Vigyázat, a baloldali politikusok nem viccelnek!

Kormányon közénk lövetnek, ellenzékben legfeljebb a saját pártirodájukra tudnak rálőni.

Felföldi Zoltán
2020. 12. 14. 10:20
null
Cigarettacsempészeten bukott meg Ukrajnában Legény Zsolt, az MSZP egyki erős embere, aki azonnal kilépett a pártból Forrás: MSZP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindig tudtuk, hogy a baloldali politikusok komoly emberek. Tudtuk ezt 1956-ban, amikor közénk lövettek Tiszakécskén, Mosonmagyaróváron, vagy éppen a Kossuth téren, és tudtuk 1956 után is, amikor a magyarországi belpolitikába uniós beavatkozást sürgető Dobrev Klára kedves nagypapája tömegével akasztatta fel a magunkfajtákat. Tudtuk, hogy mindez komoly – mert viccnek azért erős lett volna.

Manapság is számtalan tanújelét adják a komolyságuknak. Kormányon közénk lövetnek – legutóbb éppen gumilövedékkel, de ismerve őket, lehet ebből még éles lőszer is. Ellenzékben szűkebbek a lehetőségeik, legfeljebb a saját pártirodájukra tudnak rálőni, hogy aztán ennek ürügyén felelőssé tehessék a „végtelen uszítást” és a „kormányzati gyűlöletpolitikát”.

Mostanában azzal demonstrálják a komolyságukat, hogy megmutatják: ők valóban komolyan gondolják, amit mondanak, náluk a szavak és a tettek összhangban van egymással.

Itt van például „Krinyó”, azaz Kránitz Krisztián. Nem egy papírkutya, nemcsak szavakban harcol a kábítószer-használat legalizálásáért, hanem a gyakorlatban is tesz érte. „Bemegy a vécére és szív.” Igazi baloldali politikai cselekvés! Oroszlánként küzd egy emberibb és szabadabb világért, ahol nemcsak a vécén, hanem akár a kerületi általános iskola aulájában is szabadon rá lehet pöffenteni egy jointra. Vagy az óvodai csoportszobában is fel lehet szippantani egy kis kokaint, így szemléltetve a gyerekeknek, hogyan szippantott Árgyélus királyfi a tubákos szelencéből, hogy el ne aludjon, mire Tündérszép Ilona holló képében megérkezik almát lopni. Micsoda nagyszerű meseátirat a következő „mindenkié” mesekönyvhöz!

Vagy itt van az új pécsi alpolgármester, Nyőgéri Lajos. Ő nem csak a szavak szintjén küzd a kapitalizmus ellen. Ténylegesen hadat üzent a gazdasági társaságoknak mint a kapitalista világrend egyik alapvető intézményének. Beépült az ellenség soraiba, és ügyvezetőként három vállalkozást is sikerült tönkretennie (nyilván a pénzt előtte kilapátolta belőlük), aminek eredményeként a bíróság a cégeket kényszertörléssel volt kénytelen megszüntetni. Igazi bátor, bolsevik forradalmi cselekedet! Kár, hogy a harmadik csődbevitel után a bíróság – ez a reakciós intézmény – eltiltotta a cégvezetéstől, így a maradék, több mint egymillió magyarországi vállalkozással más szocialistáknak kell leszámolniuk, szerencsére van rá jelentkező bőven. És mivel céget nem vezethet, Nyőgéri elvtárs most pécsi alpolgármesterként építgeti a szocializmust.

Aztán itt van Legény Zsolt, szintén baloldali politikus. Ő a gyakorlatban küzd az Ukrajnát is magában foglaló Európai Egyesült Államokért, az áruk és a szolgáltatások szabad áramlásáért. Nem beszélt, hanem a tettek mezejére lépett: személyesen kezdte szabadon áramoltatni az árukat – egy teljes csomagtartónyi cigarettát – Ukrajna és Magyarország között, ezzel is segítve az ukránok európai integrációs törekvéseit. És mi történt vele? Bírósági eljárást kezdeményezett vele szemben az elnyomó Orbán-rezsim. Még szerencse, hogy pisztoly helyett egy diplomata-útlevelet lobogtatott, így elkerülte, hogy szegény Ságvári Endre sorsára jusson.

Egy szó, mint száz: a baloldali politikusok komoly emberek. Amit mondanak, azt meg is teszik. Ha azt mondják, hogy a jobboldaliaknak vagyonelkobzás, földönfutóvá tétel, zárójel és levegőtlen világ lesz, és hogy az ennek elérését akadályozó jogállamiságtól el fognak tekinteni, akkor tudhatjuk, hogy ez meg is fog történni. És ez komoly. Mert viccnek azért erős lenne.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.