uganda felé.

2020. 02. 01. 14:03
null
Sivatagi sáskákat űző kenyai férfi. A sok eső miatt a szokottnál jóval több a rovar Fotó: MTI/EPA–Kurokava Dai
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Kelet-Afrikában tomboló vándorsáskahadak 2019 végén Kenya északi részén kezdték meg pusztításukat, majd megindultak Dél-Szudán, Etió­pia és Uganda felé. A harminc-ötvenmilliós rajok tarolása sem ritka az afrikai kontinensen. 2013-ban ennél jóval kisebb létszámú kolónia pusztított Izraelben: a rovarok Egyiptomból sodródtak át, félelmet keltve a helyi lakosságban, hogy a zsidó húsvét (pészah) előtt bibliai léptékű sáskajárás zúdulhat az országra – írta akkor a ma.hu. A zsidó hagyományban a pészah az Egyiptomból való kivonulás ünnepe. A Biblia szerint az Úr tíz csapással fenyegette az egyiptomi fáraót, ha nem engedi el a zsidó népet. A fáraó makacs volt, ezért egyebek mellett vérré változtak a folyók, békák és tetvek jelentek meg, nyolcadik csapásként sáskák árasztották el Egyiptom földjét.

Mint mindenre, a tíz egyiptomi csapásra is találtak magyarázatot kutatók. 2012-ben a mult-kor.hu portál írt arról, hogy a természeti csapások hosszú láncolata vezette arra Mózest, hogy a zsidókat kiszabadítsa az egyiptomi fogságból. A tudósok szerint környezeti és időjárási változások okozták a bibliai tíz csapásként ismertté vált eseményeket. A jelenségekre a Nílus deltájában, Pi-Ramszesznél került sor, annál a városnál, amely II. Ramszesz uralkodása idején (időszámításunk előtt 1279–1213 között) a birodalom fővárosa volt. (A település körülbelül háromezer éve néptelenedett el, valószínűleg a természeti katasztrófák miatt.) Az egyiptomi barlangok cseppköveiből vett minták vizsgálata alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy II. Ramszesz uralma idején az időjárás eleinte meleg és csapadékos volt, később szárazság köszöntött be. Az első csapásért – a Nílus vérré változott, a halak pedig elpusztultak – egy mérgező vörös algafaj elszaporodása volt felelős. A kilencedik természeti csapás a Szantorini szigetén található Thera vulkán aktivitásával magyarázható: a tűzhányó akkori kitörése nyomán hihetetlen mennyiségű hamu került az atmoszférába, amivel gyakorlatilag sötétség borult Egyiptomra. A vulkáni hamu a mennydörgéssel együtt jégzivatart okozott. A sáskajárást a szokatlanul nagy csapadékkal magyarázták. A tizedik csapást, az újszülöttek elhalálozását, a gabonát megtámadó gombafaj okozhatta.

Sivatagi sáskákat űző kenyai férfi. A sok eső miatt a szokottnál jóval több a rovar
Fotó: MTI/EPA–Kurokava Dai

A mostani afrikai rajzást ugyancsak a klímaváltozásra vezetik vissza, a legfőbb ok a tavalyi év csapadékos időjárása. A sok eső hatására a szokottnál jóval több rovar fejlődött ki, ám az élőhelyen nincs elegendő táplálék. Az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet múlt héten azt jósolta, hogy az élelmiszer-kiesés milliókat fenyeget éhínséggel a kelet-afrikai országokban. Sáskarajok időről időre Európában is megjelennek. Tavaly júniusban hatvan éve nem látott sáskajárás pusztított Szardínia szigetén, a rovarok sok ezer hektáron falták fel a termést. Szőnyegként borították be a sziget középső részén fekvő Nuoro, Ottana és Orani településeket. A jelenséget azzal magyarázták, hogy a viszonylag hűvös május után hirtelen megemelkedett a hőmérséklet az olasz szigeten.

A sáskajárásoknak az utóbbi mintegy ezer év európai forrásaiban kiemelt szerep jutott, hiszen a keresztény világ isteni büntetésként és a közelgő apokalipszis egyik jeleként értelmezte azokat. Ezért a középkorban és az újkorban különös figyelmet szenteltek e természeti csapás dokumentálásának. Az odafigyelés szintje sokszor felül is múlhatta más természeti csapásokét, ezért feltételezhető, hogy legkésőbb a XIV. századtól minden nagyobb közép-európai sáskajárást leírtak. Különösen, mivel két kiemelkedően fontos régiót, Észak-Itáliát és az osztrák területeket is érintették a rovarportyák.

A Kárpát-medence sem maradt ki az utóbbi félezer évben a rajzásból, de a kolóniák látogatásainak gyakorisága a XX. század második felében radikálisan csökkent. Kiss Andrea tanulmányában olvasható, hogy a Kárpát-medencében 1876-ig az átlagban három-öt centiméterre növő vándorsáska rajzott, azt követően az átlagosan két-három centiméteres marokkói sáska, valamint a két-négy centiméterre növő olasz sáska került többségbe. Az olasz sáska a kétszikű növényeket (hüvelyesek, répafélék, lucerna) kedveli, marokkói rokona a gabonaféléket (elsősorban az árpaféléket, de a búzát, a zabot, a rozst is) részesíti előnyben. A vándorsáskák túlnyomóan a fűféléket, a gabonaféléket és a nádat kedvelik. Az olasz és a marokkói sáska jobbára kerüli a nedves területeket; a vándorsáskák legjelentősebb tenyészterületei tavak és folyók mentén terülnek el. Itthon nagyobb riadalommal járó sáskarajzás utoljára 1993-ban volt. A Tatárszentgyörgy határában tomboló marokkóisáska-rajok – négyzetméterenként két-háromezer egyed – csonkig legelték a szántóföldi növényeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.