Üres szenteltvíztartó

A világ templomai­nak nagy részében csaknem egy éve tartó járványügyi rendelkezések korlátozzák­ a hitélet közösségi megélését. Az egyházi vezetők és világi­ hatóságok utasítására elmaradt minden olyan esemény, amelyen hagyományosan nagy tömegek vesznek részt, és a távolságtartás nem biztosítható.

Fáy Zoltán
2021. 01. 02. 14:14
null
Kézfertőtlenítő járvány idején tartott szentmisén a pázmándi római katolikus templomban Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyház kétezer éves történetében sok példa volt hosszú ideig tartó járványokra, karanténokra, korlátozásokra. A középkorban és a kora újkorban menetrendszerűen tért vissza a pestis, majd a kolera, himlő és egyéb, sokszor mind a mai napig biztosan nem beazonosítható betegség. Ezek a ragályos kórságok, más fertőzésekkel együtt, a nyugati egyházban jelentős, évszázadokig ható változásokat is hoztak.

A XII. századra azért szűnt meg a két szín alatt való áldozás gyakorlata, mert járvány idején a szertartáson részt vevő hívek a fertőzésveszély miatt nem szívesen ittak egymás után közös kehelyből. Nem valamiféle központi rendelkezés miatt, csupán a megfertőződés miatti félelem következtében. A szokást végül törvénybe iktatták, megtiltva a laikus híveknek a két szín alatt való áldozást. Ez a gyakorlat a papság és a hívek közötti szakadékot is mélyítette, s nem csupán időleges járványügyi attitűddé vált.

A calixtinusok, vagyis a kelyhesek mozgalma részben a két szín alatt való áldozás gyakorlatának visszahozatala miatt szerveződött, ám a törekvés követői a huszitizmus egyik ágaként a nyugati egyházszakadás előcsapatává váltak. A kelyhesek értelmezése szerint nem közvetlenül a járványok miatt maradt el a Szent Vér, vagyis az átváltoztatott bor vételének lehetősége, hanem a világ és főként az egyház romlottsága okán. Amely korrupció persze számtalan magyarázat szerint a járványok kiváltója is volt. Valószínűleg napjainkban kevés teológus gondolja úgy, hogy a protestantizmus nem kizárólag teológiai nézetkülönbségek következménye, hanem pandémiás szokásoké, amelyek az Európán újra meg újra végigsöprő ragályok következményei. Ám a két szín alatt való áldozás megszűnésének biztosan szerepe volt a folyamatban.

A XIV. század pestisjárványainak áldozatul esett a földrész lakosságának kétötöde. Az egyház életében ehhez a nagy pusztuláshoz kapcsolódóan egy alulról szerveződő, sajátos bűnbánati törekvés terjedt el: ez volt a flagellánsok mozgalma. Az önkínzók csoportjai településről településre haladtak, szigorú böjtöt tartottak, és véresre ostorozták magukat és egymást. Mivel a flagellánsok tevékenységéhez mindenféle visszaélés és babona kötődött, VI. Kelemen pápa 1349-ben betiltotta a bűnbánattartás e bizarr formáját. Ebből a pandémiás szokásból nem lett maradandó változás az egyház életében.

A járványok következtében rengeteg fogadalmi templomot, kápolnát, keresztet, Szentháromság-szobrot állítottak a túlélők, de előfordult, hogy a betegségtől való megszabadulásra harangozással emlékeztettek. A pesti belvárosi templom harangját például azért húzták meg 1831-től több mint száz éven keresztül hajnali fél háromkor, mert a városban akkor halt meg az utolsó kolerás beteg.

Az emberiség történetében globálisan elterjedt ragály utoljára száz évvel ezelőtt, a spanyolnátha tombolása idején jelentett kihívást. Sok ország egyházmegyéjében a 2020-as pandémiához hasonló szabályokat léptettek érvénybe. A spanyolnátha a Föld lakosságának egyötödét, esetleg egyharmadát fertőzte meg, és mintegy ötvenmillió ember életét követelte. Amerikában St. Louis, San Francisco, Kansas City és Milwaukee elöljárói drasztikus lépésre szánták el magukat: bezárattak minden iskolát és templomot. Megtiltották a tömeges gyülekezést.

