Dobrev, Gyurcsány: egyszerűen senkik vagytok!

Dobrev Klára ismét a keleti, az orosz és kínai vakcinák ellen hergelt, hangoztatva, hogy „senki nem mondja ki azt, hogy ezek a vakcinák segítenének”.

Kis Ferenc
2021. 04. 15. 18:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Családi vonás lehet az Apró-villa lakóiban az a tulajdonság, ami engem a régi magyar játékra, a keljfeljancsira emlékeztet, de nem a pozitív életszemlélet, hanem a gátlástalan arcátlanság szempontjából. Gyurcsány Ferenc és felesége azt a figurát testesíti meg, aki a teljesen jogos morális pofonok után másnap már ismét talpon van, és még nagyobb hangerővel folytatja penetráns, emberellenes kampányát.

Dobrev Klára ezúttal nem virtuális pofont kapott, hanem a vírus terítette le, amiért aggódtunk érte mint embertársunkért, és a mielőbbi felépülését kívántuk. Hála Istennek ez meg is történt, a családanya visszatérhetett szeretteihez, ami sajnos sok más honfitársunknak nem adatott meg. A betegség miatt átélt szenvedés után méltán feltételezhettük, hogy ő is átgondolja, mik az igazán fontos kérdések az életben, többek között az egészség, a szeretet, a család és maga az élet.

Úgy látszik azonban, hogy még a saját bőrén megtapasztalt veszély és több párttársának halála sem volt elegendő ok arra, hogy paradigmaváltásra késztesse, esetleg férjét is meggyőzze, hogy a járvány elleni védekezés egyetlen igazi fegyvere, az oltás ellen áskálódni, lázítani, az embereket elbizonytalanítani bármelyik vakcinától, az nem egyszerűen politikai hiba. Ez bűn, halálos vétek!

Gyurcsány Ferenc felesége viszont ott folytatta, ahol abbahagyta a betegsége előtt. Azok után, hogy fennhangon kikérték maguknak, hogy oltásellenesek lennének, és 180 fokos fordulattal hirtelen oltáspártivá hazudták magukat, Dobrev Klára ismét a keleti, az orosz és kínai vakcinák ellen hergelt az ATV stúdiójában, hangoztatva, hogy „senki nem mondja ki azt, hogy ezek a vakcinák segítenének”.

Gyurcsányné szerint tehát „senki” az összes magyar virológus és egyéb orvos szakember, akik a hazai hatóságoknál megvizsgálták és engedélyezték, mert hatékonynak és biztonságosnak találták a keleti vakcinákat. Továbbá „senkik” azok a kínai, orosz szakemberek is, akik az oltóanyagokat kifejlesztették. De a németek, sőt maga a bajor egészségügyi miniszter is „senki” , aki nagyon hatékonynak nevezte az orosz vakcinát, amiből több milliót szeretnének mielőbb beszerezni, majd gyártani is bajor földön. Velük szemben a „valakik” ők maguk: a Gyurcsány-házaspár, a DK és csatlós pártjainak megmondóemberei. Azok, akiknek gőzük sincs se a vakcinákról, se a vírusokról, de arra veszik a bátorságot, hogy felülbírálják a szakembereket.

A gátlástalanságukkal talán csak a felelőtlenségük vetekedhet. Dobrev Klárának – azok után, hogy végigfertőzhetett több tucat embert, akikkel az országjárása során maszk nélkül találkozott – saját bevallása szerint a taxist és a fodrászt is értesítenie kellett sebtében, amikor megbetegedett, mintha mi sem történt volna, folytatja játékát emberek életével a politikai haszonszerzés reményében. Persze értjük, mindent egy lapra, a járvány elhúzódására tettek fel Gyurcsányék, ezért nem hagyhatják, hogy ilyen ütemben haladjon az emberek oltása.

Nem véletlen, hogy a betegségből felépülve aktivizálta magát Dobrev, közben a házi közvélemény-kutató intézetük legfrissebb felmérése „meglepő” módon kihozta, hogy vezet az ellenzék a kormánypártok előtt, és persze a DK a legtámogatottabb párt a baloldalon. Gyurcsányné rögtön posztolt is egyet a közösségi oldalán Készen állunk a feladatra felütéssel. Az ATV-ben pedig kedden belengette a baloldali miniszterelnök-jelöltek show-műsorában való indulását is, mondván, hogy „még soha nem állt ilyen közel a döntéshez”.

Világos a képlet: az Apró-villában nem akarnak semmit a véletlenre bízni, a forgatókönyv már készen áll, jöhet a főpróba. A közönség egyelőre még nem sorakozott fel a színjátékhoz, de javasolnék nekik egy frappáns rigmust a főszereplők biztatására: Egyszerűen senkik vagytok!

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

(Borítóképen: Dobrev Klára vidéki turnéja. Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.