Körömpörkölt

Lassú, nagyon lassú tűzön főzöd, mert ez olyan kényes, mint a vesztfáliai grófkisasszonyok, és hagyod, hadd rotyogjon ott magában.

Hát, ez mindig nagy kihívás volt számomra, imádom, sokan pacallal készítik, elismerem, derék dolog lehet az is, de hát én a pacalt csak távolról tisztelem. Tisztelem, de a körömpörkölt, hát, az, nahát…

A baj az, itt, a Kárpátok keleti zugában disznópatát keresni, fényesebben nem tudom mondani, elég reménytelen feladat, noha nem lehetetlen. Határozottság kell hozzá, céltudatosság, elhivatottság, és minden egyéb.

Az úgy kezdődött, ahogy az ilyen szép dolgok kezdődni szoktak, ülök a törzshelyemen, iszom a söröm, jön egy meglehetősen gourmand barátom, azt mondja, megy, és vásárol disznókörmöt, bokát, nevezzük akárhogy. Felőlem disznó-adidas is lehet. De hogy ő tudja ennek a lelőhelyét, a fészkét.

Hát mondom, nehogy már ne hozzál nekem négyet belőle, két elsőt, két hátsót. Kettőből körömpörkölt lesz, kettőből kocsonya, mert elég kákabélű vagyok.

És hozott. Nem tudom, hogyan csinálta, de hozott.

A baj akkor kezdődött, amikor hazavittem, a feleségem enyhén szólva is úgy nézett rám, mint Zách Felicián a királynéra, és én neki fogtam elkészíteni a körömpörköltet.

Persze, szakácskönyvet elővenni.

Na, én már a szétbontásnál elbuktam-forma, honnan tudjam én, hol a forgó, hol kell átvágni, milyen inak és milyen rejtélyes titkai vannak egy disznólábnak.

Úgy az első disznyólábnál abba is hagytam az egészet, mondom, na jó, ennek ennyi, ha lesz erőm, holnap folytatom.

Volt. Vacogó szívvel fogaim között, elővettem a másik disznyólábat is, és rettenetes küzdelem árán feldaraboltam. (Legközelebb ezt a hentesre bízom, ha valaha hiányzott egy bárd az életemből, ez most volt).

A többi már vidám móka. Hagymát pirítasz, zsírban, gyorsan, mihelyt üvegesedik, mellé teszel fokhagymát, apróra szelve, bele a feldarabolt körmöket, és só, és bors, és persze, édes paprika mellé, bő kézzel. Rendben, egy-két félbevágott paradicsom is mehet mellé. Na meg vagy két, nem túl mérges zöldpaprika.

Félliternyi víz, kezd formája lenni az egésznek. Picit még elgondolkodik egy sör mellett az ember az élet értelmén, és úgy dönt, csipetnyi köménymagot is ad hozzá.

Majd újra felöntöd még egy félliternyi vízzel, de biztos, ami biztos alapon nagyon kevés káposztalevet is adsz hozzá.

Lassú, nagyon lassú tűzön főzöd, mert ez olyan kényes, mint a vesztfáliai grófkisasszonyok, és hagyod, hadd rotyogjon ott magában.

Közben krumplit hámozol, nem sokat, három-négy darabot, apró kockákra vágod, azt csak a legvégén kell beletenni.

Mi kéne még? Körülbelül ezernyolcszáz recept van a körömpörköltre, na, hajítsd ki a szakácskönyvet az ablakon, bízd az ösztöneidre magad.

De hoppá! Az is írva vagyon, mikor már majdnem készen van, akkor tölts hozzá úgy másfél deci vörösbort. Ez már kedves szívemnek.

És ha már a krumplit is beletetted, és kész van, és ragadós, és cuppanós, és mászik kifele a tányérból, nem árt egy egészen kevés kanálnyi tejföl se rá.

Mellé pedig vagy savanyú káposzta, de legalább annak a leve, és jó pityókás házikenyér.

Majd másnapig nem nagyon beszélgetsz, mert a szád összeragadt a csontenyvtől.

Az egész elkészítése bagatell, profiknak négy-öt óra, nekem két nap.

Egészségünkre!