Bátor támadás, de Magyarország helyett Eritrea örülhetett

Az U23-as Eb-4. Fetter Erik bátran versenyzett a korosztály világbajnoki mezőnyversenyén is, de ezúttal a végső helyezése nem lett kiemelkedő. Eritrea viszont történelmi érmet szerzett.

2021. 09. 24. 17:58
Fetter Erik 2021 országúti Eb U23 mezőnyverseny
Fotó: PhotoGomezSport
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A flandriai országúti kerékpáros-világbajnokságon pénteken kezdődött a mezőnyversenyek sora. Az U23-as korosztályban két magyar kerekes, az Eb-4. Fetter Erik, valamint Karl Ádám tekert a mezőnyben.

A 161,1 km-es mezőnyverseny hektikus volt, sok esés tarkította. Előfordult, hogy Fetter bravúros reakcióidővel úszta meg, hogy ő is belekeveredjen az egyik bukásba.

Bár az Eolo–Kometa versenyzője elmondta, hogy nem igazán fekszik neki az útvonal, bátran tekert, és az utolsó kilométereken többször is feltűnt az élmezőnyben. Sőt a támadása után, alig néhány száz méterrel a cél előtt második helyen is állt, ekkor azonban egy nagyobb csoport utolérte, így végül Fetter helyezése nem tükrözi versenyzése színvonalát, a 41. lett 17 másodperc hátránnyal. Karl Ádám felülmúlta a várakozásokat, szinte végig tartotta a lépést a legjobbakkal, végül a győztes után 2:41 perccel az 57. pozícióban ért célba.

A versenyt az olasz Filippo Baroncini nyerte meg, ám az igazi szenzációt a második helyen célba ért Biniam Ghirmay okozta, aki nemcsak hazája, Eritrea, hanem a teljes afrikai kontinens legelső érmét szerezte meg az országúti világbajnokságok százéves történetében.

A juniorok mezőnyversenyét a norvég Per Strand Hagenes nyerte, Lepold Zoltán 8:26 hátránnyal 62. lett, a másik három magyar versenyző – Árvai Kristóf, Mészáros Bence, Szíjártó Zétény – nem ért célba.

Szombaton a női junior, majd a női elit mezőnyverseny következik. Utóbbiban képviseli Magyarországot, míg a vasárnapi férfi elit mezőnyversenyben Peák Barnabás.

(A borítóképen: Fetter Erik az Eb mezőnyversenyén. Fotó: PhotoGomezSport)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.