Tények és legendák

Rádió – „Mikrotörténelmek” Magyarország múltjából 25 percben

Ozsda Erika
2021. 02. 11. 12:30
null
Budapest, 2020. november 8. A Pál utcai fiúk szoborcsoport részlete a VIII. kerületi Práter utcai Szent Benedek Iskola elõtt. Szanyi Péter szobrászmûvész alkotását Molnár Ferenc könyve megjelenésének századik évfordulóján, 2007-ben avatták fel. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Róka László
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Báthory Erzsébet életéről könyvek és filmek születtek, de ki tudja, hogy ki volt a férje? A törökverő „fekete bég”, Nádasdy Ferenc, történelmünk egyik legkiemelkedőbb államférfija és katonája, aki oly sokat tett a hazáért, mint kevesen.

A hadvezér nyomdát alapított, vagyonából áldozott a kultúrára, támogatta a művészeket. A Regényes történelem című rádióműsor egyik adása a férfi kalandos, harcokban és politikai machinációkban gazdag életét mutatja be. A szórakoztató tudományos-ismeretterjesztő sorozat a magyar történelem, művelődéstörténet és kultúra érdekes eseményeit, életműveit veszi górcső alá, s kitér olyan részletekre, érdekességekre, amelyekre az iskolában nem jutott idő. Legendákat és tényeket vet össze, felhasználva a friss kutatási eredményeket. Megtudhatjuk, hol és milyen körülmények között írta meg Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című világhírű művét.

A Pál utcai fiúk Szanyi Péter szobrászművész alkotása. Fotó: MTVA/Róka László

A 35 nyelvre lefordított regényből – amely Olaszországban és Brazíliában is kötelező olvasmány – nem csak Fábri Zoltán rendezett filmet. Még azt is megpróbálták kideríteni, hogy ki volt az igazi Nemecsek.

Megismerhetjük a magyar történelem egyik legellentmondásosabb alakját, gróf Benyovszky Móricot, akinek a nevéhez számos legenda kötődik.

Érdekes összefüggéseket tárnak fel Jókai Mórról – első nagy életrajzírójáról – és az utazó, hajós, katona kalandos életéről. Szintén regénybe illő a természettudós, utazó Xántus János­­ ­élete, aki volt matróz, újságkihordó, zongoratanár, vasútépítő mérnök, részt vett az 1848–49-es magyar forradalomban és szabadságharcban, illetve az amerikai polgárháborúban is. Külön adást szenteltek Gyenes Jancsinak, aki hegedűművésznek készült, majd Juan Gyenes néven vált világhírű fotóművésszé. Fényképezte Picassót, Ingrid ­Bergmant, Grace Kellyt, s barátja volt Salvador Dalínak. A műsorban bemutatták László Fülöpöt, a történelmi portréfestészet egyik utolsó kiválóságát, aki a XX. század első harmadában Európa nagy uralkodóházainak és arisztokrata családjainak volt kedvelt művésze. Két pápa és négy amerikai elnök is a megrendelői közé tartozott.

Közelebbről is megismerkedhettünk a világ egyik legzseniálisabb képhamisítójával, Elmyr de Horyval – Hoffmann Elemér néven született Budapesten – és Reguly Antallal is, aki 1839-ben húszéves jogászként elindult egy kis nyári vakációra, és nyolc év múlva európai hírű tudósként tért haza.

Mindössze 39 évet élt, de hatalmas földrajzi, térképészeti, néprajzi hagyatékát máig nem dolgozták fel teljesen. Hőseink között vannak olyanok is, akiknek nemcsak az élete, hanem a halála is regényes. Például a miniszterelnök Batthyány Lajosé és az evangélikus kormánybiztos Jeszenák Jánosé. Hogyan temették el őket titokban, és miért kellett még haláluk után is megalázni őket?

A műsor készítőit a legváltozatosabb témák érdeklik. Szó esett többek között az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tévhiteiről, az európai ereklyekultusz kialakulásáról, a hagyományos régiségpiacok születéséről, a vándorfényképészekről, a válási szokások átalakulásáról, a világtörténelem egyik legőrültebb, legkegyetlenebb uralkodójaként számon tartott Néró császárról, lakóházainkat és középületeinket díszítő kisebb-nagyobb szobrokról és Apor Vilmos győri püspökről, akit 1997-ben II. János Pál pápa boldoggá avatott. Azoknak szól a műsor, akiket érdekel a múlt, kíváncsiak a történelmi eseményekre, személyekre.

(Regényes történelem – Kossuth rádió, péntekenként 19.08-tól. Ismétlés: hétfőnként 00.10-től. Szerkesztő-műsorvezetők: Gergácz Anikó, Vágner Mária, Varga Júlia, Farkas Szabolcs, Házi Hunor, Kiss Péter Ernő felelős szerkesztő, Pálfi Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.