Tükrözött palota

A török háborúk után hosszú évtizedekig meredeztek az égre a Budavári Palota üszkös maradékai.

Sebő Ferenc
2020. 07. 21. 14:10
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A török háborúk után hosszú évtizedekig meredeztek az égre a Budavári Palota üszkös maradékai. A területet ugyan nemzeti kinccsé nyilvánítva lezárták, végül mégsem az újjáépítés mellett döntöttek. Eltakarították a még álló romos falakat, lebontottak majd mindent, ami az egykor európai hírű királyi palotából még állt. A zárt középkori udvarokat, a kápolna altemplomát, a Zsigmond-kori gótikus termeket feltöltötték romokkal, és elplanírozták.

A budai vár történetének e legkilátástalanabb szakasza után, amely egyben a letiport, tönkretett Magyarország sorsának a tükörképe is volt, a Habsburg-házzal való lassan évszázados közjogi dulakodás eredményeképpen csak-csak fölmerült, hogy az osztrák császár egyben magyar király, akinek illene olykor a magyar királyság területén is tartózkodnia. De tény, hogy Budán, a királyi fővárosban nem volt erre alkalmas hely. A falak koronaszintjéig feltöltött, majd elegyengetett területen építették fel III. Károly korában a legelső szerény, befejezetlenül hagyott barokk épületszárnyat. Ennek későbbi továbbépítésével alakult ki „országos közadakozásból” Mária Terézia uralkodása idején a mai épületegyüttes legdélibb, barokk épületmagja. Ebben a „rendes” királyi palotában már volt díszterem, avagy trónterem, az uralkodói párhoz méltó lakosztály a dunai oldalon, kápolna, hol később a királynő által Raguzából visszahozatott Szent Jobbot helyezték el…

Az 1867-es kiegyezés után jogos kívánalom és sürgető feladat lett, hogy tényleges királyi rezidenciává fejlesszék a budavári palotát. Először a Mária Terézia-palota U alakú udvarát zárta le Ybl Miklós a krisztinavárosi szárnnyal, a palotának nyugat felé történő kibővítésével (ez a mai Széchényi-könyvtár székhelye). Itt főleg gazdasági helyiségek, konyhák, valamint a kísérő személyzet kapott helyet. Ybl 1891-ben bekövetkezett halála után Hauszmann Alajos – az építészekre kevéssé jellemző módon – kivételes tapintattal, elődje elképzelései szerint folytatta és fejezte be az építkezést.

Amikor 1892-ben kiderült, hogy a királyi udvar számára továbbra is kevés a reprezentációs tér, az uralkodó megbízást adott az épületegyüttes további bővítésére. Hauszmann ezt úgy oldotta meg, hogy a Duna felőli oldalon lévő Mária Terézia-féle palotaszárnyat északi irányba „áttükrözte”, s az így kétszer olyan hosszúvá vált keleti palotahomlokzat látványát a közepére épített új vertikális motívummal, szecessziós kupolával egyensúlyozta ki.

E bővítés folytán az új épület teljes hosszában 304 méteres, pompás, egybenyitható teremsor létesült. Ehhez hasonló – a ver­sailles-i kastélyt leszámítva – egyetlen királyi palotában sem volt. A külső és belső díszítést az uralkodó kívánságára a kor legjobb magyar képző- és iparművészei végezték. A történelmi levegő felidézésére – miként Czagány Istvánnak A Budavári Palota című könyvé­ben is olvasható – Szent István-, Hunyadi Mátyás-, Habsburg- és egyéb termek épültek eklektikus, történeti stílusokban.

Ezek szerint bátran állítható, hogy 1905-re Európa egyik legpompásabb uralkodói székhelye állt Budán, a Várhegyen… Amelyre a pénzt – mint följegyezték, 31 millió koronát – a megrendelő adta, az uralkodó.

Aki Hauszmann-nak a Budavári Palotával kapcsolatos műszaki leírását olvassa, megbizonyosodhat arról, hogy az ő idejében – mondhatni, röpke pár év alatt – emelt palota a korabeli magyar társadalom magas szintű művészeti teljesítménye volt. Ha a korabeli politikai szándék a magyar államiság reprezentálása mellett az uralkodóház legitimálása volt is, az a királyi palota mégiscsak a magyar történelem különféle korszakainak építészeti betetőzése, összefoglalása lett. Amikor a látogató végigjárta – mert ne feledjük: végigjárhatta, édesanyám is mesélte, kisgyermekként milyen élmény volt számára a budavári királyi palotát megtekinteni –, a magyar történelemmel ismerkedhetett.

A magyar politika vágyálma – hogy a Monarchiát innen kormányozzák – persze nem vált valóra. S a magyar király és a királyné is valóban kevés időt töltött a palotában. De azt sem lehet állítani, hogy ebben az épületben semmi sem történt. Említésre méltó események hosszú sora zajlott itt le.

Még 1897-ben, a palotabővítés ideje alatt, a barokk épület dunai lakosztályaiban lakott Vilmos német császár. Utóbb, 1908-ban, a kis trónteremben proklamálta I. Ferenc József Bosznia és Hercegovina okkupációját. A palota falai között játszódott le 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó királykoronázásának ünnepsége. Végül 1937-ben III. Viktor Emánuel olasz király volt az utolsó fejedelmi vendég a nagy múltú falak között.

Az első világháború után a gazdag épület negyedszázadra a Monarchiából kivált, független Magyarország legfőbb kormányzati székhelye lett. Kétszáz évi elnyomatás után végre politikailag is annak a nemzetnek államalkotói képességét fejezte ki, amely anyagi áldozatával létrehozta.

És ez akkor is igaz, ha az első világháború után magyar uralkodó már nem királykodhatott a palotában. (IV. Károly megkísérelte ugyan, de, mint tudjuk, a barátságtalan fogadtatás következtében csak Budaörsig jutott.) Horthy Miklós kormányzóként és legfőbb hadúrként sem bátorkodott a királyi lakrészbe költözni, beérte a rezidencia gazdasági részlegével a krisztinavárosi szárnyban. (Furcsállom is, hogy manapság mégis úgy emlegetik, mint a budavári királyi palota utolsó nemszeretem lakóját, aki miatt akár az egész palotakomplexum megérdemelten mehetne a kukába.

A franciáknak efféle eszükbe nem jutna. Viccnek vennék, ha valaki azt tanácsolná nekik, takarítsák ki a versailles-i kastélyt, amely 1682-től 1789-ig, azaz csak 107 éven át volt különféle haragszomrád királyok lakhelye. Az épület maga – pompás belsőivel együtt – ennek ellenére túlélte még a francia forradalom tombolásait is.)

Tiszteletre méltó tény viszont, hogy a mi budavári királyi palotánk – kisebb-nagyobb kihagyásokkal – a XIII. századtól a XX. századig, azaz legalább hét évszázadon át szolgált királyi székhelyként, ugyanazon az immár szakrális helynek számító Várhegyen! Építkezések, háborús rombolások, újjáépítések és bővítések váltogatták egymást hosszúra nyúlt történetében, de kontinuitását és a nemzet életében való fontosságát egy rezsim vagy történeti korszak sem tagadhatja meg rövid távú politikai érdekei kedvéért.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.