Tizenhárom meg egy fél

A régi magyar nyelv gazdagságát bámulatos aprólékossággal megörökítő Erdélyi magyar szótörténeti tár lapjain lapozgatunk.

A régi magyar nyelv gazdagságát bámulatos aprólékossággal megörökítő Erdélyi magyar szótörténeti tár lapjain sűrűn találkozunk „harmadfél, negyedfél, ötödfél” formájú mennyiségjelölésekkel: „az harmad fel hold foeldeket…” (1625), „negyed fel eztendeigh” (1600), „eötöd fél órakor” (1697). Az efféle kifejezések – szemben a másfél szó gyakori előfordulásával – kiszorultak a mindennapos nyelvhasználatból: XIX. századi jelenlétük a sajtóban és az irodalomban még bőségesen adatolható, a XX. század elejétől viszont jóval ritkábban, leginkább már csak a tudományos vagy irodalmi igényű írásokban bukkannak föl. Figyelemre méltó, hogy nyelvjárási környezetben is csak egy alkalommal (Bálint Sándor Szegedi szótárában) jegyezték föl a harmadfél alakot; illetve hogy egy Bartók Béla által Nagymegyeren gyűjtött népdalban is feltűnik ilyen számnév: „Te kis leány te, te, te / Hány esztendős lehetsz te? / Tizenhárom meg egy fél / talán tizennegyedfél”. (Ez a népdal szerencsére nemcsak régi adattárak kottalapjain porosodik, hanem olykor modern fesztiválkoncerteken is felcsendül Ferenczi György és a Rackajam, valamint a Csík Zenekar lendületes előadásában.)

Az ilyen, úgynevezett felező számneveknek az élő nyelvből való fokozatos kiszorulása azzal is együtt jár, hogy az efféle kifejezések értelmezése sokszor gondot jelent a beszélők számára. Az, hogy a másfél ’egy és fél’, minden mai nyelvhasználó számára nyilvánvaló, de a harmadfél ’kettő és fél’, a negyedfél ’három és fél’, az ötödfél ’négy és fél’ hagyományos jelentése sok esetben magyarázatra szorul. A harmadfél szó hallatán sokan talán tévesen ’három és fél’, vagy a ’háromnak a fele’ tartalmat tulajdonítanak ennek a régies megnevezésnek.

A szótörténeti tár szerzője, Szabó T. Attila több tanulmányában is foglalkozott ezzel a különleges szócsoporttal. Írásaiban amellett érvelt, hogy ezek a nyelvi formák – amelyeknek párhuzamai rokon nyelvekben és más európai nyelvekben is felfedezhetők – a számfogalmak kialakulásának valamely ősi, kezdeti fokán, a kézpárral való számkifejezés logikáján alapulhatnak. Ennek a szemléletnek a maradványa lehet nyelvünkben az is, hogy a páros testrészeket egységként kezeljük, egymagában pedig fél kéz, fél láb, fél szem formában emlegetjük. A másfél esetében tehát „egy egész és a más(ik) fél”, a harmadfél esetében „kettő egész és a harmad(ik) fél”, a negyedfél kapcsán pedig „három egész és a negyed(ik) fél” sematikus jelentést írhatunk le.

Szabó T. Attila széles körű adatgyűjtése és meggyőző okfejtése alapján valószínűsíthetjük, hogy a különféle nyelvekből idevonható nyelvi példák nem az egyes nyelvek egymásra hatásával, hanem hasonló logika alapján, de minden bizonnyal önálló belső fejlődés eredményeként jöhettek létre. Ilyenek a latin sesqui (’másfél’, vagyis ’féllel több, mint az egység’) vagy a sestertius (’két és fél’, vagyis a ’harmadik csak fél’), illetve a német anderthalb ’másfél’ vagy a finn puolikolmatta (’harmadfél’, azaz ’kettő és fél’) kifejezések.

A magyar nyelvemlékekben a XIV. századtól követhetjük nyomon a másfél, negyedfél, kilencedfél, tizenötödfél és hasonló típusú szavak írott alakjait, de az adatok számából kitűnik, hogy a legáltalánosabb, leggyakoribb a másfél és a harmadfél, illetve az egyéb tízen aluli számok használata lehetett. (Az adatok hosszas sorolása helyett érdemes csak Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz énekek című, 450 dalt tartalmazó 1813-as művére gondolni.)

Irodalmi művek mellett még helynevek őrzik az efféle számnevek hajdani jelentőségét: ilyen a Negyedfélmegye havasa név is, amelynek hatalmas területét évszázadokon át három és fél (egyház)megyét alkotó hét község birtokolta a Székelyföldön, Csíkban.