Dzsudzsák nem kampány: téma

A Dzsudzsák-ügy politikai kiforgatása a beteges üldözési mánia iskolapéldája.

2021. 05. 09. 7:02
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Méltatlan helyzetbe hozták Rossit Dzsudzsák-ügyben” – hirdeti a 24.hu podcastjának a címe, az ajánlóban pedig a következő olvasható: „Dzsudzsák Balázs mellett hiába kampányolt a kormánymédia és a külügyminiszter is, az edző tartotta magát az elveihez, így a középpályás kimaradt.”

Bevallom, felcsigáztak. Kíváncsian vártam az okfejtést, amelyből az következik, hogy a Dzsudzsák Balázzsal készült interjúnk politikai célokat szolgált, legalábbis a „kampány”, a „kormánymédia” és a „külügyminiszter” szavak kihangsúlyozása egy sportműsorban feltétlenül erre utal.

az Eb-n biztos nem rúg labdába Fotó: Mirkó István

„Tudjuk, hogy a politika pontosan a futballal milyen szimbiotikus kapcsolatban van, és már az sem volt véletlen, hogy a kormánylap Magyar Nemzetnek adott interjút éppen Dzsudzsák Balázs, és ott indította be ezt a kommunikációs gépezetet, ami a válogatottba kerülését célozta” – hangzott el az adásban.

Milyen szépen összeállt a kép, ugye? Ha a Magyar Nemzetben jelenik meg egy sporttémájú cikk, amelyet Szijjártó Péter történetesen megoszt a Facebook-oldalán, egyesek abból is a politikai „kommunikációs gépezet” fogaskerekeinek a csikorgását hallják ki. Ez a fajta üldözési mánia már-már beteges.

A megosztásokat (bárkiét amúgy) köszönjük, de befolyásunk nincsen rájuk, s ugyanez a helyzet a rengeteg átvett cikkel, ugyanis az interjú végigsöpört a teljes magyar sportsajtón. Ebből is látszik, hogy volt létjogosultsága a téma felvetésének.

Hogy ezúttal más médium is kíváncsi volt-e Dzsudzsák Balázs véleményére, azt nem tudjuk. Mi mindenesetre, látva az utóbbi időben mutatott, statisztikai adatokkal is alátámasztható formajavulását, tettünk egy próbát nála, interjút kértünk, és sikerrel jártunk. Ennyi a nagy titok, a nagy összeesküvés.

elvhű ember, a válogatási kritériumrendszere kristálytiszta. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy olykor tesz egy-egy szakmailag indokolható kivételt, ugyanis a körülmények néha felülírhatják a terveket. Az idén bekövetkező változások fényében hoztuk szóba, hogy Rossi akár tehet egy újabb kivételt Dzsudzsákkal is (de semmiképpen sem állítottuk, hogy meg is kellene tennie).

A felvetést a debreceni középpályás melletti „kampánynak” beállítani szimpla hazugság.

Egy korszakot meghatározó labdarúgó válogatottságának a kérdése – még ha túl is van már a csúcson, a csapat pedig sikeres nélküle – mindenhol téma egy közelgő világverseny idején. Így volt ez Németországban, ahol Michael Ballack kiosztotta Joachim Löwöt a 2012-es Eb előtt. Így volt ez Svédországban, ahol a 2018-as vb-ről lemaradó Zlatan Ibrahimović fakadt ki, s lehetne még sorolni.

Az általunk tett hasonlóan sportszakmai felvetéssel ellentétben inkább az a méltatlan, hogy vannak, akik akkor is politikát kiáltanak, amikor arról nyilvánvalóan szó sem volt.

A leginkább méltatlan pedig mégiscsak az lett volna, ha a kerethirdetés előtt senki sem adta volna meg a lehetőséget a 108-szoros válogatott Dzsudzsák Balázsnak, hogy kifejezhesse, ha rajta lesz a neve a listán, ha nem, neki a nemzeti csapat ugyanúgy szent ügy marad.

Örülök, hogy nálunk elmondhatta, mert ez volt a legkevesebb, amit megérdemel.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.