Sepsin a hazai szurkolók együtt énekelték a Himnuszt a szekszárdiakkal

Az Atomerőmű Szekszárd néhány másodpercet leszámítva végig vezetve 80-70-re legyőzte a török Kayserit a női kosárlabda Euroliga selejtezőinek első mérkőzésén. Szerdán a házigazda Sepsi–SIC következik, itt már közvetlenül a továbbjutás lesz a tét.

2021. 09. 21. 20:19
Forrás: fiba.com
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bravúrra készült az Atomerőmű Szekszárd. A magyar női kosárlabda-bajnokság ezüstérmese harmadszor rugaszkodott neki az Euroliga selejtezőjének, és eddig még nem sikerült bekerülnie a kontinens elitjének sorozatába. Most Sepsiszentgyörgyön tehet újabb kísérletet, ahol a FIBA hármas tornát rendez a Szekszárd, a házigazda Sepsi–SIC és a török Kayseri részvételével, amelyen mindenki csak egyszer játszik a másikkal, a győztes mehet az Euroligába, a második és a harmadik pedig az Európa Kupa csoportkörében szerepelhet majd – itt a Szekszárd tavasszal a harmadik helyen végzett.

A magyar csapat első ellenfele a Kayseri volt, amely ellen kis túlzással az első félidőben már dűlőre vihette volna a találkozót. Jól védekezett, uralta a két palánk alatti területet, amivel folyamatosan egy-két ponttal vezetni tudott. Ennél is többre juthatott volna, ha nem áll hadilábon a távoli dobásokkal, azok nagyon nem akartak a gyűrűbe hullani. Így az első negyedben Cyesha Goree és Nikolina Milic szerezte a szekszárdi pontokat, szerencsére a második játékrész második felében már mások is csatlakoztak hozzájuk. A kétszemélyes támadószekció ugyanis kevés lett volna, a törökök a 15. percben rövid időre át is vették a vezetést.

 

Fotó: Fiba.com

 

Ekkor azonban a Szekszárd megrázta magát, jól játszotta át az ellenfél egész pályás letámadását, Zala Friskovec révén kívülről is betalált, ezzel és a gyors indításokkal sikerült elhúzni tizenegy ponttal, ami a félidő végére néhány figyelmetlenség miatt hétre olvadt. Az viszont még mindig árulkodó volt, hogy a magyar csapat 38 pontjából Goree 10-et, Milic pedig 17-et szerzett addig, előbbi ráadásul kilenc lepattanót is begyűjtött. Jól folytatódott a meccs a szünet után, stabilan vezetett a tolnai együttes, ugyanakkor megnehezítette a dolgát, hogy hamar begyűjtötte az ötödik hibáját. Ráadásul a 26. percben Studer Ágnes, a bokaműtétje után visszatért válogatott irányító egy triplája után rosszul lépett, a bokáját fájlalta, és le kellett vinni a pályáról. 

 

Fotó: Fiba.com

 

Mindez okozott némi zavart, ám újra összeszedte magát a Szekszárd, elhúzott 13 ponttal, sajnos az utolsó percben megint magára húzta kicsit a Kayserit. A negyedik negyed így is kilencpontos magyar előnnyel kezdődött, és sok hibával tarkított játékot hozott. Visszaállhatott Studer Ágnes, aki két triplával, jó passzokkal stabilitást adott a csapatnak, amely meg is nyerte 80-70-re a mérkőzést. Szerdán a Sepsi–SIC következik, ha ismét sikerül nyerni, akkor a Szekszárd már bejut az Euroligába.

A hazai közönség végig szurkolt a magyar csapatnak, piros-fehér-zöld és székely zászlók tűntek fel a lelátón, a leghangosabb a Székely Légió csoportja volt. Megható gesztusként a mérkőzés után rázendítettek a magyar Himnuszra, amit együtt énekeltek velük az összeölelkezett szekszárdiak is, még a honosított magyar válogatott Cyesha Goree is énekelt. Ő a FIBA televíziójának ki is emelte: a győzelem egyik kulcsa a nézőktől kapott energia volt.
Euroliga, selejtező, 1. mérkőzés: Kayseri–Szekszárd 70-80 (15-18, 16-20, 21-23, 18-19).

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.