Kedden ismét összeállt a tüncikézős, kormánybuktató csapat. A tüntetést ezúttal Puzsér Róbert Polgári ellenállás címmel szervezte a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért és a közélet átláthatóságáról szóló törvényjavaslat elfogadása ellen.
További Poszt-trauma híreink
A kormányt ezúttal sem sikerült megdönteniük, azonban azt elérték, hogy sok-sok tízezer magyar ember negatívan gondoljon rájuk és ellenszenvet érezzen. A keddi tüntetés a modern kori magyar demokrácia szégyene volt. Elképesztően színvonaltalan felszólalók adták egymásnak a mikrofont, akik förtelmes trágárságokkal hergelték a közönséget. Szinte nem volt olyan szereplője a balos attrakciónak, aki ne a gyűlölet hangján szólalt volna meg.
További Poszt-trauma híreink
Ha nincs három órád, akkor gyorsan összefoglalom neked a balosok tüncijét – ajánlotta fel közösségi oldalán Bohár Dániel, aki rövid videóban mutatta meg be, hogy milyen alpári stílusban fröcsögtek a színpadra lépők.
Valóban itt tartunk 2025-ben? Ez lenne az a szeretetország, amit előszeretettel hirdetnek ezek az emberek, az agresszív főszervezővel az élen?
Puzsér Róbert nem más, mint Magyar Péter első számú celebje – kezdte bejegyzését Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Majd úgy folytatta: az átláthatósági törvény miatt Magyar Péter nem mert tüntetni, inkább Puzsért tette színpadra.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Többek közt fellépett az a Nagy Bandó András is, aki Magyar Péter színpadain is szívesen látott vendég. Az ő stílusáról és gyűlölködő beszédeiről, megszólalásairól korábban többször írtam.

Az egykori humorista személyisége tökéletesen beleillett ebbe a gyűlöletorgiába, amit polgári ellenállás címszóval hirdettek meg a szervezők.
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Ezt látva az embernek összeugrik a gyomra. Srácok, a gyűlölet nem pálya!
Szörnyűség, ami kedden a Kossuth téren történt. Szégyelljétek magatokat!
Borítókép: Puzsér Róbert nem más, mint Magyar Péter első számú celebje (Forrás: MN-montázs)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter egy helyett inkább két pofonért verekszik meg
Nem lehet lejáratni azt, aki saját magát már lejáratta.

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.

Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
Pornósztár a Tisza Pártban

Valódi és kamunépirtás (1. rész)

Lovas István, a rettenthetetlen

El a kezekkel Tusványostól!
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Pottyondy Edina háborús uszítása lökheti szakadékba Magyar Péter szekerét
Kiderült az igazság.

Az öt legjobb Gerard Butler-film – P.S. I Love You + videó
Amikor a szerelem még a halál után is él tovább.

Robbant a pornóbomba: közismert szexmunkás dolgozik Magyar Péter alatt
Szárba szökkent Cicciolina közeledése.

Futótűzként terjed a neten a videó, ahol Magyar Pétert pofon csapja a valóság
Nem várt helyről érkezett a tökéletes jellemrajz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter egy helyett inkább két pofonért verekszik meg
Nem lehet lejáratni azt, aki saját magát már lejáratta.

Lelepleződött a családi kötelék Brüsszel és Zelenszkij között
Meghatározott brüsszeli mintát követ Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a hazájában.

Halló, itt Brüsszel
Egy telefonbeszélgetés jegyzőkönyve.

A terrorizmus támogatói lépnek fel a Szigeten
A trió tagjai az elmúlt években többször is nyíltan támogatták a Hezbollahot és a Hamászt, fellépéseiken gyűlöletkeltő, antiszemita és erőszakra buzdító kijelentéseket tettek.