– 2020. március 8. és 2021. szeptember 19-e között összesen hat tornán játszott döntőt, de hadd „gonoszkodjak”: mi történt 2016 és 2020 között? Voltak olyan epizódok, amiket másképp kellett volna kezelnie a siker érdekében?
– Nem hiszem, hogy bármit is másképp kellett volna csinálnom. Ez volt az én utam karrierem eddigi legjobb ranglistás helyezéséig. A negatívumok és a pozitívumok a magánéletben és a teniszpályán egyaránt kellettek ahhoz, hogy eljussak a világranglista 125. helyére. Korábban voltak sérüléseim, magánéletbeli problémáim, amiket nem szereznék megosztani a nyilvánossággal. Mindezek bárkinek a karrierjét rossz irányba befolyásolhatják. Erről gyakran nem beszélnek az emberek. Én sem beszéltem ezekről, de megvívtam a magam csatáit önmagammal, a külvilággal, és ezek megerősítettek. Ezek a csaták tettek azzá, ami most vagyok.
– Mire gondol?
– A tenisz nagyon komoly mentális megterhelés a versenyzőknek. Voltak olyan éveim, amikor szinte minden hetet vereséggel zártam, és ez komoly hatással volt az önbizalmamra. De el kellett fogadnom, mert ha valaki nem a világ legjobb teniszezője, akkor igenis meg kell küzdenie a kudarcélménnyel, meg kell tanulnia feldolgozni a vereséget. Ezzel nem csak én voltam így, hanem sokan mások. Valaki könnyebben fel tudta dolgozni a kudarcot, és volt olyan is, aki kevésbé. Én az utóbbi kategóriába tartoztam. Sokat dolgoztunk, Bastiennel (Bastien Fazincani – a korábban a francia Alizé Cornet-t is edző francia edző), hogy ebben előre tudjak lépni. Úgy érzem, ebben sokat fejlődtem: most már a legrosszabb napjaimon is látom a fényt az alagút végén.
– Az edzőjével mióta tart a kapcsolat?
– A Mouratoglou Teniszakadémián találkoztunk először évekkel ezelőtt. Végül úgy döntöttem, hogy nem az lesz az én utam, ezért nem maradtam ott. De vele megmaradt a jó kapcsolat, 2019 januárjától dolgozunk együtt.
– 2015-ben megnyerte a US Opent a juniorok mezőnyében. Milyen célok lebegtek akkor a szeme előtt?
– Nyilván megfordult a fejemben, hogy hamarosan top 100- as játékos lehetek. A felnőtt mezőnyben kezdetben jól ment a játék, nyomás nélkül, felszabadultan tudtam teniszezni. Junior korú voltam, csak „felfelé” játszottam a felnőttek között, de akkor nem éreztem ennek a súlyát, és ezért nem is tudtam tartósan megragadni a felnőtt mezőnyben. Ott kezdődött a visszaesés, a magamban való kételkedés.
– Idén viszont kijött a lépés. Miért pont most?
– Nincs titok. A Covid-időszak az én szememet is felnyitotta, rájöttem, hogy tulajdonképpen az a munkám, amit a legjobban szeretek csinálni. És ha már így alakult, akkor mindent bele is adok. Ez a mentális változás hozzásegített ahhoz, hogy még jobb lehessek. Hozzáteszem, nem úgy kezdődött az év, ahogyan szerettem volna, az első négy hónapban elég komoly hátsérüléssel bajlódtam. Viszont ebben is megláttam a jót; tudatosodott bennem, hogy az egészség a legfontosabb. Csak akkor tudom kihozni magamból azt, ami kell az előrelépéshez, ha egészséges vagyok. Nagyon jó érzés kimondani, hogy jelenleg én vagyok a legmagasabban jegyzett magyar női teniszező, de nem ez volt idén a fő célom.
– Hanem?
– Az, hogy megdöntsem az egyéni legjobb ranglista-helyezésemet, és ez a hét elején sikerült is. De persze remélem, hogy nem ez lesz a végállomás, még tovább akarok javítani a ranglistán. Jó lenne alanyi jogon a főtáblán kezdeni az Australian Openen. Ez attól is függ, hogy az elkövetkező hat-hét verseny hogy sikerül.
– Hogyan reagált a hazai trónról letaszított Gratulált az előzéséhez?
– Még nem, viszont korábban a sikeres US Open-kvalifikációm után jelentkezett. Nagyon aranyos volt, hogy gondolt rám. A legutóbbi döntőm után Jani Réka és Bondár Anna gratulált.
A borítóképen: Gálfi Dalma a második helyezettnek járó trófeával Valenciában. Fotó: MTI/EPA-EFE/Ana Escobar
