A Newcastle távozó menedzsere: Hülye, kövér káposztafejnek tartottak

Otkóber 7-én a Newcastle United labdarúgócsapatnak nyolcvanszázalékos tulajdoni részét vásárolta meg egy szaúd-arábiai befektetési alap, ezzel a Szarkák hirtelen a legtehetősebb klubbá váltak a futball világában. Már akkor hallani lehetett, hogy Steve Bruce menedzser napjai meg vannak számlálva, a többi klub pedig a hét elején válságértekezleten próbált meg keresztbe tenni az új tulajdonosnak.

Magyar Nemzet
2021. 10. 20. 14:22
Steve Bruce
Fotó: indsey Parnaby / AFP
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem érhette nagy meglepetés Steve Bruce-t, a Newcastle menedzserét, amikor szerdán közölték vele: jó lenne közös megegyezéssel szerződést bontani. Bruce két hete azt mondta, fel van készülve rá, hogy hamarosan meneszthetik, bár hangsúlyozta, folytatni szeretné a munkát. Ugyanakkor, amikor a hónap elején kiderült, hogy létrejöhet a nagy üzlet, azaz egy konzorcium, amely a 430 milliárd dolláros szaúdi állami befektetési alapból (PIF), valamint a PCP Capital Partners és az RB Sports and Media nevű cégekből áll, megszerezte a klub tulajdoni részének a nyolcvan százalékát, azonnal elkezdődtek a találgatások az új menedzser személyéről, azaz egy biztosnak tűnt: az új vezetés nem benne látja a jövőt.

Ez így is lett, a Newcastle United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bont Steve Bruce-szal, aki több mint két év után hagyja el a klubot, miután a csapatot a mögöttünk hagyott idényekben a 13. és 12. helyre vezette, míg az FA-kupában és angol Ligakupában a legjobb nyolcba. A 60 éves távozó szakember két nyilatkozatot is adott, az egyik szokásos módon udvarias és a megszokott fordulatokkal él:

„Hálás vagyok mindenkinek a Newcastle Unitednél, akik megteremtették a lehetőségét annak, hogy ezt az egyedülálló futballklubot irányíthattam. Szeretnék köszönetet mondani a stábomnak, a játékosaimnak és a kisegítő személyzetemnek a kemény munkájukért. Voltak jó időszakok és mélypontok, de ők a legnehezebb pillanatokban is keményen dolgoztak, és büszkék lehetnek magukra. Ennek a klubnak hihetetlen támogatói vannak, és remélem, az új tulajdonosok lendíteni tudnak a csapaton. Mindenkinek a legjobbakat kívánom!”

 

Fotó: AFP/Paul Ellis

 

A másikat az angol Telegraph idézi, és ebben Steve Bruce sokkal őszintébben gondol vissza a Newcastle-nél töltött időszakra, többek között ezt mondva:

„Amikor két éve ideérkeztem, azt hittem, edzőként már el tudok viselni mindent, de ez az időszak nagyon kemény volt. Éreznem kellett, hogy az emberek azt akarják, kudarcot valljak, folyamatosan azt hajtogatják, úgy is elbukom majd, haszontalan, kövér hülye vagyok, aki csak a helyet foglalja, taktikailag pedig egy káposztafej. Amikor hoztuk az eredményeket, akkor a stílusunkat szemétnek, engem szerencsésnek mondtak. Ennek ellenére próbáltam élvezni a munkát, be akartam bizonyítani, hogy ők tévednek, de állandó harcból állt az életem, és rá kellett döbbennem, történhet bármi, nem tudom megnyerni magamnak a szurkolókat.”

A Newcastle United közleménye szerint átmenetileg Graeme Jones másodedző veszi át a csapat irányítását, így ő ül majd szombaton a kispadon a Crystal Palace ellen. Steve Bruce utódjáról már megindultak a találgatások. Egyes hírek a Chelsea és az Inter korábbi mesterének, Antonio Conténak az érkezéséről tudnak, de sok helyen forog Lucien Favre, Paulo Fonseca, Steven Gerrard, Frank Lampard és Brendan Rodgers neve is, biztosat azonban legfeljebb az új tulajdonosok tudhatnak. Steve Bruce-nak egyébként a Tottenham Hotspurrel szemben 3-2-re elveszített vasárnapi bajnoki meccs volt az ezredik tétmérkőzése vezetőedzői pályafutása alatt.

 

Fotó: AFP

 

A Premier League egyébként „jogilag kötelező érvényű" biztosítékot kapott arról, hogy egyértelműen elkülönül egymástól a PIF és a szaúdi állam, annak ellenére, hogy a PIF elnöke Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös. A bizalmatlanság így érthetően nem csökkent, és a riválisok már meg is tették az első lépést a hét elején, hogy a Newcastle ne válhasson egy csapásra igazi szupercsapattá. A hét elején tartott válságértekezleten a klubtulajdonosok a Newcastle tartózkodásával és a Manchester City ellenszavazatával úgy döntöttek, hogy egy hónapig szüneteltetik annak a lehetőségét, hogy bármelyik csapat marketing- vagy szponzorációs megállapodást köthessen olyan cégekkel, amelyeknek közük van a tulajdonosi körhöz. A PL pénzügyi fair play megállapodása szerint a klubok maximum 105 millió fontos veszteséget könyvelhetnek el egy hároméves periódus során, csakhogy a Sky Sport cikke szerint ebből könnyen lehet vágni egy-két, mesterségesen felfújt szponzorációs megállapodással, amivel máris ki lehet játszani a szabályt.

Ebben az egy hónapban a klubok ki akarnak dolgozni egy hosszú távra és mindenkire érvényes megoldást.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.