Meteoritvadászat az Antarktiszon

Az Antarktiszon motoros hószánkóján robogó brit Geoffrey Evatt messziről felfigyelt egy furcsaságra: kisebb fekete szikla állt ki a jégmezőből. A kutató azonnal tudta, hogy ez a feketeség nem földi eredetű. Meteoritra bukkant.

Becslések szerint, noha naponta mintegy ötven tonna szilárd anyag éri el a Föld légkörét, ennek zöme elég. A felszínre évente 1600-1700 kisebb-nagyobb darab hullhat – ezeket a köveket nevezzük meteoritnak. A legtöbb esetben veszélytelenek, hiszen lakatlan területekre, illetve az óceánokba zuhannak. Utoljára 2013 februárjában pusztított nagyobb égi vándor a bolygónkon. Akkor az oroszországi Cseljabinszk felett érte el a légkört és robbant fel egy nagyjából húsz méter átmérőjű objektum, aminek számos darabja elérte a felszínt. A robbanás ereje a Hirosimában felrobbant atombomba energiájának harmincszorosa volt, a lökéshullám 1500 embert sebesített meg. Öt éve Uruguay fővárosában, Montevideóban is meteorit csapódott egy házba. A tetőt beszakítva az ágyat és a televíziót tönkretette. Annak az esélye, hogy ilyen képződmény házra, emberre essen, elképesztően kicsi. Emberáldozatot még nem követelt a meteoritbecsapódás – vagy nem tudunk róla –, sérülést egyszer okozott. A Wired.co.uk portál tavaly tavasszal írt arról, hogy Ann Hodges combját 1954-ben Alabamában találta el egy űrből érkező kődarab.

Az angliai Manchester Egyetemen alkalmazott matematikusként dolgozó Geoffrey Evatt és kollégái kiszámították, hol találhatnak nagy eséllyel az űrből a Földre zuhanó köveket. A választott antarktiszi helyszínen szimatolva két nyár alatt összesen százhúsz darabot találtak – ami megfelel az előrejelzésüknek. A meteoritok számlálására valóban az Antarktisz a megfelelő hely. Az eddig begyűjtött meteoritok többségét ezen a kontinensen találták, annak is köszönhetően, hogy a frissen lehullott sötét kőzet könnyen észrevehető a fehér környezetben. Evatt és munkatársai megannyi szempont figyelembevételével alkotott modelljükkel kiszámították, hogy a bolygó különböző pontjaira nem egyforma intenzitással hullanak a meteoritok, a becsapódási gyakoriság jelentősen eltér. Az elemzésük alapján a pólusoknál ez a szám nagyjából 65 százaléka az Egyenlítőn tapasztalt értéknek.

A megállapítás igazolására a csapat a NASA Föld-közeli objektumokat vizsgáló központjának (CNEOS) adatait kérte ki – ezek is az Egyenlítő környékén észlelték a legtöbb eseményt, a sarkok felé a találatok száma fokozatosan csökkent. A CNEOS igazgatója, Paul Chodas szerint – gondolatát a Sciencenews.org portál idézte – a legtöbb meteorit az aszteroidaövből érkezik, amely a Napot a Földdel azonos síkban kerülgeti, ezért az Egyenlítő közelében nagyobb a becsapódás esélye, mint attól délebbre vagy északabbra.

Ezek az adatok nemcsak a legmegfelelőbb meteorit-lelőhelyeket tárták fel, hanem azokat is, ahol kisebb az esélye a veszélyes becsapódásnak. Ennek segítségével olyan helyeket választhatunk, ahol az épületek hosszú évtizedekig, évszázadokig biztonságban lehetnek. Ilyen építmény az északi szélesség 78 fokán található, a Spitzbergákon mélyen a talajba vágott Nemzetközi Magbunker, ahol természeti katasztrófák, atomcsapás esetén is megóvható az ott őrzött növények genetikai állománya. 2017 májusában mégis baj történt: a rekordmeleg miatt megolvadt olvadékvíz betört a magraktárba. Időben léptek, de ez az eset azt mutatja, hogy a létesítményt elsősorban nem a világűrből érkező fenyegetés veszélyezteti, hanem a földi hatások.