Meglepődnénk, mennyi állatot küldtek a történelem során az űrbe

Két szovjet kirgiz teknős már megkerülte a Holdat, amire Neil Armstrong 1969-ben a bolygóra tette a lábát. Valójában állatok tucatjai, köztük rovarok és emlősök utaztak az űrbe, még mielőtt mi, emberek megtettük volna ugyanezt. A kutatók most összeállítottak egy úgynevezett vizuális idővonalat azokról az állatokról, amelyeket valaha az űrbe küldtek – írja az Origó cikke.

Forrás: origo.hu2021. 10. 26. 9:58
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kezdetektől a mai napig

Az 1940-es években a tudósok elkezdték feltárni a légkörünk határait. A National Geographic online portál tanulmánya szerint egyszerűen meg akarták érteni, hogy képesek-e az emberek túlélni egy súlytalan környezetet és magát az űrutazást, hogy eljussanak például a Holdra; arra is kíváncsiak voltak, hogy ha sikerült, akkor vajon képesek lesznek-e az űrhajót működtetni.

A kezdeti állatkísérletek az utazáshoz való alkalmazkodásra és logisztikára összpontosítottak.

Az állatokat, például a majmokat és az egereket, gyakran egyedül vagy kis csoportokban küldték az űrbe, miközben a kutatók különböző berendezésekkel kísérleteztek, hogy felmérjék a sugárzás és más élettani jelenségek hatásait. Idővel egyre több és egyre többfajta állatot küldtek az űrbe. A kisebbeket bár könnyebb volt kezelni, természetesen rövidebb életciklusúak voltak.

Ma már etikai irányelvek határozzák meg, hogy egy állat mikor és hogyan „használható” kutatásra, a Földön vagy azon kívül.

A genetikai szekvenálás és az állatok biológiájának megértése már azt is megmutatta, hogy mely lények a legalkalmasabbak egy-egy „küldetésre”. Míg a kutatásokban már nem vesznek részt „kutyás űrhajósok”, a patkányok, a gyümölcslegyek, medveállatkák és még a medúzák is tovább bővítik a biológiával kapcsolatos ismereteinket az űrben és a Földön egyaránt.

A szakemberek úgy vélik: a tanulmányok egy napon talán annak a kulcsát is rejthetik, hogy az emberek eljuthassanak a Naprendszerünk külső részeire, és hogy a tudomány jobban tudja kezelni a földhöz kötött betegségeket, mint például a csontritkulást.

Fotó: Pexels

A korai repülések kezdetei és eredményei (1947–1960)

Az emberek már a XVIII. században elkezdtek gondolkodni a nagy magasságban való repülés hatásain, miközben a hőlégballonos úttörők egy birkát, egy kacsát és egy kakast küldtek az égbe a találmányuk franciaországi bemutatója során. A második világháborút követően a ballisztikus rakéták és az atomtechnika fejlődése nyitott utat az ilyen utazások lehetőségeinek további vizsgálatához.

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió tudósai által vezetett korai próbálkozások az űrutazás feltételeinek és lehetséges korlátjainak tanulmányozására összpontosítottak.

Olyan kérdésekre keresték a választ, mint például képes lehet-e az ember túlélni azt az erőt és sebességet, amely ahhoz szükséges, hogy elhagyjuk a gravitációt? Vagy, hogy biztonságban visszatérhetünk-e vagy sem? A kutatók ekkor, a válaszokat keresve fordultak az állatok felé.

Az első állatok nagyjából 100 kilométerre hagyták el a Földet: a gyümölcslegyeket az Egyesült Államok lőtte fel egy német rakéta fedélzetén még 1947-ben.

A kutatók célja a kozmikus sugarak hatásának mérése volt.

Amikor a legyek közel 50 perces repülés után sikeresen visszatértek a Földre, a szakemberek továbbléptek a főemlősökhöz. Úgy vélték, hogy az emberrel való fizikai hasonlóságuk miatt jobban modellezhetik az űrutazás emberekre gyakorolt hatásait. Így 1949-ben Albert II, az Egyesült Államokból származó rézuszmajom lett az első főemlős, amely sikeresen az űrbe jutott.

A Földre való visszatérést azonban nem élte túl, és a rakéta ejtőernyőjének meghibásodása miatt elpusztult.

Ennek ellenére a fedélzeti megfigyelőrendszerrel rögzített légzési és kardiológiai adatai azt mutatták, hogy az emlős valóban képes volt a túlélésre az űrben. Ezután az Egyesült Államok megkezdte az egerekkel való kísérleteket.

Albert II, a rézuszmajom űrutazása nem végződött jól    Fotó: Twitter

Az űrverseny kezdete meghatározónak bizonyult (1947–1960)

A Szovjetunió tudósai szorosan figyelemmel kísérték az Egyesült Államok eredményeit, miközben saját űrprogramjukat építgették. A majmok és rágcsálók helyett azonban kutyákkal kezdtek el dolgozni. Bár tudták, hogy az ebek nem hagyományos kísérleti alanyok, a szovjet szakemberek úgy gondolták, hogy jól ismerik az ember négylábú barátját a híres XIX. századi fiziológus, Ivan Pavlov munkája révén. Arra jutottak, hogy valószínűleg hasonló érzelmi állapotokat tudnak produkálni, mint az emberek. A kutyák küldései pedig lehetővé tehették, hogy összehasonlítsák a reakciókat.

Végül 1957-ben Lajka, egy moszkvai kóbor kutya volt az első élőlény bolygónkról, amely Föld körüli pályára állt.

Ám az állat több órával a repülés után belehalt a túlmelegedésbe és a stresszbe. Két évvel később Able és Baker, amerikai majmok lettek az első főemlősök, akik 16 perces szuborbitális repülés után épségben visszatértek a Földre.

Más állatokhoz hasonlóan, nekik is elektródákat ültettek be a bőrük alá, hogy így ellenőrizzék a szívműködésüket és a testhőmérsékletüket.

1960-ban, alig több mint egy évvel Able és Baker híres utazása után, két szovjet kutya, Belka és Strelka, egy nyúl, két patkány és egy csoport egér voltak az első olyan lények, amelyek élve visszatértek, miután Föld körüli pályára álltak.

A teljes cikket ITT érheti el. 

Kiemelt kép: Twitter

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.