Szenvedélyek

Szenvedélyem: a… – így kezdődik a Müpa matinésorozata, amelyhez egy műfaj vagy egy hangszer és egy név is társul. Szenvedély végül is mindenkiben van.

2019. 05. 16. 10:54
null
Vashegyi György régi zenei műsora. Közelebb a barokkhoz Forrás: Nagy Attila/Müpa
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenvedélyem: a… – így kezdődik a Müpa matinésorozata, amelyhez egy műfaj vagy egy hangszer és egy név is társul, múlt hétvégén a jazz Harcsa Veronikával, április utolsó vasárnapján a régi zene Vashegyi Györggyel, korábban a népzene Berecz Andrással vagy a hegedű Kelemen Barnabással.

A sok jól csengő „márkanév” már harmadik éve szítja a szenvedélyt a közönségben, és igazolja a koncepciót, mely a személyesség erejével kívánja megérinteni a fiatalokat. Szenvedély végül is mindenkiben van, mi lehetne kelendőbb annál, mint amikor művészek tesznek zenés vallomást a sajátjukról?!

Pedagógiai szándék van ebben, átkísérve, -csalogatva a közönséget a hétköznapiból egy másik, valóság feletti világba? Vagy ha a művészetet magát tapasztaljuk meg a koncerten, nem lenne érdemesebb hagyni inkább, hogy pusztán a hangok hassanak a maguk varázserejével? Hozzátartozik a zene megértéséhez és élvezetéhez például az a tudás, hogy Kelemen Barnabás pályaválasztása nem a véletlen műve? (Anyai nagyapja a híres cigányprímás, Pertis Pali, muzsikusok a szülei és felesége, Kokas Katalin, valamint gyermekei is, akik szintén színpadra léptek a koncerten.)

Vashegyi György régi zenei műsora. Közelebb a barokkhoz
Fotó: Nagy Attila/Müpa

És vajon szükség van-e beszélgetőtársra, moderátorra az ismeretterjesztő alkalmakon? Harcsa Veronikának biztosan nem, hiszen hangjával a zenerajongók legkülönfélébb csoportjait is képes megérinteni, koncertjei tömegeket vonzanak. De a többi előadó is mind remekül megtalálja a hangot a közönséggel.

Berecz András sem habkönnyű, személyes történetekkel szórakoztatott. Más logikával gondolkodott: nem is a zenészt, hanem a zenét tolta előtérbe. A legkisebb egységnél kezdte, a hangnál. Amelyről a figyelmetlen hallgató azt hiheti, zörej, helyére kerülve az alkotásban már zene. Minden azzá válhat körülöttünk, egy dobbantás, füttyentés, csettintés, még az összekoccanó partvisnyél is, ha éppen az lenne kéznél…

A tuvai torokénekesről az európainak az a benyomása támadhat, hogy megfázott, hogy hörghurutja van, miközben a sziklák közt süvítő szél hangját idézi. Berecz szerint a csodák bennünk születnek. A duda csippantása sem véletlen hiba, hanem koncepciózus fogás, ahogy az emberi hangmagasság végső határán megbicsakló énekhang is az: felfokozott érzelmi állapotot közvetít. Amely még épp kimondható, hiszen vannak olyan életesemények, amikor nincs helye a langyos beszédnek. Így a régiek zenéről vallott gondolatai is igazán nagy szenvedéllyel jelentek meg a színpadon – mesével, énekkel, tánccal és vetítéssel is hitelesítve.

Persze nem mindegy az sem, milyen a közönség. Az előadóművész érzi, megérinti-e a hallgatóságot, vagy csak unalmat vált ki a darab. Vashegyi György Szenvedélyem: a régi zene című műsorának egyik emlékezetes képe marad bennem az a karonülő kislány, aki apukája ölében tanyázott a mögöttem lévő sorban, színes kendővel játszadozott, majd a fejére borított kendő alatt hallgatta Monteverdi L’Orfeóját nagy megelégedéssel. Látszott: nem ma kezdte a zenehallgatást.

A korhű előadás valóban nagy hatással volt a hallgatóságra, a zenei élmény mellett didaktikusnak tűnt a beszélgetőtárs, Solymosi Tari Emőke zenetörténész, akitől megtudtuk, hogy Vashegyi 15 éves kora óta elkötelezettje a régi zenének, alig volt húszéves, amikor megalapította a Purcell Kórust, majd rá egy évre az Orfeo Zenekart. A két együttes mindenesetre közelebb vitte a közönséget a barokk zenéhez, mint az ismeretterjesztő kommentár, amelyből talán a kevesebb több lett volna.

Az örömteli játék viszont Bach és Vivaldi vagy a kevésbé ismert Lully és Rameau műveinek megszólaltatásakor egyaránt áthatotta a muzsikusokat. Vashegyi Györgynek ráadásul van egy másik szenvedélye is: az évszázadok óta nem játszott művek felkutatása. Ilyen Francesco Bartolomeo Conti ószövetségi oratóriuma, amelynek nyitányát háromszáz év után először hallhatta a közönség.

(Szenvedélyem: a… matinésorozat, Müpa)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.