Ambíciózus bisztró Szolnokon: Aranylakat

Ez a hely remek választás a hagyományos ízek és a fine dining kedvelői számára egyaránt.

Borbély Zsolt Attila
2021. 12. 17. 7:14
Forrás: BZSA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belföldi turizmus talán legélménydúsabb változata az, ha egy helybéli jóbarát kalauzol egy nagymúltú történelmi városban, életszerű anekdotákkal, helytörténeti kuriózumokkal színesítve a kalandozást, kellő hangsúlyt fektetve a helyi vendéglő- illetve a kocsmavilág bemutatására.

Szolnokon eddig, leszámítva a minap megejtett teszt-turnét, mindössze háromszor jártam, mindhárom alkalommal átutazóban, ott-tartózkodásunkat egy-egy étterem meglátogatására korlátozva. Nem csoda, hogy kapva kaptam az alkalmon, amikor egy kedves szolnoki jóbarátom, akihez lassan két évtizedes harcostársi kapcsol fűz, felajánlotta, hogy körbevezet nemcsak a városban, de az által legizgalmasabbnak tartott vendéglátó helyeken is, ügyelve, hogy a merítésbe bekerüljön minél több műfaj képviselője.

Nyakunkba is vettük a várost, jártunk a több szakmai elismerést és versenyt nyert Beer and Burgersben, a főként hagyományos magyar ízeket kínáló Bajnokban és Galériában, a fine dining irányába kacsingató újranyitott Söráriumban, a Black Cat kávézóban, a békésszentandrási söröket kínáló Jazz Borétteremben, ahol a rádióból (minek rádió egy étterembe?) a névadó zenei irányzat még véletlenül sem szólt, s végül a turné talán legmeggyőzőbb egységében, az Aranylakatban, mely mögött csak paraszthajszállal maradt el a Sörárium. De nem zárom ki, hogy egy újabb látogatás más eredményt hozzon.

A szóban forgó igényes bisztró a Zagyva torkolatával szemben fekszik a Tisza-parton, az üvegfalakon keresztül alighanem a város legszebb panorámájában gyönyörködhetünk.

Az étlap bíztató, összefogott, átgondolt. Újraértelmezett, finomított magyar és nemzetközi fogások sorjáznak rajta, Kínálnak többek között padlizsánkrémet pirított gyökérkenyérrel, vadragulevest, brassói aprópecsenye-átiratot, császárhúst gyöngyhagymával és pirított burgonyával, szarvaspörköltet szalvétagombóccal, brownie-t fehér csokoládéval és pisztácia pralinével.

A szűk, 16 tételes borválaszték igényes, szinte az összes bort kimérik decire. A sörválaszték izgalommentes, de a tömények között több prémium tételt is találunk.

Az árak jellemzően értékarányosak, bár helyenként bátornak éreztük a díjszabást. Odafigyelve az étlap jobb oldalára nem nehéz jó ár/érték arányban rendelni. Előételek 2650 és 3750, levesek 1490 és 1950, főételek 2850 és 7490, desszertek 1490 és 1790 forint között kaphatók.

Némi hezitálás után kacsamáj-terrine-t rendeltünk rebarbara mártással, amit pazarul tálaltak uborkatekercsekkel és klorofill-olajjal. A korrekt minőségű májat az optimálisnál magasabb hőfokon hőkezelték, de így is maradt élvezeti értéke, különösen a remek helyben sültnek tűnő brióssal. A rebarbara-mártás lehetett volna meggyőzőbb. A lilakáposztás rétessel és balzsamos áfonya-chutney-val körített kacsamell kifogástalan tányér volt, ropogós bőrű, szép rosé, omlós, jó ízű hús, kitűnően megvalósított kreatív köret, mellé selymes, intenzív ízű mártás. A jó tartású, ízletes túrógombóc mellé liofilizált málnával megszórt édes-savanykás könnyed tejfelhabot és kellemes málna-coulis-t adtak. A népszerű magyar desszert kiváló finomított változatának örvendhettünk.

A kiszolgálás kifogástalan: pincérünk kedves, udvarias, közvetlen, kommunikatív, még a mikro-zöldek és a ritkán használt alapanyagok vonatkozásában is felkészült.

Az Aranylakat jó választás a hagyományos ízek és a fine dining kedvelőinek egyaránt. Mi is szívesen visszatérnénk, hiszen több ínycsiklandó fogás megkóstolatlan maradt.

 

Elérhetőségek:

Aranylakat bisztró

Szolnok, Olajbányász sétány 1.

Telefonszám: + 36 30 158 7058

Honlap: aranylakatbisztro.hu/

E-mail-cím: [email protected]

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.