idezojelek

Bauer Tamás levelét megírta…

A volt MSZMP-s és SZDSZ-s közgazdász nyolcvanhoz közeledve sem tanulta meg, hogy az egy nem egyenlő kilenccel.

Cikk kép: undefined
Fotó: Beliczay László/MTI

…Méghozzá Kövér Lászlónak. Hogyha véletlenül el találna halálozni, egykori országgyűlési képviselőként nehogy felolvassák a nevét a parlament plenáris ülésén, ahogyan ez szokás a magyar országgyűlésben. Merthogy ez egy pártállami parlament, éppen, mint az 1990 előtti. Itt nincsenek szabad és tisztességes választások. Ezek a bugris parasztok, itt, a magyar ugaron, nem tudnak egy rendes demokráciát csinálni, szegény Bauernek a 76 éve alatt alig 20 év demokrácia jutott, 1990 és 2010 között. Milyen érdekes, hogy ez a rövid demokratikus időszak véletlenül éppen egybeesett azzal, amikor az SZDSZ – Bauer egykori pártja – parlamenti párt volt. Aztán az SZDSZ 2010-es kimúlásával a demokrácia is meghalt.

Nem úgy Bauer, aki azóta is küzd a pártállam ellen. Ez nagyon fárasztó lehet, tekintettel arra, hogy már egészen régóta ezt csinálja. Még 1966-ban kezdte, amikor a pártállam elleni küzdelem jegyében belépett a Magyar Szocialista Munkáspártba. A pártállam elleni küzdelem egyébként tradíció a Bauer családban, az apa, Bauer Miklós az ötvenes években ÁVH-s kihallgató tisztként küzdött a pártállam ellen, nyilván csak a látszat kedvéért vetett be brutális vallatási módszereket a népi demokrácia ellenségeivel szemben.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kínzásokba többen belehaltak, de hát áldozat nélkül nincs siker. Az öreg egyébként olyan jól álcázta a pártállamellenes tevékenységét, hogy Tamás fiát simán vették fel a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre, miközben a piszkos reakciósok gyerekei egyetemi stúdiumok helyett járhattak vagont rakni.

Tamás a közgazdasági egyetemen szépen kikupálódott, a kommunista elit oszlopos tagjaként 1990-re egészen liberális lett, és az SZDSZ nevű magyargyűlölő alakulattal sikeresen hitették el a fél országgal, hogy ők mindig is antikommunisták és demokraták voltak. Számolni viszont a közgazdaságtudományi egyetemen és azóta sem sikerült megtanulnia, így, nyolcvanhoz közeledve sincsen tisztában azzal, hogy az egy nem egyenlő kilenccel, vagyis, hogy ahol kilenc párt ül a parlamentben, az talán nem egypárti diktatúra. Persze ez őt nem zavarja, nyugodtan diktatúrázik, pártállamozik és önkényuralomozik. És közben arról ábrándozik, hogy megéri ennek a „pártállamnak” a csúfos bukását.

Kedves Bauer Elvtárs! Azt kívánom Önnek, hogy éljen legalább 120 éves koráig ebben a „pártállami” rendszerben!

Borítókép: Bauer Tamás (Fotó: MTI/Beliczay László)

...

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.