Őrült anyák

Az Őrült anyák szervezetet tavaly alapították, első rendezvényük idén volt Washingtonban. Az volt a céljuk, hogy „felhívják a figyelmet az oltások okozta krónikus betegségek és halálozás járványos terjedésére”.

2019. 12. 16. 14:30
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az oltásellenes anyák nem tűrik többet, hogy oltásellenesnek hívják őket! Ehelyett azt szeretnék, ha közösségüket az oltások veszélyei iránt tudatosnak neveznék. Közleményükben azt írják, az „oltásellenes” kifejezés szexista, becsmérlő, sértő és leegyszerűsítő számukra. Mindezt egy amerikai oltásellenes csoport, a Crazy Mothers (azaz Őrült anyák) tette közzé egy felhívásban, amelyben a sajtó képviselőit figyelmeztetik. Esélyes, hogy le akarják magukról vetkőzni a kifejezéshez társult, a legalapvetőbb tudományos műveltség hiányát is magukba foglaló véleményeket.

Az Őrült anyák szervezetet tavaly alapították, első rendezvényük idén volt Washingtonban. Az volt a céljuk, hogy „felhívják a figyelmet az oltások okozta krónikus betegségek és halálozás járványos terjedésére”. A csoport emellett „szakértői” tanácsadást is kínál, de mindenféle ajándéktárgy vásárlásával is lehet támogatni az Ügyet. Szerintük a forradalom otthon kezdődik, vagyis az anyáknak kell áttéríteniük a család többi tagját a helyes oldalra.

Idén már kitiltották a beoltatlan gyerekeket a New York állambeli Rockland megyében minden közterületről, így az iskolákból, üzletekből, templomokból is, ugyanis a kanyarójárvány éppen e miatt az elmélet miatt öltött jelentős mértéket. Valóságos szükségállapot volt harminc napon át, az oltásellenes szekta tagjai dacoltak a komoly pénzbírsággal és a belengetett börtönbüntetéssel is.

Szamoán láthatjuk igazán, hova vezet a mozgalom: a szigeten már október óta pusztít a kanyaró, pedig oltással megelőzhető lett volna a járvány, amely két hónap alatt már 63 emberéletet, javarészt kisgyermekekét követelte. Már őrizetbe is vettek egy „aktivistát”, aki a kormány kötelező oltásprogramját „a nép elleni legsúlyosabb bűncselekménynek” titulálta, és azt terjesztette, hogy a megbetegedett gyerekeket ­C-vitaminnal vagy papajalevél-kivonattal is elég kezelni. Hát persze hogy.

Valósággal befelé nő az ember haja, pedig világszerte egyre több az olyan szülő, aki nem hajlandó beoltatni gyerekét a különböző megelőzhető betegségek ellen, és egyre több réges-rég elfeledettnek hitt járvány kúszik vissza az életünkbe. Ezek az „őrült nők és férfiak” szentül hiszik, hogy a védőoltásokkal terjed például az autizmus, holott ezt a teóriát már számtalan alkalommal cáfolta a szakma. Sőt az autizmus és a védőoltások közötti állítólagos kapcsolatot még ’98-ban felvető kutatóról, Andrew Wakefieldről kiderült, hogy súlyos szakmai hibákat vétett vizsgálatai során, a végeredményt több helyen meghamisította, ráadásul az is bebizonyosodott, hogy gyógyszergyártó cégeket perelő családok jogi képviselőitől fogadott el kenőpénzt. Azóta már vissza is vették az engedélyét, a teória mégis egyre terjed, és világszerte milliók hisznek benne. Olyan ez, mint a laposföld-hívők klubja vagy a chemtrailelmélet követői, akik szerint a repülőgépek kondenzcsíkja valójában mérges gáz, amelyet a nagyhatalmak a repülőkbe rejtett tartályokból fecskendeznek a levegőbe azért, hogy népességkontroll céljából megbetegítsék az embereket, vagy éppen az időjárást manipulálják.

Az egyetlen különbség, hogy a védőoltás megtagadásával saját gyerekünket is veszélybe sodorhatjuk – és nem csak azzal, hogy leégetjük őt az oviban, amiért a szülei szerint a Föld nem lehet gömbölyű, hiszen akkor lefolynának róla az óceánok. Talán nem is véletlen, hogy őrültnek lenni jobb, mint oltásellenesnek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.