Napi terror 10.28.

2019. 10. 28. 23:59
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

  • Ha Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője valóban halott, akkor elmondható, hogy Donald Trump amerikai elnök jelentősen hozzájárult a nemzetközi terrorizmus elleni harchoz – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője Moszkvában. Az AP amerikai hírügynökség azt írta: a terrorszervezet vezetőjének meggyilkolása újabb indíték Donald Trump amerikai elnöknek, hogy kivonja az amerikai csapatokat Szíriából, de a szélsőségesek elleni küzdelem korántsem nevezhető befejezettnek. A terroristavezér likvidálásáról egy nappal az akció után újabb részletek jelentek meg az amerikai sajtóban.
  • Ketten súlyosan megsérültek egy lövöldözésben a délnyugat-franciaországi Bayonne mecsetjénél. A feltételezett elkövetőt a rendőrség üldözőbe vette és az otthona közelében előállította – közölték rendőrségi források.
  • A török rendőrség terrorelhárító részlege őrizetbe vett hétfőn Ankarában húsz embert annak gyanújával, hogy kapcsolatban áll az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
  • „Kő kövön” nem maradt azok után, hogy a terroristavezér felrobbantotta magát
    Fotó: MTI/EPA/YAHYA NEMAH

     

    Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.