Ezekkel az intézkedésekkel más településekhez képest 30-50 százalékkal sikerült csökkenteni a halálozást, de a polgárok elégedetlensége nőttön-nőtt. 1918-ban hívők tömege imádkozott az Egyesült Államokban a San Franciscó-i székesegyház lépcsőin, hogy újból tarthassanak szentmisét. Hasonló teljes zárlat volt érvényben Európa több országában is, amelyet nem minden esetben fogadtak megértéssel. A járvány visszaszorulása után azonban feloldották a korlátozásokat, amelyek nem eredményeztek látványos változásokat az egyházak életében.

Talán a mostani pandémia sem hoz jelentős eltérést a 2020 előtti és a 2021 utáni hitélet között. De jó esély van arra is, hogy Nyugat-Európa elnéptelenedő katolikus templomaiban hosszú időre, talán örökre eltűnik néhány sok száz éves szokás.

Kézfertőtlenítő járvány idején tartott szentmisén a pázmándi római katolikus templomban
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A tavaszi járványügyi intézkedések közül számos helyen elsőként a szenteltvízzel való keresztvetés szokását korlátozták. A legtöbb templomban március óta üresek a szenteltvíztartók, és kérdéses, hogy ez a nagyon ősi szentelmény a fertőzésveszély elmúltával visszatér-e valaha a laikus hívek hétköznapi gyakorlatába. Az ősegyházban már a III. századtól van nyoma a szenteltvíz használatának. A megkeresztelt Európában a VI. századtól vált általánossá.

Nemcsak keresztvetéshez használták, hanem különféle szentelések és áldások alkalmával is. Például a húsvéti ételszenteléskor, házszenteléskor, de oltár- és templomszenteléskor is. A templomok bejáratainál az üres, gyakran letakart szenteltvíztartók látványa azért is különös, mert a hívek a szenteltvizet éppen a test és lélek egészségének megóvására hintették magukra. Járvány idején természetesen súlyos felelőtlenség lenne e régi hagyomány gyakorlása, de az legalábbis kérdéses, hogy a több mint ezernégyszáz éves szentelmény visszatér-e valaha a nyugat-európai templomokba.

Ennél sokkal súlyosabb problémát jelenthet a bűnbánat szentsége személyes megvallással történő kiszolgáltatásának korlátozása. A katolikus egyház öt parancsolatából a második, hogy a hívek évente legalább egyszer gyónják meg bűneiket.

A katolikus papság ugyan nem zárkózott el a szentség bizonyos távolságtartás melletti kiszolgáltatásától, de a 2020-as világjárvány miatt húsvét és karácsony előtt a hívek absolutio generalisban, általános feloldozásban részesültek, tekintettel a pandémia miatti életveszélyre. Csakhogy egy 1972-es szentszéki dokumentum szerint az általános feloldozás akkor érvényes, ha a hívek bűnbánatot tartanak, ennek külső jelét is adják, vállalnak valamilyen elégtételt, és a veszély elmúltával pótolják a bűnök személyes megvallását.

A probléma éppen az, hogy számos európai egyházmegyében a hatvanas-hetvenes évek óta a bűnbánat szentségének kiszolgáltatása meglehetősen visszaszorult. Sok templomban már egyáltalán nincs gyóntatószék, vagy ha még nem is bontották le, de nem a lélek tisztulására használják: a porszívót és a felmosóvödröt tartják benne. A tévesen értelmezett általános feloldozás így könnyen mélyítheti a szentségteológiai krízist, s teheti Európát még inkább missziós területté.

Az emberiség nagy válságai, a járványok, éhínségek, háborúk a történelem során rendre magukkal hozták a befelé fordulás igényét, és megerősítették a hitet. A mostani helyzet azonban jelentősen eltér a korábbi recesszióktól. A nyugati társadalomban a maihoz hasonló mértékű elvallástalanodás mellett ilyen súlyos katasztrófa talán még sohasem történt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.