12 gólos meccsen kapott ki a Topolya a bukaresti ellenféltől

Vízilabdaeredmény született a Topolya és a bukaresti FCSB labdarúgó-mérkőzésén az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. Kettős emberhátrányban, 6-6 után tizenegyesekkel esett ki a vajdasági csapat a koronavírus miatt megtizedelt román együttes ellen.

Magyar Nemzet
2020. 09. 18. 9:57
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európa-liga selejtezőjének legelképesztőbb meccsét a Topolya–FCSB összecsapás hozta a második fordulóban csütörtökön. A vajdasági együttes már a 44. percben emberhátrányba került, de így is kiharcolta a hosszabbítást. Hihetetlen izgalmakat hozott a rendes játékidő hajrája: a bukarestiek a 93. percben 4-3-as vezetést szereztek, ám a 94. percben kiegyenlített a Topolya.

A hosszabbításban kilenc főre fogyatkoztak a hazaiak, a 104. percben kapott újabb piros lapot a Topolya, amely így is kétszer egyenlíteni tudott a ráadásban, a 6-6-tal pedig kiharcolta a tizenegyespárbajt. Abban már a bukarestiek mellé állt a szerencse, akik 5-4-re nyerték meg a futball orosz rulettjét, és harcolták ki a továbbjutást az El-selejtező harmadik fordulójába.

Érdekesség, hogy az FCSB kilenc labdarúgója fertőződött meg koronavírussal a mérkőzés előtt, így mindössze 14 bevethető játékosa maradt a Topolya elleni találkozóra. A románok edzője, sportigazgatója és több stábtagja is megfertőződött a vírussal, ezért az edzői végzettséggel nem rendelkező, alig fél éve visszavonult játékos, Mihai Pintilii irányította az együttest a mérkőzésen.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.