Bronzba öntik a hatszoros aranyérmes portréját

Az Olimpiai sétány az FTC népligeti bázisának talán leginkább lélekemelő szeglete, itt látható a klub valamennyi ötkarikás aranyérmesének bronzszobra. Várhatóan decemberre idekerül az egyesület legfrissebb bajnokáról, Kozák Danutáról készülő alkotás is.

Magyar Nemzet
2021. 09. 24. 12:27
null
Fotó: Micheller Szilvia
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Azt a…! – így reagált a hírre, miszerint hamarosan neki is szobra lesz az FTC Olimpiai sétányán. – Sosem ért még ilyen nagy megtiszteltetés, hogy szobor készüljön rólam. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a végeredmény – mondta a FradiMédiának a Tokióban a hatodik olimpiai aranyérmét megszerzett kajakos. – Igazából most már elmondhatom, vágytam arra, hogy én is odakerüljek a szoborparkba, és örülök, hogy ez megadatik. 

A kiváló sportoló szobrát Varga Zoltán szobrászművész készíti el, aki beszélt az alkotás folyamatáról. 

– Önmagában felemelő érzés, hogy egy ilyen projektben részt vehetek, mert ezek az emberi teljesítmények jó példát mutatnak a fiataloknak a mindennapokra, ebből lehet erőt, motivációt meríteni. Ezt a nem mindennapi teljesítményt kell egy emberi arcon megjeleníteni, ami nem könnyű, de megtisztelő feladat  – mondta Varga Zoltán. – Sok felvétel készült most Danutáról, amelyek segítségével először agyagból megmintázom őt, majd erről készül egy gipsz negatív. Ebbe kerül bele a gipsz pozitív. Ez kerül aztán a bronzöntő mesterhez, aki egy úgynevezett viaszveszejtéses eljárással bronzba önti az alkotást, majd egy cizellőr kialakítja a szobor felületeit. A népligeti sétányon közben egy sírkőfaragó elkészíti a szobor mészkő talapzatát. Különleges alkotás lesz, mert szerettünk volna utalni Danuta sportágára,  a vízhez való kötődésére. Ezért a talapzatban tengeri üledékek, őskori csigák és más ősi élőlények lenyomata is megtalálható lesz.

Kozák Danuta pályafutása további eredményekkel gyarapodhat, egy hete, a világbajnokság végén árulta el, hogy kitölti a 2024-ig szóló szerződését az FTC-vel, tehát ott lesz a párizsi olimpián.

A borítóképen: Kozák Danuta a fotózás alatt.
Forrás: Fradi.hu

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.