időjárás 7°C Nándor 2021. October 19.
logo

Megkezdődtek a Finálé próbái a debreceni Csokonai Színházban

Forrás: haon.hu - mediaworks
2020.12.10. 13:49
Megkezdődtek a Finálé próbái a debreceni Csokonai Színházban

Az Imágó című darab után ismét a debreceni teátrumban rendez Pass Andrea – számol be róla a Hajdú-Bihar megyei hírportál, a Csokonai Színházra hivatkozva.

Pass Andrea drámaíró új darabja, a Finálé, iskolában megtörtént, ugyanakkor minden zárt közösséget érint(het)ő problémát feszeget – írja a debreceni Csokonai Színház.

A próbák a napokban kezdődtek az online térben, s ha a járványhelyzet engedi, január végi bemutatóra számítanak az alkotók. A rendező az olvasópróbán azt mondta, lélekben a távoli, akár tavaszi premierre is készülnek, de tapasztalata szerint olykor használhat is a kényszerű pihenő, mert amikor nyitnak a színházak kapui, egy érett produkció kerül a nézők elé.

A történet pixelei, a legendás sztárpedagógus, Káldi Helga bukása és tanítványa, a kilenc éves Pál Berci rejtélyes halála köré szerveződnek. A mozaikokat olykor különös, máskor középszerű közszereplők tologatják kedvük szerint, miközben könyörtelenül peregnek az idő TikTok másodpercei, megalkotva az örök jelen szédületét. A Sodrás utcai általános iskola titkát a szereplők netnárcizmusa, valamint ürüléke keni össze. A valóság, mint egy százlábú eliszkol az egó vakító fénye elől, repedésbe bújik, csak éjszaka merészkedik elő, hogy átsétáljon az alvó arcokon.

Debrecenben is mindenki nagyon várja már, hogy ismét megnyithassák kapuikat a színházak
Fotó: csokonaiszinhaz.hu (képernyőfotó)

A Csokonai színházban bemutatandó darab szereplői álmaiban még felsejlik valami a múltból, egy Nirvana-dal, egy Rembrandt-festmény, amit reggel egy frissítés könnyedén kitöröl. Kollektív tudatkimerülésben ébrednek, önként jelentkezve a felejtés Fináléjába, hogy eljátszhassák a bukott angyalok műsorát.

A Finálé szerepeit Ráckevei Anna, Gelányi Imre, Herczeg Tamás, Mercs János, Réti Adrienn, Tolnai Hella, Wessely Zsófia és Vilmányi Benett játsszák. A dramaturg, az író-rendező Pass Andrea állandó alkotótársa, Garai Judit. A díszletet és a jelmezeket Tihanyi Ildikó tervezte.

A Csokonai színház előadásának próbájáról szóló tudósítás eredeti változata IDE kattintva érhető el.

Ezek is érdekelhetik

Bajnai attól tart, nem lesz törvényes jövőre a választás

magyarnemzet.hu

Gréczy Zsolt letörte Márki-Zay szarvát

magyarnemzet.hu

Nagy árat fizethet Lengyelország, ha szembe megy az unióval

vg.hu

Megszavazták Szabó Tímea büntetését

hirtv.hu

Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

magyarnemzet.hu

Bajnai attól tart, nem lesz törvényes jövőre a választás

magyarnemzet.hu

Salma Hayek nem rejtegette a melleit az Örökkévalók premierjén - fotók

origo.hu

A Celtic vendégeként is kikapott a Ferencváros

hirtv.hu

Mateusz Morawiecki az EP-ben: Fejezzék be Lengyelország fenyegetését!

magyarnemzet.hu

Füstös szobákban zajlik az egyezkedés Gyurcsány és Márki-Zay között

magyarnemzet.hu

Füstös szobákban zajlik az egyezkedés Gyurcsány és Márki-Zay között

magyarnemzet.hu

Nagy árat fizethet Lengyelország, ha szembe megy az unióval

vg.hu

Frappáns választ adhat Varsó az uniós bírálatokra

magyarnemzet.hu

Megszavazták Szabó Tímea büntetését

hirtv.hu

Bordélyházat üzemeltetett egy férfi Balatonfüreden

origo.hu

A legmagasabb ligába jutott a hazai exportfinanszírozás

vg.hu

Szívszorító részletek: így temették el a 16 éves Csontos Karinát

metropol.hu