Portugáliából Dunaújvárosba két keréken

Nagy Péter különös módját választotta a hazautazásnak, két keréken tesz meg több ezer kilométert.

Forrás: DUOL.HU2020. 08. 04. 13:14
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Meddig élt Dunaújvárosban, mivel foglalkozott?

– A nagyszüleim penteleiek voltak, illetve a szüleim Sztálinvárosban születtek. Újtelep legelső utcájában a Rákócziban nőttem fel. Húsz-huszonegy éves koromig éltem itt. A Szórád Márton Általános Iskolába jártam, majd a Rudas Közgazdasági Szakközépiskolában folytattam tanulmányaimat közgazdaságtan és angol nyelvre specializálódva. Ezután Budapestre költöztem, ahol előadóként dolgoztam és üzletek karbantartása volt a fő feladatom, majd pár évre rá egy ékszerüzlethez kerültem, ahol ékszereket javítottam, bútorokat terveztem, majd üzletek nyitását bonyolítottam le. Néha megpróbáltam otthon, Dunaújvárosban is különböző munkákkal foglalkozni, dolgoztam például a Széchenyi pékségben is. Mindig hittem abban, ha több dolgot tanulok meg, sokkal színesebb személyiségem lesz, illetve több dologhoz tudok majd hozzászólni. Az új dolgok iránt mindig is érdeklődtem, ha valamit nem tudtam akkor addig „ültem a témán” ameddig meg nem értettem a rendszert. Huszonöt éves koromra pedig egy új világba csöppentem, ez az önkénteskedés volt, elsőként Horvátországban, Isztria részén, Labin városában egy Erasmus Plus program keretén belül. Az elmúlt pár évben Angliában, Devon megyében, Exeter városában éltem, ahol egy étteremben dolgoztam, majd Izland keleti részén egy 70 fős faluban, Borgarfjodur Eystriben, ahol asztalosként házakat renováltunk. Illetve Valencia városában is, ahol ugyanúgy önkénteskedtem.

– Portugáliába miért ment ki, most mivel foglalkozik?

– Portugáliában már több mint ötször jártam. Az első alkalommal egy hostelben önkénteskedtem, és mindig emiatt jártam vissza. Ez lett az otthonom, ugyanis a tulajdonossal közeli, jóbarátságot ápoltam az első pillanattól kezdve. Tavaly 2019 áprilisában amikor Angliából érkeztem haza Budapestre, azzal a tervvel, hogy szeretnék otthon élni, a barátom Joana, a hostel tulajdonosa felhívott, hogy tudnék-e neki segíteni. A válaszom természetesen igen volt. Úgyhogy csak két hetet voltam otthon. Májustól újra Porto városában éltem, de most már nem önkéntes voltam, hanem Joanával együtt dolgoztam a hostelben. A vírus miatt sajnos ő elveszítette ezt az üzletét, így sajnos én is munka nélkül maradtam. Tehát március óta, kisebb ezermesteri munkákból tartottam el magam, besegítettem egy két étteremben is, illetve segélyből éltem, amit kint kaptam.

– Speciális és kalandos módját választotta a hazautazásnak. Úgy döntött, hogy kerékpáron teszi meg a 3800 kilométeres utat. Miért?

– Igazából ez a második ilyen hosszútávú kerékpáros utam. Három-négy éve Budapestről tekertem Malaga városáig. Ezt egy Erasmus projekt miatt vállaltam, ahol a magyar csapat vezetője, koordinátora, és előadója voltam. A mostani utam ötlete egy reggeli felett ülve született meg. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mit is csináljak a vírushelyzetből adódóan. Úgy gondoltam, hogy nagyobb esélye lesz annak, hogy otthon munkát találok. És egy bizonyos dolog miatt is, mondhatni ez a fő oka annak, hogy hazakívánkozom. Ez már évek óta nyomja a szívem, úgy gondoltam, hogy ez az út kellő energiát ad majd nekem ahhoz, hogy végre hozzá álljak eme ötlet megvalósításához. Valamivel mindig táplálnom kell a bennem égő tüzet. Ez is egy próba, hogy bebizonyítsam, hogy bármi lehetséges. Szóval mondhatni, hogy önmagam szeretném adni, ezt fontosnak tartom, és erre szeretnék bátorítani mindenkit. Rengeteg féle- fajta út áll előttünk, megannyi opció. És döntést kell hoznunk. Legyen bármilyen furcsa is az ötlet, ameddig nem ártunk vele másnak, cselekedjünk és valósítsuk meg önmagunk. Ezáltal sokkal boldogabbak lehetünk, mert az igazi énünket adjuk.

A teljes interjút IDE KATTINTVA olvashatják.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.