Nem kapott engedélyt eutanáziára, élőben közvetíti haláltusáját

Élőben fogja közvetíteni saját haláltusáját a Facebookon egy gyógyíthatatlan beteg francia férfi, akinek a hatóságok nem engedélyezték az eutanáziát.

2020. 09. 04. 16:05
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 57 éves Alain Cocq egy különösen ritka, veleszületett keringési rendellenességtől szenved. Érfalai összeomlanak, ami zavart okoz szervei vérellátásában. Évek óta fájdalmak gyötrik, négy év alatt kilenc műtéten esett át, hosszú ideje ágyhoz kötötten él, és állapota egyre csak romlik. Az AFP francia hírügynökségnek elmondta: betegsége miatt már nem tud méltóságban élni, ezért kérvényezte a francia államfőtől, hogy egy barbiturát hatóanyagú erős altatószert kaphasson, amely segítene neki „békében meghalni”.

Emmanuel Macron francia elnök azonban elutasította a kérését, arra hivatkozva, hogy ő nem áll a francia törvények felett, és nem is utasíthat senkit arra, hogy a hatályos jogszabályokkal szemben cselekedjen.

Azt a fajta altatószert, amelyet a férfi kérvényezett, az eutanáziát szabályozó francia jogszabályok szerint csak a bizonyosan bekövetkező halál előtti néhány órában lehet alkalmazni.

Alain Cocq az eutanáziára vonatkozó kérésének elutasítása után úgy döntött, péntektől megszakítja kezeléseit, és nem vesz magához több élelmet és folyadékot. Azzal a céllal, hogy az emberek lássák, milyen kínszenvedést kell neki kiállnia a törvényi szabályozás miatt, Facebook-oldalán élőben fogja közvetíteni élete utolsó napjait. Elmondása szerint abban reménykedik, hogy küzdelme túléli őt, és később elősegíthet egy olyan törvénymódosítást, amely lerövidítheti a gyógyíthatatlan betegek embertelen szenvedését.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.