Megvan a magyarázat az újabb ellenzéki hisztire

Teljesen egyértelmű, kiknek akarnak megfelelni.

Juhász Attila
2020. 11. 11. 19:30
Konok Pter
Pcs, 2015. mrcius 15. Konok Pter trtnsz az 1848-49-es forradalom s szabadsgharc 167. vforduljn tartott Talpra Pcs! elnevezs demonstrcin a pcsi Szchenyi tren 2015. mrcius 15-n. MTI Fot: Ski Tams Fotó: Sóki Tamás Forrás: MTI/Sóki Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor az ember már kezdené elhinni, hogy „drága” ellenzékünk magához tért, hiszen végre-valahára kegyeskedtek megszavazni a tomboló járvány miatt teljesen indokolt veszélyhelyzet bevezetését, akkor minő meglepetés: ismét elkezdtek hisztizni balosaink.

Az ürügyet a kormánynak az egyes választási tárgyú törvények módosításáról kedden benyújtott javaslata szolgáltatta, amelyről a Fidesz kommunikációs igazgatója fehéren-feketén elmondta, hogy annak célja a kamupártok indulásának megakadályozása azzal, hogy országos listát csak az a párt állíthat, amelyik a 106-ból legalább ötven egyéni jelöltet állít.

Ez már elég biztosíték a valódi támogatottságra – mutatott rá Hollik István.

Az is teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ez a módosítás nem kényszeríti közös listára a baloldali pártokat, állíthatnak akár két külön listát is.

Nos, erre a javaslatra érkezett az az ellenzéki hiszti, hogy „Orbán Viktor retteg attól, hogy 2022-ben elveszíti a választást, miközben továbbra is embertelen, aljas kormányzást folytat”.

Ezekre a döbbenetes szavakra más magyarázat nemigen lehet, mint az, hogy a gyurcsányista pártoknak a kizárólag gyűlölködésre képes és abból láthatóan ragyogóan megélő ellenzéki megmondóembereknek kell megfelelniük, hiszen azon figurák egyike-másikánál bizony alaposan kiverte a biztosítékot az, hogy az ellenzék egyszer az életben meg merészelt szavazni egy kormánypárti beterjesztést akkor, amikor valóban emberi életekről volt szó.

Az egykori Szabadfogás című műsorban sokszor megbotránkoztató, időnként megmosolyogtató monológjaival hírhedtté vált Konok Péter nevű szélsőbalos véleményvezér például odáig ment, hogy a szavazást követően nyomdafestéket nem tűrő szavakkal gyalázta a parlamenti ellenzéket.

Akinek van gyomra hozzá, elolvashatja IDE kattintva.

U.i.: Hogy a Facebook a kamu alapelveinek megfelelően eltávolítja-e Konok minősíthetetlen hangvételű posztját, azt még nem tudjuk, ha lesz fejlemény az ügyben, arról tájékoztatjuk olvasóinkat.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.