időjárás 7°C 2021. October 20.
logo

Nyugat-Európába is gyártanak holmikat Békésen

Forrás: BEOL.HU - MEDIAWORKS
2021.06.13. 17:47
Nyugat-Európába is gyártanak holmikat Békésen

Különleges közösségi térrel, kreatív kézműves műhellyel bővíti varrodáját a Szent Lázár Alapítvány Békésen. A létesítményben szakavatott segítséggel bárki elvégezhet majd kisebb javításokat a ruháin, illetve ugyanott a fiatalokkal is szeretnék megismertetni a hivatást – olvasható a Békés megyei hírportál, a BEOL.hu cikkében.

A Szent Lázár Alapítvány több más tevékenysége mellett 2006 óta működtet varrodát Békésen.

– Jelenleg a Szent Pál soron található üzemünkben huszonöt, döntően megváltozott munkaképességű munkavállalót, illetve pszichiátriai beteget foglalkoztatunk – nyilatkozta lapunknak a helyszínen Kovács Ildikó. A Szent Lázár Alapítvány igazgatója ismertette, munkaruhát, paplant, párnát, csecsemőruhákat egyaránt készítenek. A legtöbb terméket megrendelésre gyártják, például kórházaknak.

A különleges légáteresztő, antibakteriális, antiallergén alapanyagból készülő csecsemőruhákat pedig Nyugat-Európába viszik Békésről.

Emellett varrnak népi ruhákat, elsősorban néptáncegyüttesek részére. Bár kisebb, de fontos része a mindennapjaiknak, hogy lakossági megkereséseknek is eleget tesznek. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy valaki vásárol egy új ruhadarabot, és például hosszú a nadrágszár, de nem tud hova fordulni. Hasonló a helyzet akkor is, ha egy cipzárcserére lenne szükség. Ők ezeket a kéréseket is teljesítik. Keddi látogatásunk során is szorgos, sokrétű munka folyt a létesítményben.

A varroda az elmúlt években nagy ívű fejlődésen ment keresztül, a kezdeti 10 varrónőt számláló létszám napjainkra 25-re emelkedett. Természetesen ezzel párhuzamosan a megrendeléseik is nőnek. Egyre többen fedezik fel az alapítványt, és fordulnak hozzájuk különböző munkákkal­.

Szelezsán Angéla telephelyvezető, Kálmán Tibor és Kovács Ildikó egyetértenek abban, hogy a varroda fejlesztése színesíti, kibővíti az eddigi lehetőségeiket Békésen
Fotó: Bencsik Ádám/BEOL

Egy pályázati támogatásnak köszönhetően pedig hamarosan új, különleges fejlesztést valósítanak meg a Szent Pál soron található telephelyen.

– Az alapötletet az adta, hogy egyre kevesebb a varrónő, a szabó. Nem igazán van utánpótlás, az ilyen irányú tudás felértékelődik – fogalmazott Kovács Ildikó. – Mi pedig szeretnénk megőrizni a hagyományokat. A közösségi tér egyik szerepe az lesz, hogy oda bárki betérhet majd, és akár saját maga elkészíthet kisebb javításokat a ruháján, természetesen igény szerint szakavatott segítséggel.

A kreatív műhelybe a helyi iskolásokat is várjuk majd, akik egyrészt megismerhetik ezt a hivatást, másrészt akár néhány alapfogást is elsajátíthatnak.

Esetleg később ezt a szakmát választják majd. Kovács Ildikó kérdésünkre kitért arra, előzetesen felmérték az igényeket, és azok alapján döntöttek a beruházás mellett. Az igazgató érdekességként megemlítette, miszerint sok nyugdíjba vonult varrónő eladta varrógépét, de néha mégis foglalkoznak, foglalkoznának korábbi hivatásukkal. A kreatív műhely nekik is lehetőséget nyújt majd erre.

A munkálatok már elkezdődtek, a Szent Lázár Alapítvány illetékesei úgy tervezik, hogy őszre át is adhatják a közösségi teret. – A kreatív kézműves műhely elsődleges célja, hogy a varráshoz kapcsolódó tevékenységek színesítésével, a szakmai fejlesztés támogatásával szolgálja az ott dolgozókat és az oda látogatókat. Az alapítvány beruházása több mint 10 millió forintból valósul meg, míg a TOP programoknak köszönhetően mintegy 400 millió forintos fejlesztési forrás érkezik Békésre – tette hozzá.