idezojelek

Liberális hazudozás mint lelki igény

Fábián Tamás telexes „újságíró” szíves figyelmébe.

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt
Cikk kép: undefined
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Fábián Tamás telexes „újságíró” egyik legkedvesebb elfoglaltsága, hogy a hátsómban loholva mindenképpen interjút akar tőlem, legyek akár békemeneten, a miniszterelnök évértékelőjén vagy Tusványoson. Ő velem akar beszélni.

A minap kérdésére válaszolva (miszerint mi a bajom velük, miért nem állok velük szóba) azt mondtam neki, hogy velük egy baj van: az, hogy vannak. Ezek után jött Tusványos, ott szinte sírós hangon érdeklődött ismét, hogy akkor miért nem, hát ő még indexes korában készített velem interjút, de most komolyan, de miért…

Véleményem egyre erősebb, már-már megingathatatlan: veletek egy baj van: az, hogy léteztek. És ezt a tételt éppen most bizonyították be ismét.

 Úgy kezdődött, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédet mondott Dallasban a CPAC-en, és beszédének eléggé komoly sikere és hatása volt, lett. Nagyjából három napig erről a beszédről szólt minden, a hazai és a világsajtó. És akik figyelemmel kísérték a beszéd élő közvetítését, azok pontosan látták, hallották, érezték, hogy a közönség nagyon erősen rezonál Orbán mondandójára, hogy ne mondjam: ovációval fogadták és ovációval kísérték végig a beszédét. („Gyenge félház” ovációja másképpen hangzott volna.)

 A lényeg, hogy a hazai baloldali sajtó ezt nem hagyhatta annyiban, hamar ki kellett valamit találniuk, hogy másfelé tereljék a közbeszédet, másfajta vitát generáljanak, mint maga a beszéd, amelynek tartalmára teljesen nyilvánvalóan nem csupán a CPAC közönsége, hanem a hazai választópolgárok döntő többsége is nagyon erősen rezonál (magyarul: egyetért).

A feladatot a Telex kapta, és jött Bakró Nagy Ferenc, s megírta dolgozatát arról, hogy Orbán Viktort Dallasban tulajdonképpen alig hallgatta valaki.

 Bakró cikke ITT található.

 S egyebek mellett ez olvasható benne:

„Ha nekünk kéne válaszolni, nagyjából egy gyenge félházat mondanánk, szerencsére azonban a szavazógép segítségével ön is kedvére felülbírálhatja azt, amit látott, és dönthet.”

Ezt követően a teljes baloldali sajtó megtalálta új örömét, és kéjesen lubickoltak az új mondandóban: Orbánt nem hallgatta senki Dallasban. („Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének, / Kaptak a beszéden a szilaj legények […]” mondhatnánk Arany Jánossal, már ha esetünkben szilaj legényekről lenne szó, és nem nyálas kis sz…rjankókról.)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Aztán teltek-múltak a napok, és Orbán Viktor kitett a Facebookjára egy posztot beszédének telt házas közönségéről, és aláírta: „Fütyülünk a baloldali sajtóra”. Ezt természetesen nem hagyhatták szó nélkül a nyálas kis sz…rjankók, és a következő reakciók születtek:

 A Hang.hu ezzel érkezett:

Orbán fotóval igyekszik bizonyítani, milyen sokan hallgatták őt a dallasi CPAC-rendezvényen

 Értik, ugye? „Igyekszik bizonyítani” – de hát nyilván nem megy neki, hát a Bakró Nagy már minden kétséget kizáróan bebizonyította, hogy „gyenge félház” volt!

Erre írta Jeszi barátom a következőket:

„Megtalálod a különbségeket a két képen? Pedig nem nehéz… Az egyik teremben szürkék a székek, a másikban pirosak. Az egyikben nem lóg le a mennyezetről egy óriási, kör alakú installáció, a másikban igen. Az egyikben fel vannak kapcsolva az ipari lámpák, a másikban megkomponált atmoszféra-világítás van. Az egyikben kivetítőn keresztül nézik Orbán Viktor beszédét, a másikban tényleg ott van ő maga.

A teljes fake news gyár úgy osztja az alsó képet, mintha nem lenne holnap. Újhülye Pistitől kezdve Lattmann Tamáson át, még a magyar oktatásban és szellemiségben felbecsülhetetlen károkat okozó igazi sz…rdarab, Magyar Bálint is bekapcsolódott. Az összes ellenzéki politikus, muciológus, perc- és másodpercember mind-mind nagy pofával röhög, hogy milyen kevesen voltak kíváncsiak a magyar miniszterelnök beszédére a CPAC-en, az amerikai konzervatívok legnagyobb rendezvényén.

