Flandriában, Leuven központtal, mondhatjuk, a kerékpározás egyik bölcsőjében rendezték a világbajnokságot. Ennek megfelelően – fittyet hányva a járványveszélyre – az út mentén fürtökben lógtak az emberek, s még maszkot sem viseltek.
Több kört tettek meg a versenyzők, még csak nem is ugyanazon az útvonalon; változatos volt a terep, akadt még tíz százalékot meghaladó emelkedő is benne. Egyvalami viszont változatlan volt, a mindvégig hatalmas tempó. Több sztár nem is bírta, leszakadt például a háromszoros világbajnok szlovák Peter Sagan, a legutóbbi két Tour de France nyertese, a szlovén Tadej Pogačar, honfitársa, az idei Vueltán első Primož Roglič vagy éppen a tokiói olimpia aranyérmese, az ecuadori Richard Carapaz is.
Sokáig a belgák elképzelése szerint alakultak a dolgok, az univerzális Wout van Aertot próbálták meg helyzetbe hozni, aki a holland – avagy szintén flamand – Mathieu van der Poel segítségére is számíthatott.
Mindhiába. Julian Alaphilippe megcsinálta ugyanazt, amit tavaly. A francia bringás ezúttal tizenhat kilométerrel a cél előtt hagyta ott a csoportját egy kaptatón, ezt követően is elképesztő tempót diktált, a többiek a közelébe sem tudtak kerülni, s végül félperces előnnyel nyerte meg a versenyt.
Mi, magyarok is elégedetten tekinthetünk vissza a világbajnokságra, hiszen a női mezőnyversenyben – csakúgy, mint az olimpián mountain bike-ban – negyedik lett. Ha a 20 éves tehetség így fejlődik tovább, előbb-utóbb az érem sem marad el.
