Szeptemberi bérlettel augusztusban a Volánbusz járatain

Már csütörtöktől érvényesek a szeptemberi helyközi bérletek.

Forrás: MTI2020. 08. 25. 14:28
null
Fotó: Havran Zoltán Forrás: Magyar Nemzet
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Öt nappal kiterjeszti a Volánbusz a szeptemberi havi és első félhavi helyközi bérletek érvényességét, valamint elfogadja helyközi járatain a szeptemberi dolgozó- és tanulóbérleteket, így azok csütörtöktől már érvényesek az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a döntés a pénztári várakozási idők csökkentéséért, az utasok színvonalasabb kiszolgálásáért és az iskolakezdéshez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítéséért született.

A tanulóbérletek váltásához a társaság december közepéig – a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételére jogosító, a járványügyi veszélyhelyzet időszaka alatt lejárt hivatalos okmányokhoz hasonlóan – elfogadja a lejárt diákigazolványokat is, de arra kéri az utazókat, hogy mielőbb intézkedjenek az érvényesség meghosszabbításáról vagy új igazolvány igényléséről.

Mint írták, a Volánbusz egyes országos járatai – az ülőhely-biztosításért, a megnövekedett utazási igények kezeléséért és a beszállítási folyamat gyorsításáért – csak elővételben megváltott jeggyel vehetők igénybe. A bérlettel rendelkező utasok, valamint a hat éven aluli és a 65 éven felüli ingyenes utazásra jogosult utasok is csak elővételben váltott, ingyenes helyfoglalást tartalmazó menetjeggyel szállhatnak fel ezekre a járatokra.

Egyes országos járatokra a menetdíjon túl kiegészítő jegy váltása is szükséges. Az övezetenként meghatározott kiegészítő díjra a közlekedési mobiljegy és társalkalmazásaiban biztosított ötszázalékos kedvezményen felül más utazási kedvezmény nem érvényesíthető, a bérlettel rendelkező utasok azonban kiegészítő jegy váltása nélkül utazhatnak – tették hozzá.

Tudatták azt is: bővült a vasúti bérletek elfogadásának köre az autóbuszjáratokon az új esztergomi autóbusz-állomás üzembe helyezése, a Pilisi-medencét érintő menetrendi változások és a Budapest–Székesfehérvár–Veszprém vonalcsoport menetrendi módosításai miatt. Egyes bérleteket az azokon feltüntetettektől eltérő viszonylatain is elfogadja a társaság, bizonyos esetekben pedig a buszbérletek a MÁV-Start járatain is érvényesek – olvasható a közleményben.

A társaság továbbra is azt kéri, hogy aki teheti, elektronikus úton váltsa meg jegyét, bérletét. Augusztus 1-jétől a Volánbusz a teljes árú, az ötven- és a kilencvenszázalékos helyközi (távolsági) menetjegyekre, valamint az applikációkban a menetjegyekhez megvásárolt távolsági kiegészítő jegyekre ötszázalékos kedvezményt biztosít.

A járványügyi készültségben érvényes előírások szerint a tömegközlekedési járatokon kötelező a szájat és az orrot is eltakaró maszk, sál vagy kendő viselete, lázzal és meghűléses tünetekkel járó betegség esetén pedig ne vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket – hívták fel a figyelmet.

A Volánbusz autóbuszjáratait, menetrendjét, jegy- és bérletváltási szabályait érintő változásokról a társaság honlapján, a közlekedési mobiljegy-alkalmazásról a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. weboldalán lehet tájékozódni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.