Aranyosi Péter gyakorlatilag pár hét leforgása alatt az egész ország előtt lejáratta magát. Mint azt korábban megírtuk, az Orbán-gyűlölő humorista május 19-én volt vendég a Partizánban, és egy mozi közönségére emlékezve mindenkit tetvesnek nevezett a „dakoták” közül. Gulyás Márton nem tette szóvá az egyértelmű cigányozást a Partizán műsorában, viszont a beszélgetést végül a „szuper” jelzővel illette, és visszavárja a dakotázó és tetvesező Aranyosi Pétert. A romák a produkció miatt élőben gyönyörű, de szomorú hangulatú zenével „zavarták meg” Gulyás Mártonék egy későbbi műsorát.
További Poszt-trauma híreink
Aranyosi a kormányellenes megmondóemberek egyik ikonikus alakja. Nem sokszor szólal meg, de akkor aztán mindig jól megmondja. Úgy jeleníti meg magát, mint a nép hangja, a miskolci srác, aki mindent tapasztalatból mond, mindent megélt, ezért tévedhetetlen. Most is így történt, próbált izzadságszagúan humorizálgatni, minden válaszában ironizált és természetesen mindig oda futott ki a mondanivaló, hogy a kormány milyen rossz és egyébként is Orbán takarodjon a közéletből.
További Poszt-trauma híreink
Azonban történt egy szintlépés, egy markáns radikalizálódás Aranyosinál. Az összeszorított foggal vicceskedő humorista elmesélt egy történetet szintén a Partizánban, az édesanyjáról, aki régebben egyszer Egerben egy rendezvényen véletlenül összefutott Orbán Viktorral. Aranyosi azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy mindig beszélik az édesanyjával, hogy milyen kár, hogy pont akkor nem volt nála a robbanómellénye, milyen jót tettek volna az országnak.
Persze mi nem érthetjük ezt a magasröptű humort, hiszen sötét jobbosok vagyunk. De azért ízlelgessük: Aranyosi Orbán-gyűlölete már addig fajult, hogy még a saját anyját is felrobbantaná egy öngyilkos merényletben.
További Poszt-trauma híreink
A humorista nem állt le, máskor az Erdély TV-nek adott interjújában azt fejtegette, hogy miért nem szeret kiruccanni Székelyföldre. Úgy fogalmazott:
„Egy falu, egy cigány, egy falu, egy cigány, egy falu, egy cigány, egy lovas kocsi… tehát tényleg meg lehet tébolyodni, hogy nincs autópálya, úgyhogy annyira nem a szívem csücske, hogy nekem ide kell jönni”.
Ez a megszólalása kiverte a biztosítékot a dumaszínházas kollégájánál, Lakatos Lászlónál, aki a következőképpen reagállt az újabb rasszista felhangú Aranyosi-megszólalásra:
Amit Aranyosi mondott, az önmagáért beszél. Bemutatkozott.
Majd emlékeztetett arra, hogy 2022-ben már írt egy levelet a Dumaszínháznak és a fellépőtársainak, kerüljék el, hogy negatív sztereotípiákból próbálnak vicceket kreálni.
További Poszt-trauma híreink
Lehet, hogy mi itt, a jobboldalon nem értjük a viccet, de azt azért még mi a humortalan, bőgatyás bunkók is tudjuk, ha valakit a kollégája ilyen negatív kritikával illet, az nagyon gáz. Ott valami nagyon nincs rendben. Ideje volna elgondolkodni Aranyosinak, hogy a rasszista, gyűlölködő stílusával csak olyan emberek szimpátiáját vívhatja ki, mint legújabb szerelme Magyar Péter.
A többség ki fogja vetni magából.
Borítókép: (Forrás: YouTube/Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter egy helyett inkább két pofonért verekszik meg
Nem lehet lejáratni azt, aki saját magát már lejáratta.

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.

Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Lovas István, a rettenthetetlen

El a kezekkel Tusványostól!

A faltörő kos szerepében

Kolozsvár vesztésre áll, a lelátón még tartja magát a kis magyar világ
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Robbant a pornóbomba: közismert szexmunkás dolgozik Magyar Péter alatt
Szárba szökkent Cicciolina közeledése.

Futótűzként terjed a neten a videó, ahol Magyar Pétert pofon csapja a valóság
Nem várt helyről érkezett a tökéletes jellemrajz.

Olyan dolog történt, ami a teljes baloldalt padlóra küldte
Félnek, mint az ördög a tömjénfüsttől.

Kiderült Magyar Péter féltve őrzött titka, balos tanácsadó buktatta le
Nem zörög a haraszt…
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter egy helyett inkább két pofonért verekszik meg
Nem lehet lejáratni azt, aki saját magát már lejáratta.

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.

Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.