Máltai tilalom

Európában elsősorban a 20–24 év közötti nőknek van abortuszuk, ezzel szemben Magyarországon a művi terhességmegszakításokat leginkább a 15 és 19 év közötti lányok körében végzik.

2019. 02. 21. 18:59
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

New York államban új törvény teszi lehetővé a kismamáknak, hogy akár a szülés előtt abortuszon eshessenek át. Ennek finanszírozását a munkaadók által fizetett egészségbiztosításoknak kötelezően vállalniuk kell. Elsősorban a vallásos és abortuszellenes csoportok kapták fel a legális gyerekgyilkosságnak titulált törvényről szóló hírt, amelyről kiderült: csak részben igaz. Január végén New York államban valóban lazítottak az abortusztörvényen, a demokrata párti többség által elfogadott új szabályozás (reprodukciós egészségügyi törvény) szerint azonban a szakorvos véleménye és a páciens esetének tényei alapján abortusz három esetben engedélyezett: a terhesség kezdetének időpontjától számított 24 héten belül, a magzat életképtelensége esetén vagy az anya életének, egészségének védelmében.

Az új New York-i jogszabály egy részét egyébként a jelenleg érvényben levő magyar abortusztörvény (az 1992. évi LXXIX. törvény a magzati élet védelméről) is tartalmazza: a magzat életképtelensége esetén nálunk is bármikor megszakítható a terhesség, a beavatkozásnak nincs időkorlátja. Ez érvényes az anya életének veszélyeztetése esetén is. A határidők nálunk szigorúbbak: a terhesség a 12. hétig, a magzat genetikai ártalmának ötvenszázalékos valószínűsége esetén pedig a 20. hétig (a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén a 24. hetig) szakítható meg. A terhesség viszont időkorlát nélkül szakítható meg az anya életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén.

Európában elsősorban a 20–24 év közötti nőknek van abortuszuk, ezzel szemben Magyarországon a művi terhességmegszakításokat leginkább a 15 és 19 év közötti lányok körében végzik. Közrejátszhat ebben az is, hogy a 72 órán belül hatásos, esemény utáni tabletta csak orvosi receptre kapható, ezért rengeteg tinédzser nem jut hozzá időben. A legtöbb, abortuszon átesett nő a szexuális felvilágosítás hiányát emelte ki mint a művi terhességmegszakításhoz vezető legfontosabb okok egyikét. Az uniós tagállamoknak egyébként jelentősen visszaszorult az abortuszok száma, Észtországban és Szlovákiában például az elmúlt tíz évben felére csökkent a beavatkozások száma.

Európában különböző szabályzások vannak érvényben attól függően, hogy a terhesség mely szakaszában és milyen körülmények fennállása esetén engedélyezhető az abortusz. Franciaországban 1975 óta csak a 10. hétig lehetséges a terhességmegszakítás, további feltételek a tanácsadáson való részvétel és az egyhetes várakozási idő. Ezután csak akkor végezhető el az abortusz két szakorvos véleményét kikérve, ha a magzat súlyos testi fogyatékosságban szenved, vagy a nő egészségét veszélyezteti a terhesség. Németországban a megszakítás a terhesség első harmadában engedélyezett, ezt azonban hosszú várakozási idő előzi meg, mert egy 1995-ben alkotott törvény a fogamzás pillanatától védelemben részesíti a magzatot. Ez a jogszabály a nőket tanácsadáson való részvételre kötelezi, amelynek az a célja, hogy lebeszélje őket a terhesség megszakításáról.

Angliában, Skóciában és Walesben 1967 óta elvégezhető az abortusz a terhesség 28. hetéig, ha a terhesség az anya életét, testi és lelki egészségét veszélyezteti, illetve ha a magzat valószínűsíthetően súlyos fogyatékossággal születne. Az olasz szabályozás a terhesség első 90 napjában teszi lehetővé az abortuszt, Hollandiában viszont nincs szabályozva, hogy hányadik hétig legális a beavatkozás, csak egy intervallumot határoz meg a jogalkotó: a fogamzás és az életképesség elérése közötti időszakot.

Bulgáriában, Dániában, Portugáliában és Szlovákiában megengedett az abortusz, ha a terhesség első harmadában kérvényezik, és ha a beavatkozás a nő szellemi egészsége megóvása érdekében történik, ha gazdasági-társadalmi helyzete indokolja, vagy ha a magzat valószínűleg fejlődési rendellenességben szenved, illetve ha a várandósság nemi erőszak következménye. Cipruson, Luxemburgban és Spanyolországban is e három indok valamelyikének kell fennálnia ahhoz, hogy megszakítsák a terhességet. Írországban egészen tavalyig törvényileg tiltott volt a művi terhességmegszakítás, csak abban az esetben végezték el, ha a várandósság az anya életét veszélyeztette. Máltán viszont a mai napig tiltott, még akkor sem távolíthatja el az orvos a magzatot, ha bizonyosan kiderült róla, hogy életképtelen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.