Hosszú Katinka: három olimpiai arany után három gyerek

Hosszú Katinka minden rezdülése a nagyközönség érdeklődésére tart számot. Hát még, ha arról mesél a világ egyik legnagyszerűbb úszónője, miként jött össze mostani szerelmével, Gelencsér Mátéval, és hogy hány gyermeket terveznek, ha majd egyszer felhagy az úszással.

Magyar Nemzet
Forrás: HOT MAGAZIN2020. 05. 27. 18:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A HOT! magazinnak adott páros interjú egy csaknem húszéves emlék felidézésével kezdődik.

„Még gyerekkoromból emlékszem Mátéra, hiszen régen ő is úszott. Amikor én voltam 13-14 éves, akkor ő 16-17. Nekem nagyon tetszett, de ő persze nem emlékszik rám, én akkor még csak egy rövid hajú kislány voltam. Aztán ő Sydneybe ment tanulni, én pedig Los Angelesbe, azóta is szoktunk azon mosolyogni, hogy a világ két legtávolabbi pontjára kerültünk egymástól” – emlékeztetett a kétezres évek kezdetére

Később Hosszú és Gelencsér már újra Magyarországon, egy házibuliban találkozott.

„Egy ismerősöm hívott, hogy menjek el vele egy házibuliba, lesz ott egy belevaló srác is, aki épp itthon van külföldről, régen úszott, talán ismerem is, Gelencsér Máté a neve. Amikor az ember szingli, a barátai folyton keríteni akarnak neki valakit… Aztán a házibuliban csak tíz percig maradtam, Mátéval összenevettünk, de más nem történt. Utána azonban felgyorsultak az események. Máté írt nekem, hogy szeretne velem találkozni. Leültünk ebédelni, és végignevettük az egészet. Elég hangosak voltunk, talán picit kellemetlen is volt; vertük az asztalt nevetés közben. Azt azért elárulom, hogy zavart, hogy Máté ennyire jól néz ki.”

Habár mindketten túl vannak már egy-egy házasságon, és nem is húszévesek, Gelencsér Máté szerint ez is közelebb hozta őket egymáshoz. Hosszú Katinka állítja, nem árt az óvatosság, ám harminc fölött már jobban tudja az ember, mire van szüksége.

„Harminc fölött, ha az ember már elvált, egyrészt óvatosabb lesz, másrészt sokkal jobban tudja, hogy mit keres, és mi az, ami hosszú távon nem fog működni. Más, mint huszonévesen, amikor még azt gondoljuk, hogy majd mi megváltoztatjuk a másikat, és megjavulnak a dolgok. Ennyi idősen már reálisabban lehet látni, akár már az első komolyabb beszélgetésből is, hogy jó lesz-e nekem ez a kapcsolat. Kőkemény munka volt, hogy megbízzunk egymásban” – mondta a háromszoros olimpiai bajnok.

Az ismerkedés folytatódott, s végül egyre komolyabb kapcsolat alakult ki kettejük között. Olyannyira, hogy már a kapcsolatuk elején szóba került, hány gyereket is szeretnének.

„Az első pár hónapban próbáltam megmutatni az összes rossz tulajdonságomat, csak hogy kiderüljön, hogy bírja Máté. Sokszor direkt provokáltam! Már pár randi után feltettem neki olyan a kérdéseket, amiktől a pasik falra másznak, például hogy hány gyereket szeretne. Azt hittem, hogy Máté elszalad, de rávágta, hogy négyet-ötöt. Jövőre! Azóta megbeszéltük, hogy legalább hármat szeretnénk, és ikreknek is nagyon-nagyon örülnénk. Bár egyelőre nem tudom elképzelni a terhességet. Az úszás abbahagyása után közvetlenül még biztosan nem szeretnék teherbe esni, mert akkor mikor ereszthetek le végre egy kicsit? Abban egyeztünk meg, hogy a visszavonulásom után még két-három évet várunk a babával.”

Az esküvőre azonban a jelek szerint korábban is sor kerülhet.

„Lehet, hogy improvizálni fogunk, és azt mondjuk: a jövő héten összeházasodunk. Nem lehet tudni!” – hangzott Katinka sejtelmes megjegyzése.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.