Vadvirágok szépsége

Csak a legfontosabb munka, a magyar népdalok egyetemes gyűjteménye akadt el szégyenszemre mind nyomtatott, mind pedig korrekt számítógépes formában.

Sebő Ferenc
2021. 05. 25. 18:41
Knya Istvn; Dzsi Jnos
2015-ben kapta meg a gyulai könyvtár a Bartók Béla által 1906-ban Gyulán és Gyulaváriban gyûjtött 213 népdal hangfelvételét, kottáját és lejegyzéseit (A képen Kónya István, Gyula alpolgármestere átadja a Tiszta forrás település emléktáblát Dézsi Jánosnak, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatójának a városi könyvtárban 2015. április 16-án) Fotó: Rosta Tibor Forrás: MTI/Rosta Tibor
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar népdalok – Egyetemes gyűjtemény első kötetének bevezető tanulmányában Kovács Sándor azt írja: „A zenei rendszerezés kérdésében Kodály voltaképp később sem vállalta a döntés felelősségét; a végleges rendszer kidolgozását a fiatalabb kutatóktól várta.” Az utódok azonban főleg a vitakedvet örökölték, és a részletekben való túlzott elmerülést. Ez aztán évtizedekre elnyújtotta a végleges, használható rendszer kialakítását. Az első értékelhető lépést a korán elhunyt Járdányi Pál tette meg, az ő rendszerével indult el A magyar népzene tára népdaltípusokat tartalmazó VI. kötete 1961-ben. A Zenetudományi Intézet nagy népdalgyűjteménye az elődök eredményeit hasznosítva fejlődött tovább. Bartók, majd Járdányi elveit továbbfejlesztve Szendrei Janka és Dobszay László alakították ki a ma is érvényben lévő, mintegy 180 ezer támlapból álló típusrendet. A számítógép előtti korszakban ez volt a maximális eredmény, amely elérhető volt annak érdekében, hogy az egyes adatok ilyen tömegű gyűjteményben is megtalálhatók legyenek. Az csak további nyereség, hogy a típusrendbe rakott adatok ilyen mennyisége már fontos zenetörténeti összefüggéseket is feltár a hozzáértő kutatók számára.

A számítógép megjelenése azonban nemcsak a nyilvántartásban, hanem a kutatásban is új korszakot nyitott, amivel most már legfőbb ideje volna élni is, nem hátráltatva, hanem teljes szívvel támogatva a legújabb, számítógépen nevelkedett nemzedék munkába állítását.

Az MTA Zenetudományi Intézet igazgatója, Ujfalussi József 1979-ben úgy döntött, hogy már csupán Bartók zeneszerzői hátterének jobb megértése, népzenetudósi művének teljes nyilvánossága okán is aligha vitatható, hogy az utókornak joga van eredeti, hiteles formájában együtt látni a magyar népzenének azt a „klasszikus” repertoárját, amelyet Bartók – és vele együtt az új magyar zene első generációjának legtöbb mestere – ismert. Ezért megbízták Kovács Sándort, majd engem a kiadvány megszerkesztésével. A kilenc kötetre tervezett Egyetemes gyűjtemény könyv alakú kiadása 1991-ben megkezdődött, s 2007-ben el is jutott a második kötetig. A második kötet tördelését és kottáit – Bartók Péter tanácsára – már számítógépes grafikával, otthon készítettem el.

2015-ben kapta meg a gyulai könyvtár a Bartók Béla által 1906-ban Gyulán és Gyulaváriban gyûjtött 213 népdal hangfelvételét, kottáját és lejegyzéseit (A képen Kónya István, Gyula alpolgármestere átadja a Tiszta forrás település emléktáblát Dézsi Jánosnak, a Mogyoróssy János Városi Könyvtár igazgatójának a városi könyvtárban 2015. április 16-án) Fotó: MTI/Rosta Tibor

Segítőimmel, Székely Andrással és Preiszner Miklóssal olyan remek teamet alkottunk, úgy bemosakodtunk a feladatra, hogy a hátralévő köteteket már egészen rövid idő alatt elkészíthettük volna. De akkor – analógiás módszerekhez szokott döntéshozók részéről – az a határozat született, hogy fölösleges nyomtatott verziót készíteni, a támlapok majd „fölkerülnek a netre”. (Ehhez csak azt fűzném hozzá, hogy a többször szétszedett, majd többé-kevésbé újra összerakott Bartók-rend jelenlegi támlapjai többségükben piszkozatok, illetve nagy számban olyan „összevont” lapok, amelyek – papírtakarékossági megfontolásból – egy oldalon néha négy-öt népdal adatait is tartalmazzák, kizárólag a bennfentesek által ismert rövidítések, utalások formájában. Kovács Sándorral – még szakmai ismeretek birtokában is – hetekig gyakorlatoztunk egy-egy ilyen összevont lappal, míg nagy nehezen meg tudtuk fejteni. Ebben a formában „föltenni valamit a netre” nem számít közzétételnek. S még ha láthatók is már ezen támlapok képei a „neten”, keresni semmiféle szempont szerint nem lehet köztük, ami pedig a digitális közzététel elemi feltétele lenne. Lapozgatni ugyanis papíralapon is lehet.)

Így a magyar népdalok egyetemes gyűjteményének Bartók által elképzelt összkiadása a magyar tudományosság torkán akadt. Ha életében nem sikerült is annyi rengeteg munkával létrehozott gyűjteményeit nyomtatásban látni, halála után szép sorban majd valamennyi műve (a román, a szlovák és a török anyaga is) megjelent már, csak a számára és számunkra is legfontosabb munkája, a magyar népdalok egyetemes gyűjteménye akadt el szégyenszemre mind nyomtatott, mind pedig korrekt számítógépes formában.

A sok erre fordított adófizetői pénz (nem beszélve Bartók Péter anyagi hozzájárulásáról) nem tette lehetővé, hogy az eredeti szándék, a magyar népdalok mindenki számára hozzáférhetővé tétele megvalósulhasson.

Végezetül még egy gondolatot szeretnék megpendíteni. Sok komoly zenetudósunk van, aki a zeneművek elvont elemzésének bűvöletében csak azért hajlandó megbocsátani Bartóknak, hogy ennyi időt töltött a népzenével, mert úgymond ilyen nagy embernek még ez is elnézhető, hiszen gyűjtött ő holmi lepkéket, rovarokat is. Ettől a fajta „színvakságtól” Bartók már életében is szenvedett, ahogy ezt korai önéletrajzának ez a szomorú megjegyzése tanúsítja: „Egyébként a zenetudománynak ez ága iránt sehol a világon nem érdeklődnek igazán, talán nem is olyan fontos, mint amilyennek fanatikusai tartják!”

Hallottam már olyan véleményt is, hogy Bartók nem örülne a táncházaknak. Sohase fogom megérteni, hogyan lehet erre a következtetésre jutni. Ha vannak is olyanok, akiket fanyalgásra késztet a népzene iránti hirtelen kivirágzott széles körű érdeklődés, azt hiszem, Bartók semmiképpen nem tartozhatna közéjük. Ha másért nem, hát csak azért a ma is aktuális gondolatáért, amellyel a népzenegyűjtés létjogosultságát próbálta abszurd módon bizonygatni: „még ha el is vetnénk a népzenegyűjtés jogosságát igazoló összes többi érvet, még mindig maradna egy: esztétikai örömet szerezhet mindazoknak, akikben még van érzék a – vadvirágok szépsége iránt.”

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.