És a kretén barmok tényleg nem veszik észre, hogy a kép egy másik teremben készült. Ahonnan nyilván szintén követhető volt a beszéd, kivetítőn keresztül. A felső képen pedig látszik, hogy – talán néhány széket leszámítva – abszolút tele volt az a terem, ahol Orbán a beszédét tartotta. Igazi, szánalmas bohócok, nem csoda, hogy kétharmaddal zakóznak újra és újra.”

Ez bizony így van. De azért egy kicsit még időzzünk el ezeknél a szánalmas bohócoknál. Szóval a Hang.hu így tálalja az imént idézett cím alatt a dolgokat:

„A miniszterelnök most a Facebookra rakott ki egy telt házat mutató képet azzal a szöveggel, hogy »Egész jól néztünk ki!«. Perdöntőnek azonban ezt a képet sem lehet nevezni, mert ahogy az üres termes képnél, úgy ennél sem tudni, hogy Orbán beszéde alatt készült-e.”

 Ó, hát persze…

 A HVG sem akar lemaradni a szopórollerről: 

„Orbán Viktor egy fotóval akarja bizonyítani, hogy sokan voltak az amerikai előadásán”

Ők így okoskodnak (hazudoznak):

„A miniszterelnök most a Facebookra kirakott egy képet annyival, hogy »Egész jól néztünk ki!«, illetve hogy »Fütyülünk a baloldali sajtóra!«. Perdöntőnek mindenesetre ez a fotó sem fogadható el, mert ahogy az üres termes képnél, úgy ennél sem tudjuk, hogy Orbán beszéde alatt készült-e. De legalább újra van valami, amin vitatkozhat mindenki, aki csak szeretne.”

A két idézet egyformasága is bizonyítja, hogy ezek egymástól és egymásnak írnak újságot.

Értik ugye: elegánsan eltartott kisujjal úgy tesznek, mintha nem vettek volna kéjesen részt az egész hazugságcunamiban.

És persze a 24.hu is felzárkózik:

„Fütyülünk a baloldali sajtóra – üzente Orbán a Facebookon”

És így okoskodnak:

„Egy az amerikai konzervatívok dallasi konferenciáján a közönségről készült fényképet töltött fel a Facebook-oldalára Orbán Viktor, amire annyit írtak: »Fütyülünk a baloldali sajtóra!« A miniszterelnök – aki a rendezvény nyitányaként beszélt – mindössze annyit írt a kép mellé, hogy »Egész jól néztünk ki!« Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, de talán Orbán is éppen erre reagált. Arról, hogy a kormányfő beszédén finoman szólva sem volt teltház, a Telex írt cikket, és csütörtök óta számos fényképrészlet és bizonyítás jelent már meg arról különböző Facebook-oldalakon is, hogy mennyire volt tele a terem Orbán beszéde közben, mintha egy beszéd jelentőségét az adná, hogy hányan hallják azt a helyszínen, nem pedig az, hogy hány emberhez jut el.”

És így tovább, a végtelenségig. És akkor zárjuk rövidre ezt az egészet, miképpen ha a tisztesség, a becsület egy kis szikrája is lenne ezekben a gazemberekben, már ők is rövidre zárhatták volna, ugyanis a miniszterelnök posztja előtt két nappal Orbán Balázs bemutatott két felvételt is, és ezeket a Mandiner.hu közölte. A felvételek – hogy is fogalmazzunk baloldaliul? –, perdöntőek. Orbán beszéde közben készültek, nem egyszerű fotók, hanem mozgókép pásztázza beszéd közben a termet és benne a hallgatóságot, látszik a színpad, látszik a miniszterelnök, hallható a hangja és természetesen a közönségé is, továbbá egyértelműen látszik, hogy telt ház van, és bizony „standing ovation”. Nincs tovább miről beszélni. (Megtekinthető ITT.)

Ezt a felvételt természetesen az összes baloldali „újságíró” is látta. Csak kussol róla. Mert ha beszélnének erről, ha életükben egyszer, kivételesen igazat mondanának, összeomlana a rendszerük, és a lelki igényük is a pöcegödörben végezné. 

Így aztán, üzenem Fábiánnak: ha most nyilvánosan elnézést kérsz kollégád, Bakró Nagy Ferenc nyilvánvaló, aljas hazudozásaiért, ha elismered, hogy a teljes baloldali sajtó ócska, hazug politikai propagandát folytat, és ennek te is része vagy, de soha többé, mea culpa, nos, akkor csak neked fogok interjút adni hátralévő életemben. (És akkor ezt remélem meg is beszéltük egyszer s mindenkorra, és nem fogsz többé a sarkamban loholni a mikrofonoddal.)

Borítókép: Orbán Viktor felszólal a CPAC-en (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.