Szegény ember Gaudíja

Hogyan történhetett meg, hogy ilyen darabos, (ön)reflektálatlan épület kerüljön egy központi környéken újjászülető, historikus, illetve egy igényes modern épületet is őrző közterünk közepére?

Máté Enikő
2019. 04. 25. 13:18
null
Mintha a szürke hetvenes évek legmélyét idéznék meg Forrás: A szerző felvétele
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van egy tér Budapesten, utcák és beugrók szövedéke: a Csarnok tér a ferencvárosi Nagyvásárcsarnok és a Budapesti Corvinus Egyetem mögött. A maga esetleges módján van hangulata. „Erről a quartierről senki sem tud, csak én. Alkonyatkor hirtelen Párizzsá alakul. Kicsi, de piszkos kávéházak, boltok, melyekből izgalmas gyümölcs-, főzelék- és hússzag árad, különös, figurának megjátszott emberek; mögöttük egy elhanyagolt folyópart, mint a Szajna és rájukvilágít a Citadella, mint az Eiffel-torony.” Szerb Antal írt így a Csarnok térről 1935-ben, a Budapesti kalauz Marslakók számára című városjáró kötetében.

Ferencváros dzsentrifikációjával visszatért az élet a Csarnok térre is, amelyet dél felől eddig a hatvanas években épült trafóház hatalmas kubusa uralt. A Léstyán Ernő tervezte vörös téglás, minimalista, de szép arányú trafóépület egy rossz (építészeti) korszak kevés pozitív épített örökségéhez tartozik. Tartozott. Most ugyanis odalöttyintett betonpudingként eléje tolakodott egy kortárs szállodaépület, a trafóház pedig hosszú időre eltűnt annak háta mögött.

Az új hotelépület a legkisebb kölcsönhatásban sincs a környezetével, nem reflektál az égvilágon semmire. Önmagában sem kortárs mestermű, és még csak nem is tisztességes középszer. Mondjuk ki: ez egy rossz épület. Nagyon távolról Gaudí barcelonai bérházai derengenek fel a szálloda összképe láttán, mintha azt akarnák felidézni a XXI. századi építészet nyelvén. De ahogy közelebb megyünk, elkezdenek kirajzolódni a részletek.

A szürke betonfal mintha már évtizedek óta ott ázna, kopna és piszkolódna. Hullámzónak nem elég hullámzó, aszimmetrikusnak nem elég aszimmetrikus. Bátor húzások helyett csak próbálkozásokról szól az épület, azok is rosszul kivitelezve. Látványt rontóan egyenetlenek a különböző struktúrájú betonfelületek találkozásai, gányolt megoldások láthatók az ívelt ablakpárkányok bádogperemén. A betonívek is meg-megbicsaklanak, miközben az ablakok táblái amúgy sem tudják követni a folyamatosnak szánt görbületet. A keskeny ablaksorok alacsony belmagasságokat és szűkös szobákat sejtetnek, az egész homlokzatnak szükségmegoldás jellege van a szellemes összkép helyett.

A legrosszabb nyilvánvalóan a trafóházhoz illeszkedés teljes hiánya. Egyszerűen taszítja egymást a két épület. Szinte már művészet az, hogy sehol semmilyen síkban, színben, elrendezésben, arányban vagy anyaghasználatban nem találkoznak egymással – és ez nem a trafóház hibája. Legalább a földszint fölötti párkányok lennének egy szintben, de még az sem sikerült.

Mintha a szürke hetvenes évek legmélyét idéznék meg
Fotó: A szerző felvétele

Azon már ne is lepődjünk meg, hogy a hotel­épület a teret keletről határoló, jellegzetes budapesti eklektikus lakóházakra, azok arányaira sem reagál semmit. A Nagyvásárcsarnok még hátsó frontján is szépséges épületével is teljes a kontraszt: a neogótikus ihletésű, szépen kidolgozott csúcsívek és tornyocskák mögött úgy terül el a szállodaépület, mint valami bomlófélben lévő óriáselefánt.

Az aulája még elmegy, nem akar más lenni, mint ami: kispénzű turistákat kiszolgáló, leginkább egy igényesebb kollégiumra vagy hostelre emlékeztető, egyszerű berendezés – némi játékos színezéssel és kiegészítőkkel feldobva.

Az új hotelépület valamikor, talán az első vázlattervek korszakában megpróbált valóban kortárs lenni, de ami megvalósult, az a tervező, a megrendelő és a láthatóan gyenge minőségű, gányoló kivitelezés közös kudarca. Nagy akarásnak dadogás a vége: végül semmi frissesség nem látszik ezen az épületen. Mintha a szürke hetvenes évek legmélyét idéznék meg egy különös építészeti szeánszon.

Ma már a legkisebb léptékű Airbnb-lakásokban vagy apró butikhotelekben is olyan igényességgel, eleganciával, arányérzékekkel és persze kreativitással találkozhatunk, hogy elakad a szavunk. Hogyan történhetett hát meg, hogy ilyen darabos, (ön)reflektálatlan épület kerüljön egy központi környéken újjászülető, historikus, illetve egy igényes modern épületet is őrző közterünk közepére?

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.