Látogatás a bicskakedvelők szentendrei fellegvárában

A késkészítés az egyik legősibb kézműves tevékenység, már az ősember is igyekezett valamiféle alkalmas vágó, nyúzó eszközhöz jutni. Pattintott kőkor, csiszolt kőkor, rézkor, bronzkor és vaskor: mindegyiknek megvoltak a maga kései – írja a szabadfold.hu.

A míves bicskák, kések tehát a vásárokban terjedtek, és az elismert késes mesterekről már a XVI. századból maradtak fenn írott feljegyzések… Fotó: SZABADFOLD.HU Forrás: Kállai Márton

Szentendre még egy borongós őszi napon, a koronavírus-járvány idején is életteli, vidám kisváros képét mutatja. Mintha egy, a boldog békeidőket megelevenítő film képkockái peregnének a látogató előtt, aki éppenséggel ezt a filmet közvetlen közelről szemléli, egészen pontosan a kockakővel kirakott sétálóutcán lépdelve, egy hangosan cseverésző óvodáscsoport mögé szegődve. Látnivaló akad itt bőséggel: éttermek, cukrászdák, ajándékboltok színesen hívogató portáljai váltakoznak, de a látogató ezúttal éppenséggel egy kevésbé szokványos cégért keres. Mint kiderül, ösztönösen jól döntött, amikor az óvodáscsoport mögé szegődött. Egyszer csak vékony kis hang kiált fel: „Oda nézz, mekkora hatalmas bicska!” Megérkeztünk a Késes­házhoz, a bicskakedvelők „szentélyéhez” – ahogyan a sok-sok visszatérő vásárló és gyűjtő emlegeti a helyet. El sem lehet téveszteni: a portál előtt hatalmas míves bicska függ, és hirdeti, mivel foglalatoskodnak odabenn.

Szankovits Tibor és fia, Örs államfőknek is készítettek már míves késeket.
Fotó: Kállai Márton / SZABADFOLD.HU

Ez nem egy közönséges bolt, sokkal inkább műhely, kiállítóterem, múzeum, a bicskakedvelők Mekkája, valóságos szentély

– magyarázza apa és fia, Szankovits Tibor és Szankovits Örs. Tibor a népművészet Pro Cultura díjas mestere, Örs népi iparművész. Számtalan fórumon elismert tevékenységükről megannyi rekvizitum árulkodik a helyiségben: a falakon oklevelek, okiratok, rajzok, festmények, a tárlókban pedig fényképek hirdetik a család szakmai sikereit.

Iparmíves darabok

Az egyik fotó Szankovits Tibor 2008-ban kiérdemelt Pro Cultura díjáról emlékezik meg: a középen álló mester egyik oldalán Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, a díjat átadó kuratórium vezetője mosolyog ránk a múltból. Jó hírverés ez a nemesen megmunkált használati tárgyaknak, ugyanakkor hamar kiderül, hogy akárcsak a jó bornak, úgy a jó bicskának sem kell igazán a cégér, hiszen napjainkban egyre többen fedezik fel maguknak az egyedi és időtálló holmik értékét, és kialakult egy olyan vásárlói réteg, amely körében valóságos reneszánsza van manapság a kézműves kakasos bicskáknak.

A mester és fia felmenőik szerszámait használják ma is.
Fotó: Kállai Márton / SZABADFOLD.HU

Mert a legtöbb pengén az alkotók neve mellett ott virít a kovácsolt kakasos védjegy, amely a ’80-as évek óta a Szankovits család leggyakrabban alkalmazott díszítő motívuma. Mindez akkor derül ki, amikor az idősebb mester, Tibor a fotózáshoz rendezgeti a szebbnél szebb késeket, mi pedig fiával, Örssel félrehúzódunk, és a mesterségükről beszélgetünk:

– Mi népi iparművészek vagyunk. Ez a fogalom érinti az iparművészetet, a képzőművészetet és a népművészetet is, de végső soron mégiscsak egy önálló műfaj, amely azt jelenti, hogy a magyar hagyományokból merítkezünk, miközben olyan új alkotásokat hozunk létre, amelyek a modern kor elvárásainak is megfelelnek, de nem rúgják fel a hagyományokat és hűek a magyar bicskakészítés gyökereihez.

A míves bicskák, kések tehát a vásárokban terjedtek, és az elismert késes mesterekről már a XVI. századból maradtak fenn írott feljegyzések…
Fotó: SZABADFOLD.HU / Kállai Márton

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

A pipakultúra fellegvára Magyarországon

Nyugati zsoldosok és a törökök hozták el hazánkba a pipázás kultúráját a XVI. század végén, a XVII. század elején. Nagykőrösön található az ország egyetlen pipagyára, a családi manufaktúra éppen kilencvenéves. Mára sokat változott ez a mesterség is, a füsteregetés szenvedélye azonban a régi – írja a szabadfold.hu.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.