időjárás 2°C Szimonetta 2021. October 28.
logo

Munka nagy szeretettel és bátorsággal a rászorulókért

Forrás: MW
2020.12.07. 19:12
Munka nagy szeretettel és bátorsággal a rászorulókért

A dunaújvárosi Pentele Katolikus Caritas Alapítvány önkéntesei a közelmúltban Spányi Antal megyés püspök elismerésében részesültek – írja a duol.hu.

A Dunaújvárosi Hírlap (duol.hu) az alapítvány vezetőjét, Megulesz Gabriellát kérte meg, hogy mutassa be a püspöki kitüntetésben részesült szervezetet és a rászorulókért végzett munkáját.

– 1994 óta működik a Pentele Katolikus Caritas Alapítvány városunkban. Először elsősorban külföldi ruhaadományokkal támogattuk az időseket és a rászorulókat, akkor még az Esze Tamás utca egyik pincéjében működtünk. Majd a plébániára költöztünk a Temető utcába, jelenleg pedig a római katolikus nagytemplom alagsorában található a ruhaosztó és fogadópontunk is.

A kezdetektől végzünk élelmiszeradomány-osztást is. Jelenleg a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel van jól működő megállapodásunk. Az élelmiszerbank akciójában és más gyűjtéseink segítségével rendelkezésünkre álló tartós élelmiszerekből támogatjuk a látómezőnkbe kerülő rászorulókat, tehát nem állami vagy önkormányzati juttatásokból. De természetesen részt veszünk az országos karitász programjaiban is. Ilyen volt a Szép otthon elnevezésű, vagy a pelenkaprogram, és az iskolakezdéshez kapcsolódó projekt is, amely során utalványokkal tudtunk segíteni.

Mindezt önkéntesen, munka vagy nyugdíj mellett végzi jelenleg a 14 regisztrált munkatársunk.

A Krisztus király főtemplomban üzemeltetünk egy kegy­tárgyboltot is, amelynek egyik legfontosabb célja a lelki gondozás. De az altemplomban működő üzlet egyben egy olyan vállalkozás is, amelynek nyereségéből szintén az alapító okiratban rögzített céljaink, azaz a dunaújvárosi rászorulók támogatását végezzük majd – mondta el Megulesz Gabriella karitászvezető.

Számos meglepetés ajándékot is rejtenek a csomagolások a karitász helyiségében
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Hozzátette:

– Tevékenységünk fontos része, hogy a Duna sori idősek otthonában pártfogoljuk öreg, megfáradt embertársainkat. Általában imaórát tartunk péntekenként, és a szentségekhez járuláshoz nyújtunk segítséget. Most azonban az egészségügyi kockázat miatt a karitász tagjai nem mehetnek be, csupán imákat küldünk az otthonba, hogy a kapcsolatokat ápoljuk.

Húsvétkor és karácsonykor a hajléktalanszálló lakóiról sem feledkezünk meg. Máskor süteménycsomagot szoktunk vinni, hiszen a házi finomságok emlékeztetnek legjobban az otthon melegére. Az elmúlt években meleg étellel és műsorral is készültünk, azonban idén sajnos ide sem mehetünk, ezért azt tervezzük, hogy süteményt küldünk majd nekik.

A közelmúltban a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtésében vettünk részt, amely a Covid-19, rászorulókat érintő hatásainak enyhítésére, országszerte három napon keresztül 2020. november 27-én, 28-án és 29 -én zajlott. Nagyon hálásak vagyunk az együttműködés lehetőségéért, és az akció során gyűjtött adományokért. Jelenleg az országos karitász templomi gyűjtése folyik, ennek keretében nagy szeretettel várjuk a tartósélelmiszer-adományokat a dunaújvárosi és környékbeli rászorulók számára. De a gyerekeknek szintén az országos szervezet akciójaként az Angyalbatyu nevű kampányban – amely a cipősdobozos jótékonysági megmozdulás karitász megfelelője – gyűjtünk. Kis csomagokat várunk, és nagyrészt az országban élő gyerekek fogják kapni, de tavaly a Kárpátalján élő gyerekek is örülhettek az angyalbatyuknak.

Az élelmiszerekből azokat a dunaújvárosi családokat, rászoruló embereket támogatjuk, akik a nyilvántartásunkban szerepelnek. Ha valakinek segítségre van szüksége, várjuk a jelentkezését, munkatársaimmal felmérjük a rászorultság mértékét, hogy azoknak tudjunk segíteni, akik valóban bajban vannak. Nagyon szeretnénk kiosztani még karácsony előtt az adományokból összeállított csomagokat, ezért a jövő héten már hétközben is nagy erőkkel folyik az összekészítő munka. A rászorulók értesítést kapnak, és egyesével érkezhetnek majd átvenni az adományokat az altemplomba – hangsúlyozta a vezető.

Jó állapotban lévő ruhaneműk közül válogathatnak maguknak a segítségre szorulók
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A püspöki elismerésről is kérdeztük a karitászvezetőt. A sajtóközleményben azt olvashattuk, hogy a járvány első hulláma során a segítő munkában történt helytállásért, élelmiszer-segélycsomagok adományozásának megszervezéséért és fertőtlenítőszer összeállítások átadásáért Dunaújvárosban Megulesz Gabriella, dr. Pászti Imréné, Fodor Krisztina, Zakar Vera, Horváth Istvánné, Porkoláb Imréné Spányi Antal megyés püspök atya elismerő oklevelében részesült.

– Nagyon kellemes meglepetés volt, amikor értesültünk a kitüntetésről. Először még személyes átvételre hívtak bennünket, azonban a vírusjárvány második hulláma átrendezte az eredeti koncepciót, és végül Nándor atya teremtett lehetőséget arra, hogy egy szentmise során átvehessük a jóleső elismerést. Ez számunkra nem egyszerűen csak egy dicséret, hanem egy megerősítés a közösségünknek, és egy pozitív visszajelzés az együtt elvégzett munkáról.

Különösen a járvány első felében, amikor sokan visszahúzódtak, köztünk is egy belső beszélgetés témája volt, hogy merjünk-e dolgozni. Végül a közös szeretettel és bátorsággal végzett munka meghozta az eredményét, ezt a püspök atyától kapott oklevelet is. Várjuk magunk közé olyan önkéntesek jelentkezését is, akik szívesen bekapcsolódnának a munkánkba. Nem feltételünk a felekezeti hovatartozás, de az alapítványunk és a karitász lelkületének elfogadása a közösségünk alapja. Hisz munkánkat elsősorban Istennek végezzük az embereken keresztül.

Apró ajándékok, játékok kerülhetnek az angyalbatyuba
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A teljes cikk ITT érhető el.