A világ legidősebb embere is viheti az olimpiai lángot

A japán matróna szereplését május 11-re tervezik, amikor 118 éves és 129 napos lesz.

Forrás: MW2020. 11. 07. 15:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A japán szervezők azt tervezik, hogy jövő májusban az ország, egyszersmind a világ legidősebb embere is viszi majd a tokiói olimpia lángját.

Tanaka Kane asszony részvételére ez év május 12-én került volna sor, ám a koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021 nyarára halasztották az ötkarikás játékokat, és a fáklyás futást is leállították. Az új helyzetben a japán matróna szereplését május 11-re tervezik, amikor 118 éves és 129 napos lesz.

Tanaka Kane 1903. január 2-án született, a sorban másodikként egy kilencgyermekes családban. Az olimpiai stafétában való részvételére vonatkozó végső döntés akkori egészségi állapotától és az adott nap időjárási viszonyaitól függ. Ha semmi sem jön közbe, a történelem legidősebb fáklyavivője lesz.

A sort jelenleg az idén áprilisban elhunyt Aida Mendes vezeti, aki 2016 júniusában, a riói olimpia előtt, 107 esztendősen sétált a lánggal a brazíliai Macapában és gyújtotta meg a tüzet a városi ünnepségen.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják!

A hollandok a legmagasabbak, a Cook-szigetiek a legsúlyosabbak

A holland fiatalok a legmagasabbak, a csendes-óceáni Cook-szigetek tizenévesei a legsúlyosabbak – írta a BBC hírportálja egy új globális kutatásra hivatkozva.

Húsz centiméter volt az átlagos magasságbeli különbség a 19 éves holland és az azonos korú nepáli fiúk között 2019-ben. A Csendes-óceán déli részén fekvő Cook-szigeteken egy tizenéves fiú súlya átlagosan 25 kilogrammal több, mint egy etiópiaié – állapította meg a Lancet folyóiratban megjelent nemzetközi tanulmány, melyben a kutatók mintegy 200 ország 65 millió, 5 és 19 év közötti fiataljának adatait elemezték.

A kutatók úgy vélik, hogy a rossz táplálkozás játszik szerepet a gazdag, valamint szegény országokban élő fiatalok magasságbeli különbségében.

Tovább...

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.