Tavi kísértetek

A hivatalosan Hubertlaki-tónak nevezett, a népnyelv által azonban csak bakonyi Gyilkos-tóként emlegetett hely az ország egyik legszebb, egyben legvonzóbb látványossága: évente több ezer természetjáró keresi fel, és a területet kezelő erdőtársaság tapasztalatai szerint egyre látogatottabb. A róla szóló cikk a második helyen végzett a Turista Magazin internetes oldalának éves listáján, amely 2020 legolvasottabb cikkeit tartalmazza.

2021. 01. 24. 12:24
null
A „bakonyi Gyilkos-tó” a nyolcvanas években elárasztott területen jött létre Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Bakonybélről Bakonykoppány felé vezető úton, a Huszárokelőpuszta nevű távolságibusz-megállóval szemben egy leágazás mutatja magát. Torkolatában néhány férfi iparkodik, hogy kiemeljen a talajból egy oszlopot, amely első ránézésre egy sorompó tartóeleme. Készséggel felvilágosítanak: igen, ez az út vezet a tóhoz, ha kértünk engedélyt az erdészeti társaságtól, be is hajthatunk. Négy kilométer múlva tábla jelzi majd a tavat, ott kell letérni, és megtenni az utolsó hétszáz métert.

Mivel úgy számoljuk, egy óra alatt gyalog is odaérünk, az apostolok lován vágunk neki. Döntésünk ellen a fotós kolléga vizslájának sincs kifogása. Az utat borító aszfalt egykettőre eltűnik a lábunk alól, hogy előbb murvának, majd sárnak adja át a helyét. Egy tisztáson fehér füstoszlop tör az égre: munkások melegednek mellette, körülöttük négy-öt terepjáró. Távolabb egy tekintélyes John Deere munkagép várakozik, az út két oldalán pedig kivágott fák törzsei, mintha csak sormintába rendezték volna őket. Egyórányi kaptató után bal kézre feltűnik az említett tábla. A jelzett irányba fordulunk, és miután elhaladunk egy pléhből formált, festett Krisztus szelíd tekintete előtt, feltűnik az egykor az Esterházy család vadászkastélyaként, ma kulcsosházként működő Hubertlak. A kék kereszttel jelzett ösvényen tovább ballagva s az utolsó – az eddiginél jóval enyhébb – emelkedőt is leküzdve kinyílik a táj, s végre megpillantjuk utunk célját.

Hivatalos nevén Hubertlaki-tó, a köznyelv azonban csak úgy emlegeti: a bakonyi Gyilkos-tó, hiszen felszínét a víz alól kinyúló facsonkok törik át, éppen úgy, mint a híres-neves erdélyi helyszínen. Egykor erdő húzódott itt, ám a múlt század nyolcvanas éveiben elárasztották a területet. Azóta merednek elő a tó tükréből a fák, részben vadregényessé, részben enyhén borzongatóvá téve a látványt. Hiszen nem kell különösen fogékonynak lenni a rémtörténetekre ahhoz, hogy a szemlélő úgy érezze, nem halott égerek ágai és törzsei, hanem a vízben elmerültek karjai nyúlnak ki felénk. Minderről persze szó sincs, már-már valószínűtlen nyugalom üli meg a tisztást.

A „bakonyi Gyilkos-tó” a nyolcvanas években elárasztott területen jött létre
Fotó: Havran Zoltán

Az egyik tájékoztató tábla oldalára kifüggesztett, laminált papírlap felirata arra kéri a látogatókat, hogy kerüljék a csoportosulást, és tartsanak egymástól legalább másfél méteres távolságot. Hasznos intézkedések, ám rajtunk kívül jelenleg nincs ember a közelben. A napokban viszont megfordultak itt néhányan: az egyik fa tövében fél pár fekete kesztyű árválkodik a nedves füvön, a két tűzrakó helyen papírzacskók és zsebkendők kisebb rakása éktelenkedik, műanyag poharak, kilapított sörösflakonok és energiaitalos dobozok karéjában. A vendégmarasztalónak szánt, padokkal kiegészített asztalok közül kettő kifordult a földből, s most felbillenve várja sorsát.

Váratlanul madárrikoltás töri meg a csendet, s egy sötét tollazatú teremtmény tűnik fel a víz felett. A hang, amelyet suhanás közben kiad, arra emlékeztet, ahogy a dugó hagyja el a palackot, majd el is tűnik a tó mögötti erdőben. Vajon milyen fajta lehet, tűnődünk, de sejtéseink sincsenek.

Egy pillantással elbúcsúzunk a kísértetiesen izgalmas látványtól, majd visszafordulunk. Egy lehajló gallyon banánhéj díszeleg. A tűz, amely felfelé jövet még hersegve lángolt, mostanra leégett. A munkások nyársakat markolva guggolnak körülötte: szalonna pirul a parázs fölött.

Az Ugod-Huszárokelőpuszta irányából épített erdészeti út használatához szükséges, ideiglenes engedélyt a területet kezelő Bakonyerdő Zrt. állítja ki. Személyesen Bakonybélben lehet igényelni, a társaság irodaházában, de telefonos, e-mailes egyeztetés után elektronikus formában is elérhető. Az erdészet munkatársai – a rendőrséggel együttműködve – gyakran járják a szóban forgó területet, a szabálytalanul behajtók helyszíni bírságra számíthatnak – tájékoztat Patocskai-Lunk Eszter, a Bakonyerdő Zrt. kommunikációs vezetője. A Hubertlaki-tó körül jelenleg négy új erdei bútorgarnitúra szolgálja a kirándulók kényelmét. Ezeket GINOP-pályázat keretében helyezték ki a leromlott állapotú asztalok és padok helyére. A kidőltnek látszó, lebontott bútorokat a természetjáróknak hagyták hátra a tűzrakáshoz – de csak később fogják feldarabolni a maradványokat.

A hulladék egy-egy látogatottabb hétvége után keletkezik nagyobb mennyiségben, a társaság munkatársai rendszeres időközönként összegyűjtik és elszállítják. – Többen úgy gondolják, hogy az erdőben kitett szemét előbb-utóbb megsemmisül. Ez nem így van, szeretnénk felhívni az emberek figyelmét: amit kirándulásaik alkalmával magukkal hoztak, azt vigyék is haza, ne hagyják hátra maguk után! – mondja a kommunikációs vezető, aki feltételezi: az általunk látott madár valószínűleg szajkó lehetett, ez a fajta ugyanis gyakran utánoz különféle hangokat.

A névadó legendája

A tavacska közelében a Veszprém megyei hivatásos vadászok tiszteletére emelt faoszlop áll, a következő felirattal: „Szent Hubertusz, imádkozz érettünk!” Az ösvény mellett kihelyezett táblák egyike a szent legendáját is felidézi. Eszerint Hubertusz (más alakban Hubert – a tó eredeti neve is ezt a változatot őrzi) hercegi családba született a VII. században, és elkényeztetett fiúként leginkább a világi örömöknek élt. Egy vadászat során szarvasbikát pillantott meg a fák közt. Üldözőbe vette, és kitartó hajsza után meg is sebezte az állatot. Amikor leszállt a lováról, hogy megközelítse a zsákmányát, aranykeresztet látott megcsillanni az agancsai között, és a szarvas emberi hangon tett neki szemrehányást a halála miatt. A fiatalember ennek hatására ráeszmélt, hogy eddig tévúton járt, és megtért. Előbb remete, majd pap, végül püspök lett belőle. A X. század óta a vadászok és az erdészek védőszentjeként tisztelik.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.