Készen áll az indulásra a NASA legújabb marsjárója

Készen áll missziója megkezdésére az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legújabb marsjárója, a Perseverance (Állhatatosság), amely így a terveknek megfelelőn július 30-án, csütörtökön útnak indulhat a vörös bolygóra – jelentette be Jim Bridenstine, a NASA igazgatója.

Forrás: MTI2020. 07. 28. 13:14
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazgató hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzet ellenére sikerült tartani a tervezett menetrendet. „Megvédtük a missziót, mert az nagyon fontos” – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Bridenstine.

A Perseverance helyi idő szerint reggel 7 óra 50 perckor – közép-európai idő szerint 13.50-kor – indul útjára a floridai Cape Canaveral űrállomásról, és a tervek szerint hét hónap múlva, 2021. február 18-án fog landolni a Mars felszínén.

Az egytonnás, nagyjából terepjáróméretű robot egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a Marson, ahol esetleges múltbéli mikrobiális élet nyomai után fog kutatni, tanulmányozza a planéta éghajlatát és geológiáját, valamint kőzet- és talajmintákat gyűjt.

A marsjáróval együtt a Marsra érkezik az Ingenuity nevű kísérleti Mars-helikopter is, amely tesztrepüléseket fog végezni. Ha a napenergiával hajtott, 2 kilogramm súlyú helikopter túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni a levegőből végzett vizsgálatokkal.

A NASA eddig négy szondát (Pathfinder, Spirit, Opportunity, Curiosity) küldött a Marsra.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.