idezojelek

Görögteknős-sétáltatás és genderképzés

Az MTA a genderképzés előtt álló akadályokat kutatná.

Cikk kép: undefined
2021. 09. 27. 20:15
Fotó: WIN MCNAMEE

Képzeljük el, hogy egy diák azt találja ki, hogy a nyári szünetben görögteknős-sétáltatással jutna egy kis jövedelemhez, ám nagy szomorúság kerítené hatalmába, amikor – elég világos okokból – senki nem jelentkezik a hirdetésére. A legtöbben már ezen a ponton aggódni kezdenének a fiatalember mentális egészségéért, ám valószínű, hogy még inkább így lenne, ha az illető az életét hosszú hónapokra meghatározó misszióba fogna a „kudarc” kapcsán, és tudományos kutatásba temetkezne, könyvtárba járna, lázasan írna, csak hogy rájöjjön, miért hanyagolták oly feltűnően a görögteknős-tulajdonosok. 

Az igazán meghökkentő dolog, hogy nem egy hóbortos diák fogott ehhez hasonlóan szürreális küldetésbe, hanem a Magyar Tudományos Akadémia.

Az MTA angol nyelvű pályázati felhívásában ugyanis abban a témában várnak tanulmányokat, mi lehet az oka annak, hogy a genderképzéseket (vagyis a nehezen meghatározható tartalmú kurzusokat, amelyek olyan jelszavak körül forognak, mint a feminizmus, a női emancipáció és a férfisoviniszta, patriarchális uralom elleni harc) sok helyen nem látják szívesen, legalábbis ilyen szakok és tanszékek egyre kevesebb országban létesülhetnek közpénzen. 

A választ valóban nehéz megtalálni, ha éppen a legkézenfekvőbb okot hagyjuk figyelmen kívül: mert nincs rá szükség. Ehelyett az MTA azt ajánlja a szépreményű kutatóinak, hogy vizsgálják meg elméleti és empirikus síkon is, milyen stratégiák, narratívák és mögöttes szándékok hatják át a genderképzés elleni kampányt. 

Bár már ezek alapján is elég kalandos fikciókat lehetne írni, de aki erősebb tónusú humort vinne a tanulmányába, annak mindenképpen érdemes a felhívásban szereplő azon szempontra fókuszálnia, hogy a „belső, nem földrajzi alapú száműzetésnek” vagy „hangnélküliségnek” milyen hatása lehet a genderképzés helyzetére. 

Borítókép: WIN MCNAMEE

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
BORBÉLY ZSOLT ATTILA avatarja
BORBÉLY ZSOLT ATTILA

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.