Tekerni másként

Nyugat-Európában évek óta slágertermék a kerékpáros túrázást forradalmasító pedelec.

2020. 10. 14. 8:45
null
Forrás: Pexels
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elnevezés az angol pedal, electric és cycle szavak összevonásából alakult ki, azaz olyan pedállal hajtott kerékpárt takar, amelynek mozgatása villanymotoros rásegítést kap. Amikor megjelentek a piacon az első példányok, a gyártók elsősorban azokra az idősebb korosztályba tartozókra, esetleg túlsúlyos emberekre gondoltak, akik ugyan szívesen élvezték volna a kerékpáros turizmus áldásait, de túlságosan megterhelőek voltak számukra az emelkedők, pláne a hegyi szakaszok. Ma már senki sem lepődik meg azon, ha az Alpok vagy a Pireneusok kaptatóin könnyedén feltekerő nyugdíjascsoportokkal találkozik. Az is csakhamar világossá vált, hogy a rásegítéses kerékpárok előnyeit nemcsak a túrázók, hanem a városi közlekedők is ki tudják használni.

A kormány klíma- és természetvédelmi akciótervének részeként októberben jelenik meg az egymilliárdos keretösszegű, pedelecvásárlás támogatását célzó pályázat, amelyről egyelőre annyi tudható, hogy pedálszenzoros kerékpárok vásárlásához maximum kilencvenezer forint, a nyomatékszenzoros kerékpárokéhoz százötvenezer forint lesz a hozzájárulás, de a támogatott járművek nem kerülhetnek többe kilencszázezer forintnál. A keretösszeg mintegy hétezer pedelecvásárlás támogatására lesz elég. Kérdés, versenyképes alternatíva-e a pedelec az autóval szemben.

Tóth János tanszékvezető egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem közlekedésmérnök oktatója, évek óta pedelecen jár be lágymányosi munkahelyére a 19 kilométerre fekvő Szigetszentmiklósról. Sokáig őt is visszatartotta a kerékpáros munkába járástól az, hogy problémás volt az egyetemen zuhanyzót találni, átöltözni, márpedig egy hagyományos kerékpár tekerése óhatatlanul azzal jár, hogy az ember kimelegszik.

– A pedelec is átmozgat és felfrissít, de nem izzaszt meg! Lakhelyemtől egy rövid szakasz kivételével szinte végig a Duna töltésén, kerékpárúton tudok bejárni, hallgatom a reggeli madárfüttyöt, és szívom a friss levegőt. Van a bringán két oldaltáska, ebben viszem a laptopomat, irataimat és esőkabátomat, az öltönyömet pedig a munkahelyemen veszem át, de akár kerekezhetnék abban is – mondja a tanár úr, mindjárt megemlítve a lényeget: – A budaiak számára is közlekedési alternatíva, hiszen mindegy, milyen a lejtés! Az olcsóbb pedálszenzoros változatoknál, amikor tekerjük a pedált, az akkumulátorról üzemelő villanymotor legtöbbször a pedáltengelyre, egyes változatoknál a hátsó kerékre fejti ki hatását. Ennek mértéke a kormányról több fokozatban is állítható akár menet közben is.

A drágább, nyomatékszenzoros változatoknál a rásegítést a szerkezet a pedálra nehezedő nyomás alapján, a kerékpáros által beállított mértéknek megfelelően, de automatikusan szabályozza. Az út lejtésétől függetlenül a pedált mindig ugyanakkora erőt kifejtve kell tekerni.

– De miért kell egyáltalán tekerni, ezzel az erővel vihetne akár magától is?

– Mert úgy már teljesen elektromos kerékpárról beszélnénk. Ezért van az, hogy ha nem érzékel tekerést, nem ad rásegítést sem. Itt az éles határvonal a tisztán elektromos kerékpár és a pedelec között. Utóbbi ettől sporteszköz is.

A sebessége sem lehet több 25 kilométer/óránál, hiszen az akkumulátort és a villanymotort leszámítva a bicikli összes többi alkatrésze megegyezik egy hagyományos kerékpáréval.

Az egyszerűbb pedelecek hatvan kilométert bírnak, és öt óra alatt töltődnek fel, míg a komolyabbak nemritkán százötven-kétszáz kilométert, töltési idejük pedig három-négy óra. A pedelecek között is van city, országúti, trekking, mountain bike, férfi- és női vázzal, sőt összecsukható bringa is. Ami az árakat illeti, hatalmas a szórás, két-háromszázezertől a több millióig, úgyhogy a választáshoz érdemes szakember tanácsát kérni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.