Az eltűnt balatonfüredi fürdőház története

Az 1800-as évek végén még különböző betegségek kezelésére ajánlották a magyar tengert, például vérszegénység, ideggyengeség vagy női betegségek ellen is hatásosnak tartották a Balatonban való gyógyfürdőzést. Fürdőházakat is építettek ezért, amelyek közül a legnagyobb Balatonfüred egyik meghatározó épülete volt annak idején. Meglétére ma már csak egy üvegtábla emlékeztet – írja a likebalaton.hu.

Forrás: LIKEBALATON2020. 12. 20. 8:46
null
1933. Füredi Fürdőház Fotó: Baráth Endre Forrás: Fortepan
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy balatonfüredi hidegfürdő. Makettje megtalálható a Gyetvai villában, melynek tulajdonosa sokat elárult a Balaton egykor legnagyobb fürdőházáról. Nem is titkolt vágya pedig, hogy valamikor újra felépüljön a legendás, közel 3000 négyzetméteres építmény.

Történetéről azt lehet megtudni a város honlapján, hogy Szily József Pest vármegye alispánja 1783-ban saját kedvtelésére épített egy tutajszerű fürdőházat Balatonfüreden, amely elég szerény volt, viszont – szinte egyedülállóan – mindenki előtt nyitva állt. A családjával Füreden nyaraló József nádor az arácsi partnál készíttetett egy egyszerű, szőnyegekkel elrekeszthető fürdőhelyet, és bár négy év múlva egy vihar elsodorta és összetörte a szerkezetet, mégis innen indult a füredi hidegfürdő kalandos története.

1943. Füredi Fürdőház (Fotó Fortepan Szabó Viktor)

“Az első közcélokat szolgáló igazi hidegfürdőt 1821-ben Oesterreicher Manes József fürdőorvos építette a Horváth háztól keletre. A cölöpökön álló fürdőnek nem volt közvetlen kapcsolata a parttal, pénzért, gondolákkal vitték oda a fürdőzni vágyókat. A Balaton ezt is egy év alatt összedöntötte. Kopácsy József veszprémi püspök úgy akarta rávenni a rendet az építésre, hogy évi négy forint bér ellenében bárkinek engedélyezte volna egy fürdő létesítését. Nem volt jelentkező, ami nem csoda, hiszen ekkor még az volt az általános vélekedés, hogy a Balaton vízétől menthetetlenül ráncos lesz az ember bőre.

Így az uradalom a nádori fürdőkabin mintájára két nagyobb és négy kisebb részből álló építményt készíttetett a vízre a mai kikötő vonalában. Az 1834-es tűzvész azonban megrongálta a fürdőt, ezért újat kellett építeni.”

1933. Füredi Fürdőház
Fotó: Baráth Endre / Fortepan

A megépült a fürdőház egyébként három részből állt: külön rész volt a bencés szerzeteseknek, külön a nőknek és a férfiaknak.

A fürdés amolyan ketrecfélékben történt, amit kosárfürdőnek neveztek, ezekben a kosarakban engedték le a Balatonba a vendéget, majd negyed óra múlva felhúzták és megkérdezték tőle, hogy “ugye jó volt?”

Egy történet szerint 1836-ban Wesselényi Miklós a nagy árvíz előtt lejött ide fürödni, de nem volt szimpatikus neki a kosaras módszer.

Híres úszó volt, ezért a kosárfürdő után átúszott Tihanyba.

Akkoriban nagy csodálkozást váltott ki az emberekből, és az újságban az jelent meg, hogy Wesselényi megőrült, mert nem csupán csobbant egyet a Balatonban, hanem úszik a tóban! Ez akkoriban még nem volt szokás, mert igazán csak az 1920-as évektől terjedt el a fürdőzés a Balatonban.

A fürdőházban egyébként komoly szabályok voltak. Például nők és férfiak nem mehettek a vízbe együtt, ráadásul a nőknek vagy ötször át kellett öltözniük, és fürdeni is csak harisnyában lehetett. 1862-ben a helyi lap így ír róla:

„Érdekes látni a sok bukót, ugrót, – háton lengőket, úszókat, – nagy és folytonos a zuhanyoknak, futkozó szolgáknak zöreje – bármerre tekint, úszóruhát, föveget és lepedőt lát az ember lebegni és száradni, – valóságos nemzeti színben van a hideg fürdő: veres a teteje, zöld az oldala, fehér a sok reá kifüggesztett lepedőtől.”

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

A Balaton északi partjának ékszerdobozai

A Balaton északi partjának sok kis ékszerdoboza van, mindegyik varázslatos és egyedi hangulattal. Csopak, Lovas, Paloznak, Alsóörs és Felsőörs – Szendi Péter, művelődésszervező és kommunikációs szakember ennek az öt balatoni település értékének megőrzését viseli a szívén, és ahol teheti, azon munkálkodik, hogy amit lehet, azt még jobbá és színesebbé tegye – írja a likebalaton.hu.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.