Szabad sikítani!

Az Egri Road Beatles Múzeum négy és fél éve nyitotta meg kapuit – három szinten, 450 négyzetméteren, óriási sikerrel. Eddig 92 országból 35 ezer látogató érkezett.

Ozsda Erika
2019. 10. 17. 14:51
null
Többen úgy érzik, az ő lemezük, tárgyaik is jó helyen lesznek a múzeumban Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy-Britanniában 1963-ban tört ki a Beatles-mánia. Ájuldozó lányok, asszonyok hada és óriási médiafelhajtás kísérte a zenekart, minden lépésüket követték. Miután az angol fiúk hazatértek az amerikai turnéjukról, 300 ezer ember várta őket az utcákon. Koncertjeiken a lányok megállás nélkül sikítottak. Az utasszállító repülő motorjai 100 decibellel szólnak, 1964-ben a San Franciscó-i koncertjükön 112 decibelt mértek. Amerikában a hölgyek megtámadták a filmszállító autókat, őrjöngve tépkedték a Beatlesszel készült filmeket, és azok egy-egy darabkáját a pénztárcájukba rejtették. Az 1964-es Billboard lista első öt helyét a zenekar számai birtokolták. Egy évvel később a királynőtől megkapták a lovagi címet. A Beatlesnek annyi pénze volt, hogy ki tudta volna fizetni Nagy-Britannia adósságállományát.

Peterdi Gábor nemcsak nagy Beatles-rajongó, a téma szakértője is. Kilencévesen látta először az Egy nehéz nap éjszakája című filmet, azóta gyűjti a zenekarhoz kapcsolódó hangfelvételeket, korabeli kiadványokat, szakirodalmat, relikviákat.

A hitoktatóként és angoltanárként dolgozó magyar gyűjtő évekig kereste a megfelelő helyet, ahol a gyűjteményét másoknak is megmutathatná, melyre végül egy félrecímzett e-mailnek köszönhetően talált rá. Micski Marianna kapta meg a levelet, mely arról szólt, feladja régóta dédelgetett álmát, hogy megtalálja a magyar Beatles-múzeum helyét. A hölgy – az egri Hotel Korona vezetője – fantáziát látott az ötletben, és teret adott a szálloda épületében. Az Egri Road Beatles Múzeum négy és fél éve nyitotta meg kapuit – három szinten, 450 négyzetméteren, óriási sikerrel. Eddig 92 országból 35 ezer látogató érkezett. Peterdi Gábor nem hagyta abba a gyűjtést, 1500 tárggyal nyitottak, ma már 2500 látható. A világon még négy Beatles-múzeum található: Liverpoolban, Buenos Airesben, Halléban és Alkmaarban. A nyáron liverpooli fiatalok jártak Egerben, többen állították, hogy a magyar múzeum jobb, mint az övék, mert nemcsak látható, hanem érezhető is, hogy szívvel-lélekkel működtetik.

Többen úgy érzik, az ő lemezük, tárgyaik is jó helyen lesznek a múzeumban
Fotó: Teknős Miklós

A pincében egy 12 perces kisfilmet vetítenek Paul, John, George és Ringo gyerekkoráról. A földszinten – szinte napról napra – nyomon követhetjük a Beatles történetét. Alatta a világtörténelem nagyobb eseményeit emelték ki. Közben az adott évhez kapcsolódóan a képernyők és hangszórók ontják a dalokat. A vitrinekben elképesztő mennyiségű relikvia látható: korabeli sajtótermékek, bábuk, zászlók. Ágynemű apró darabja, melyben a fiúk aludtak, fotók, makettek, kitűzők, alma alakú pendrive-on az összes daluk, könyvek, limitált kiadások, Párizsból érkezett konyharuha a képmásukkal, eredeti lemezek, a hangszereik pontos mása, világhírű klubok tégladarabja, valamint az Abbey Road stúdió parkettájának egy darabkája. Néhány kocka az eredeti A Hard Day’s Night filmkópiáiból, melyet, ahogy sok minden mást is, árveréseken szereztek be.

Külön iparág épült a Beatles-sztorira – rajongóknak szóló emlék-, ajándék- és használati tárgyakkal – milliárdos bevétellel. Bármit eladnak, ha ráírják az együttes vagy a tagok nevét. Ennek máig sincs vége, pedig jövőre már ötven éve lesz, hogy feloszlott a zenekar. Mivel magyarok nélkül nem történik semmi a világon, megismerhetjük Hoffmann Dezsőt, aki kezdetben a Beatles hivatalos fotósa volt. Nagy kincs mind a négy tag eredeti aláírása, John Lennon hajszála és Ringo Starr dobverője, melyet Peterdi Gábor kapott a zenész öltözőjében, amikor Pesten lépett fel. Akinek zenélni támad kedve, egy videójáték segítségével megteheti.

Többen, miután megnézik a kiállítást, úgy érzik, az ő lemezük, pólójuk, bármilyen tárgyuk jó helyen lesz a múzeumban. Főleg a „nagy generációs uraktól” kapnak ajándékokat. A zsebkendőt a négy fiú arcképével egy férfi sírva adta át: „Nemsokára meghalok, nincs senkim, elfogadjátok?” A Yellow Submarine című albumhoz és filmhez köthető eseményeket a Sárga tengeralattjáró gépházában ismerhetjük meg, melyet a szálloda fűtőegységéből alakítottak ki. Természetesen a Beatles-fiúk szerelmeit, feleségeit is bemutatják. Ki más is mutatná az utat a mosdóba, mint Lennon, illetve Yoko? Az egri múzeumban gyakran gitároznak a vendégeknek. Főleg a lányoknak. Nem kötelező, de szabad sikítani!

(Egri Road Beatles Múzeum, Eger, Csiky Sándor utca 30.)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.